Képes Hét, 1930 (3. évfolyam, 1-7. szám - Prágai Magyar Hírlap március-novemberi melléklete)

1930-02-16 / 7. szám - Szász Zoltán: Kamasz-szerelem

gének az a néhány hullámvonalban megnyilatkozó ingerlő varázsa, mely éppúgy jellemez egy nőt, mint ahogy egy-két szög és él eleget mond egy kristályról. De nemcsak szememmel méregethettem ennek a folyton mosolygó szőkeségnek ingerlő mértaniságait, hanem olykor egész bensőséges testi közelségbe jutottam hozzá. Gyakran ugyanis, mikor leültem apjával szemben egy kis asztalhoz a sakktábla elé, mellém ült s bájos aggodalmaskodással figyelte játékomat. Ilyenkor aztán előrehajolva, hogy jobban megítélhesse a készülő lépés kilátásait, hajával olykor homlokomat érintette s dús keblével karomat is súrolta.

Első Ízlelése a női testnek, kezdő kortyok a szerelmi mámor italából.. . talán csak a téboly első borzongása ilyen bóditóan uj. Bennem legalább ennek a jelentéktelen nőnek köznapi varázsa valami tébolyszerü lázt ébresztett. Szerelmes voltam beié, halálosan, azzal a szabályszerűen halálos szerelemmel, mellyel egy tizenötéves fiú az első eléje kerülő nőbe beleszeret. Vasárnaptól-vasárnapig reá gondoltam s ha megtudtam, hogy lent van a tiszti hölgyek számára fenntartott tenisz-területen, odasompolyogtam s messziről csodáltam labdákat csapkodó fehérruhás alakját.

Három hónappal ezelőtt azonban rettenetes veszedelem szakadt reám: bevonult báró Thann Egon dragonyoskapitány lovaglótanári minőségben az intézetbe s udvarlói minőségben a Grete szivébe. A legutóbbi vasárnap-délutánok épp ezért már nagyon sivárak voltak. Én sakkoztam az apával s a dragonyos udvarolt a leánynak. Hogy engem a báró észre se vett, az természetes volt s nem is bántott. Annál zavartalanabbul gyűlölhettem. De Grete mellémülései sakkozás közben is elmaradtak. S ami még rettentőbb volt: vasárnapról-vasárnapra egyre meghittebben láttam tereferélni ezt a szemem láttára kialakult szerelmes párt. Fogalmam se volt, hogyan fogok ebből a rettenetes helyzetből kibontakozni. Csak azt éreztem, hogy valami nagy sötétség mered előttem, valami örvény, amely fenyegetve vár áldozatára. A kapitányt azonban mindenesetre gyűlöltem. Éppoly vadul, ahogyan a Gretet szerettem. Ez a két érzelem bizonyos összhangban egyesült lelkemben, mintegy kiegyensúlyozva egymást.

Mikor a parkból kiértem s az intézet előtti szabad térségen akartam áthaladni, megint utam szelte a kapitány, aki közben vágtatva megkerülte az egész óriási parkot. Most megismert s lassitotta lovát.

—- Ön az? — szólt mit járkál itt, a többiek már fcnnt vannak!

Aztán feleletemet be se várva, feltűnő jókedvűen odaszólt nekem:

— Holnap látjuk egymást. Nagy újságot fog hallani.

A igyázz-állásban tisztelegve álltam a lova előtt s gépies „Igenis, kapitány ur“-ral feleltem. Hogy mi az újság, nem mertem kérdezni. Ö pedig lovaglóostorával barátságosan felémsuhintva megint teljes vágtára indította a lovat.

— Miért van ennek ilyen jókedve, — gondoltam rosszat sejtve s az intézeti nagy kapu felé igyekeztem.

II.

