Képes Hét, 1930 (3. évfolyam, 1-7. szám - Prágai Magyar Hírlap március-novemberi melléklete)
1930-02-09 / 6. szám - Marek Antal: Marika turája
szakadatlanul szállították a táplálékot a telhetetlen szájüregnek. Olyan ez a kar, mint a cowboy lasszója, mely összetekerve fekszik a nyergen és amikor a cowboy célbavette áldozatát, akkor egyszerre a messzibe lendül a kötélcsomó. így húzta össze a ragadozó polip is karjait, amelyek több méter hosszúságra is ki tudtak lendülni. A petrografia tudománya a kövek szerkezetét vizsgálgatja és ezek alapján osztályozza az ásványok világát. A paleontológia, az őslénytan a különböző földrétegek korát a beléjük zárt állati és növényi kövületek, foszcilliák alapján határozza meg. Az állatok megkövesült maradványait a paleozoologia, a növényekét a paleobotanika kutatja. Ennek a tudománynak eredményei a szerves világ fokozatos fejlődését bizonyítják. így lesznek a kövek beszédes tanúi a korszakoknak, amelyek millió és millió évre nyúlnak vissza. így tudjuk meg, miként fejlődik a kezdeti életből az ősi, alsórendü gerinctelenek a háromkaréjos ősrákok, az első halak világa, mint jelenik meg a devonban az első szárazföldi növény és az első szárazföldi állal a páncélos és tüdős hal. így tárul fel a kövek tanúsága nyomán a földnek csodálatos őskora, amelyben oly kedvvel búvárkodik a természettudós és a laikus egyaránt. MARIKA TÚRÁJA Irta: MAREK ANTAL Marika szőke volt és kékszemü. Szerette a fákat, az erdő csendjét, az ég végtelenségét. Boinladozó leányságának rajongó tiszta szeretetével. — A fák az én legjobb barátaim, mondotta. És szeretett havas téli napokon kiszabadulni a városból a hegyek közé és száguldani skijével, lobogó hajjal, nekifelejtkezni a csillogó porhanyós havon. Ilyenkor úgy érezte, hogy kiteljesedett az élete. Száguldott, mintha csak az álmai elé sietne. Odatartotta az arcát a levegő simogatásának, mintha férfi simogatását érezaé. —A telet is nagyon szeretem — irta a barátjának. Egyik januári napon újra nekiszabadult a hegyeknek. Valami űzte, hajtotta. Kellett neki a menekülés önmagától. A szc relem virágzott furcsa jégvirágokkal a lelke ablakán. S nem volt nap, amely életre csókolta volna az apró rügyeket. Csak belül a lelke legmélyén fájt hosszasan valami. Maga sem tudta hová jutott, olyan ismerős volt neki minden. A hóval fedett fenyők, a lejtők, az emelkedések és a csend, amely ráborult az egész világra. Egyszerre megtorpant. A skitalpak csörögve ütödtek össze. Alkonyodon -—, körülnézett. Tájékozódni akart. Iák. Fatönkök. Ismeretlen völgybe került. Eltévedt. Meghallotta egyszerre a szive dobogását. A szülei aggódni fognak érte. Talán már keresik is. S ő itt áll, azt sem tudja merre forduljon. Talán ha valaki megmutatna valami rövidebb utat, akkor még haza is jutna idejében. Megindult vissza a nyomokon. A ski most oly idegenül súrolta a havat. Hahó — kiáltott bele az alkonyatba Megállt. Sehol senki. S akkor találkozott egy favágóval. Úgy toppant eléje egy kanyarnál. Az első pillanatban örömet érzett, de aztán megrettent. Ott állót előtte az utón, láthatólag ő is meglepetten. — Kérem, lenne szives megmondani . . . az utat ... L. felé. —- Eltévedt? — Igen. A legrövidebb utat szerelném tudni. Sietnék haza. A favágó nézte Marikát és nem szólt -gy ideig. Pattanásig feszült valami a levegőben. Néma volt köröskörül. — Maga leány? Fiuruhában . . . — Az édesapámmal jöttem. 0 még fent van valahol. Majd kiáltok érte . . . Édesapám . . . Hahó ... Itt vagyok. — Nem jön az édesapja . . . — Dehogy nem. Itt lesz mindjárt. Már jön is talán. — - Nem jön. Nincs is senki magával. Csak úgy kiabál. — De itt van ő is ... Az utat . . . — Erre jól megy a kisasszony. Lejut az országutra... S megindult Marika felé. Most azt hitte, hogy valami hatalmas árnyék nyúl érte. Azt hitte, hogy menten kiugrik a szive. A torkan elakadt a szó. Egyedül volt. Szemben vele ez az ember. Rekedt volt a hangja, ahogyan az utat magyarázta. Most jön feléje... Pillanatok alatt történt mindez. Jobbra lejtett az erdőirtás, Marika menekült. Porzott a hó belefeküdt a sima talpakba,- menekülni. Erezte maga mögött a favágó lépteinek dobogását. Kisasszony... kisasszony... Várjon... Aztán már nem hallott semmit. A favágó szitkozódását szétvitte a szél. Most már felszabadultan siklott tovább. Szőke haja lebegett, amint a fordulókat vette. S nemsokára elébetünt az ut. Mögötte titokzatos némaságban hallgat- • tak a fák. Az ijjedsége ott maradt, lekapta a leikéről valamelyik kiállós faág. Gyerekes örömét kiteregette az ut mellett a behavazott mezőkre. Valami dalt is dúdolt már. Feljött a hold. Egyszerre bukkant elő a felhők mögül. S észre sem vette, amikor ott révedezett az égen az első csillag. Egyik kanyarodónál apró kis lámpáival a szlovenszkói kis bányaváros köszöntötte Marikát.
