Képes Hét, 1930 (3. évfolyam, 1-7. szám - Prágai Magyar Hírlap március-novemberi melléklete)
1930-02-09 / 6. szám - Őszinte szó a szlovenszkói irodalom válságáról - Stagnálnánk?
Őszinte szó a szlovenszkói irodalom válságai ól. (Beküldött levél.) Közhivatalnok vagyok, engedtessék meg nekem, hogy nevem pertraktálása nélkül szólhassak hozzá a szlovenszkói irodalom válságának kérdéséhez. Mert ez a válság valóban megvan, sőt ma nagyobb, mint ezelőtt öt évvel volt. Az olvasók nézőszögéből nézem a dolgokat, de remélem, hogy őszinte szándékú soraimmal jó helyen kopogtatok. Olyan helyen, ahol az őszinteség ab ovo a megszólalás előfeltétele, az őszinteség a közös nyelv, melyben az iró, a kritikus és az olvasó kölcsönösen érintkeznek egymással és megérthetik egymást. Az őszinteség a demokrácia nyelve, hát hol is lehetne a demokráciának több helye, mint a szellemiség köztársaságában: az Írók és művészek birodalmában? Ezért csak üd-' vözölnünk kell azt az őszinte hangot, melyet a Képes Hét kritikai rovata megütött. Nem tudom, nyilvánosság elé adják-e ezt a levelemet, mert érzem, hogy a hangja kissé szokatlan nálunk. Engem az irodalompolitikából, - mint a napokban Szép Ernő mondta -— csak az irodalom érdekel, a politika nem. Az irodalompolitika névvel rendszerint klikkirodalmat szoktak szép szóval nevezni. Szlovenszkón eddig — a Kazinczytársaság koncentrációja dacára, mely csak elméleti értékű átfogás volt — azért volt hibás az irodalompolitika, mert klikk-irodalmakat nevelt és tálált. A klikk-rendszer magában még nem volna baj, mert a klikkben való társulás is lehet értékes, ha a klikkben csupa tehetség társul, de Szlovenszkón épp az volt a baj, hogy úgy a jobboldali, mint a baloldali klikkben csak úgy hemzsegtek a néhány tehetség mellett a kevésbé tehetséges kezdők és haladók. Ezek a kezdő és haladó dilettánsok posványositották el úgy a jobb, mint a baloldali klikk vizeit. A két oldal egyaránt nem az érdekkiválasztásra, hanem a tömegtermelésre rendezkedett be, a nívójuk egyaránt ingadozó volt. Talán a ki nem választás irányzata miatt történt, hogy öt esztendő óta az egy Tamás Lajoson kívül egyetlenegy újabb iró nem jelentkezett a fiatal nemzedékből, aki legalább közepesnek volna mondható. Ez mutatja talán legjobban a szlovenszkói magyar irodalom igazi válságát. Nem jelentkeznek az uj irótehetségek. Nincs szukkreszcencia. Pedig a forradalom utáni első években aránylag nagyon ígéretes, gazdag korosztály jelentkezett. Akik ma komoly nevek, egytől-egyig ebből a gárdából valók, Darkó, Darvas, Egri, Fábry, Fórbáth, Földes, Györy, Jaczkó Olga, Jarnó, Mécs, Sebesi, Simándy, Szenes Erzsi, Tamás Mihály, Vécsey, Vozári mind a forradalom után jelentkeztek az irodalomban. Öt év óta nincs irói szukkreszcencia, de ennél is nagyobb baj, hogy íróink — ahogy én látom — sztagnálnak, sőt legjobbjaink nagy többsége az utolsó öt év folyamán nem hogy nem produkált jobb nívót, de inkább rosszabbat. íróink körül egyöntetűen kedvezőtlen és egészségtelen tüneteket lehet észrevenni. íróink közül pl. Mécs László is általános hallgatást aratott utolsó kötetével, aminek szerintem egyik fő oka az, hogy népszerűsége magasabbra nőtt, mint hanyatló értékvonala s a kritika az igy keletkezett hiátust nem merte fölfedni. — Darkó István, legígéretesebb prózairónk, Szakadék c.. száraz stilusu regényében elvesztette régi szinességét s a mesterkéltség gyanújába esett, messze elmaradt attól a tempótól, melyet első novellás könyvében futott. — Györy Dezső érdes zenéje, de bátor hangja két év óta néma s hova-tovább