Másnap kora délután ott ültem a törzsorvosék nagy szalonjában a sakktábla előtt s szórakozottan tologattam ide-oda a figurákat. Grete virulóbb volt, mint valaha s jókedve is egészen sajátos, rendkívüli jókedv volt. Ha lett volna akkor már elég élettapasztalatom, kitaláltam volna, hogy ez az a jókedv, melyet a menyasszonyiság valami szorongó és mégis derűs várakozásteljesség sugaraiból dicsfényként sző a fiatal nő alakja köré. A női lélek nagy előszobaliangulata ez, mely azért szorongó és derűs egyaránt, mert az a szoba, melybe ez az előszoba vezet, a hálószoba ... A hirt azonban én csak azoktól a rokonoktól és látogatóktól tudtam meg, akik egymás után megjelentek s gratuláltak Grelenek az eljegyzéshez s a közeli esküvőhöz. — Ez tehát a nagy újság gondoltam. Én minden látogató megjelenésére felálltam s bemutatkoztam azzal a minden kisfiúi félszegséget elnyomó katonai szabályossággal, mely a katonai növendékeket a világ legillemtudóbb lényeivé teszi. S aztán megint visszasüllyedtem a sakktábla mellé. Közben azonban fájdalmas érdeklődéssel figyeltem a körülöttem elhangzó beszélgetésekre, meyekből részletesen megtudtam, hogy báró Thann a múlt héten eljegyezte Gretet, — ami nem lepett meg — de azt is, — s ez viszont lesújtott — hogy a báró szolgálati kötelezettségei folytán már a jövő szombaton megtartják az esküvőt, hogy a nászút egybeessék a nyári szabadságidővel. Tehát a szörnyűség megvalósult. Elvesztem Gretet! Nemcsak elvesztem, nemcsak eltávozik egy időre közelségemből, de másé is lesz, egy idegen, gyűlöletes férfié, aki nemcsak Grete karjainak vagy véletlenül kibomló hajfürtjeinek simogatását fogja érezni ártatlan sakkozások közben, hanem az egész viruló, tejfehér test birtokosává fog avatódni. Micsoda képzetek, micsoda látomások tornyosodtak elém a jövő szombati esküvő s az aznapi esti elutazás hirét hallva. Félálomban, teljesen bódultán hallgattam a körülöttem zajló tereferét, mely mind e körül forgott; soha ennyi partit nem vesztettem. Az apa majdnem jobban örült ennek, mint a leánya boldogságának.

Egyszerre csengetés, ajtónyilás hallatszott s a szalonnal határos nagy hallszerü, csupán egy üvegajtóval elválasztott előszobá-Betegvizsgáló és gyógyintézet egész éven át nyitva

A modern technika minden vívmányával felszerelt

Inhalaíóriiim

Kérjen magyar prospektust a fürdöigazgatóságtól

Podébradv

gyógyítja a legjobban

bán megjelent a báró. Délelőtt valami jelentkezést kellett elvégeznie s igy díszben volt. Az üvegajtón keresztül láttam karcsú, linóm alakját. Lassan vetette le sisakját, hosszuszáru, egész csuklóját beborító keztyüit, mellén keresztbehuzódó szolgálati jelvényét. Katonásan lefésült szőke hajával, kis angol bajuszával a hatalmas orr alatt, mely mintegy második sisaktaréj páratlanul férfiassá tette arcát s a hosszúlábú északi férfiak rovarszerü, sőt gépies mozdulataival, csúcsa volt mindannak az eleganciának, melyet az osztrák-magyar hadsereg magából kitermelni képes volt. Egy dragonyoskapitány, egy báró — minden férfiasságok teteje egy kis katonai növendék számára! Milyen alatta levőnek éreztem magam s éppezért hogyan gyűlöltem ebben a percben!

Mikor végre belépett a szobába, a kézszoritások és gratulációk áradata fogadta. Az idősebb hölgyek, nagynénék és másféle korosabb hölgyismerősök, akik minden készülődő szerelmi ünnepben mint valami lakomaelőtti ételizlelők idegzetük rokonszenvező rezgéseivel már eleve résztvesznek, valóságos kéjes lázzal néze. gették az ifjú jegyespárt. Ünnepi zsibongás, kacaj és az esküvőre vonatkozó kérdezősködés töltötte be a szalont. Csak kettőnket, az apát és engem nem kapott magába az örvendezésnek ez a hangos örvénye Mi rendületlenül sakkoztunk tovább. Az apa diadalmasan, én gépszerüen, kétségbeesetten.

De felpillantottam egyszerre. Az egész társaság Grete felé nézett, aki miután eltűnt néhány percre, most újra megjelent valami uj ruhában. Mint első rápillantásra látható volt: utazási kosztümjét mutatta be. Szürke köpenyféle borult erre a ruhára s egy kalap egészítette ki, melyből két szögben elálló, csápszerü hajlékony tolldisz emelkedett ki. Két kis zászlórúd, mely messziről láthatóvá tette a fejet, mely alatta meghúzódott.

Mindenkinek tetszett az uj ruha s mikor vőlegénye mellett állva lengő bóbitái alatt Grete egész szépségében kiegyenesedett, az én lelkembe is szinte fájó élességével vésődött be az egymással szemben álló két alak képe. Már láttam őket, igy láttam őket az utón, a vasúti kupéban, az étkezőkocsiban, amint repülnek a messzeségbe, távoli vidékek és szépségek felé, s egymás felé, a legmélyebb szépségek és gyönyörök örvényeibe. Ebben a percben vesztettem el az ötödik partit. Ez bátorságot adott ahhoz, hogy felálljak s mindenkitől gondos udvariassággal elbúcsúzva, távozzam. Úgy surrantam ki, mint egy a szobába ki-bejáratos kutya vagy macska. Ki sejthette, hogy a háziállati szelíd mozdulatok alatt ragadozói fenevadösztönök fórnak?

III.

A szombat este elkövetkezett. Egyheti tervezgetés, készülődés, erőgyűjtés után itt volt a cselekvés ideje. Mikor hétkor az egész