eltévedt a politika s a retorika útvesztőjében. — Az egy húron játszó Földes Sándor és Fábry Zoltán az utóbbi években talajukat vesztették s egészen kiszorultak az itteni irodalmi fórumról, ami egészen érthető is, hisz a szólás és irás szabadság helyett mindketten a „vörös cenzúra“ egyoldalú s világnézeti szemüvegén néznek mindent. — Szenes Erzsi nem jutott tovább első verseinél s gyakran már önismétlésen lehet rajtakapni. — Darvas János, aki csaknem egyedül hirdette a kritika szükségességét, lírája fejlesztése helyett nívóját megtagadó módon kalandorregény Stagnálnánk? A föntebbi levél Írója nagyon szigorú szemmel méri a szlovenszkói irodalmat. De a kritikától nem szabad félnünk, még ha tulszigoru is, csak a kritikátlanságtól. Mindenesetre nagyszerű érzés tudni, hogy nálunk ilyen erős judicium és nagy áttekintés is van. A levél személyi vonatkozásait nem érintem, egyedül a legfontosabb tételét, a szlovenszkói irodalom stagnálásának kérdését szeretném más megvilágításba helyezni. Koncedálható, hogy az utolsó években a szlovenszkói irodalom külső megnyilvánulásaiban némi lanyhaság jelei vehetők észre, de ez semmiesetre sem az irók haÍrásáig sülyedt, ■— Vozáry Dezső vénája is a meddő cinizmussal való kacérkodása miatt ellankadt, — hiszen ez mohó lendülettel indult ember közel tiz éve nem adott ki könyvet. —- Vécsey Zoltán végleg visszaszürkült a tudományos irodalomba. — Egri Viktor újabban erősen összetéveszti a kvantitást a kvalitással, —■ Jarnó József pedig ugyanezzel a hibával újabban a „szociális“ témák patentirozott szószólójának szeretné föltolni magát témaválasztásaival, — Szombathy Viktor eltanulta ugyan a palóc nyelv őshumorát, de nem tud mit kezdeni vele, — Sebesi Ernő verseiben évek óta nincs előbbrejutás, bizarr és sokszor mondvacsinált. — Jackó Olga nem váltotta be pompás ígéreteit, elveszett belőle első Írásainak heve, — Forbáth Imre problematikus lírája néhány szál eredeti vers után végleg bedugult s a képességei az u. n. polgári irodalommal szemben elfoglalt százszázalékos oppoziciójában felőrlődtek, — Tamás Mihály a kulcsregényben bemutatott tudományán kívül nem akar meggyőződni arról, hogy komponálni is tud. Simándy Pál régi „Miniatür“-jei óta elvonult a fórumról s nem teljesiti kötelességét az itteni irodalommal szemben, - — Herceg Gábor, Rácz Pál és a többiek pedig — ezzel a mértékkel mérve -- még kevésbé bírják ki a szigorú, de igazságos kritikát a legutóbbi években mutatott teljesítményeikkel. —• S ezt a felsorolást csak alátámasztja az a tény, hogy egytől-egyig ezek az emberek ígértek, ki többet, ki kevesebbet, némelyikük nagyon nagyot is. Lehet, hogy ez most csak a krízis görbéje. De igaz, hogy az uj tehetségek fölfelé Ívelő vonala hiányzik s ezt semmi sem egyensúlyozza. Ez a sok példa mind csak azt bizonyítja, hogy a szlovenszkói irodalom egészéből hiányzik az öt év előtti lendület s a felfelé Ívelő tendencia. És ez a szolvenszkói irodalom igazi válsága. Egy névtelen kritikus. nyatlásának minősítendő, hanem az irodalmi élet stagnálásának. Nem az irók stag nálnak, hanem érvényesülésük külső lehetőségei rosszabbodtak. Gazdaságpolitikai terminus technicussal élve: irodalmunkban nem termelési, hanem értékesítési válság van. Rossz a piac. Kétségtelen, hogy néhány évvel ezelőtt az irodalomra jobb konjunktúra volt. A napilapok aránylag több teret adtak az itteni irodalomnak. Azóta a súlyosbodó lapválságok miatt egyes értékes lapok, melyek az irodalmat favorizálták, részben kommercializálódni voltak kénytelenek, egyik-másik meg is szűnt. A lapok — ért-
