Képes Hét, 1930 (3. évfolyam, 1-7. szám - Prágai Magyar Hírlap március-novemberi melléklete)
1930-02-02 / 5. szám - Győry Dezső: Lecturis salutem - Darkó István: Razzia
ott leszünk egyig, kettőig. Ott meleg is lesz, nem zavarnak, ha egymással akarunk lenni. Minek üljünk be a kocsmába, ehhez most nincs semmi kedvem! Egészen jó helyre nem vihetlek, a ruhánk miatt... és a pénzünk miatt. A szállóban fogyasztanunk sem kell semmit, már te is vacsoráit ál, én is. Egészen elfogadható és elegendő vacsorát adnak az alapítványnál, nem? Azt mondják, a női épületben még jobb a koszt, mint nálunk . . . Az asszonyka dideregve bólintotL: Igen, egészen jó ... És ahogy gondolod. Én most már mindenhová szivesen megyek veled. A férfi hangtalanul intett és sietni kezdett. Az asszonyka apró lépéseivel szorongva igyekezett mellette. Öt percen belül egy rossz kiilsejii ház előtt megállották. A kapu fölött szennyes üveg alatt elmosódott hetük világítottak. A portás két kifestett, elszánt megjelenésű nővel beszélgetett. Kövér szobaasszony mászot elő valahonnan és kínálkozó vigyorgással szuszogott felfelé előttük a recsegő falépcsőn. — Mindjárt fent leszünk, — súgta a férfi a reszkető asszonykának. — Na látod, már itt is vagyunk. Az ajtót becsukjuk, hogy senki se zavarjon. Ne félj hát. Mitől félsz? Hiszen velem vagy! Az asszony rápillantott a kopott szoba ellenszenves bútorzatára és félénken ült le a dívány szélére. A kályhában friss tűz éget, a szobában kellemes meleg volt. A férfi bátorító mosollyal rendezkedett. Megigazította a lüzet, levette a felesége válláról a kendőt, aztán leült melléje és átkarolta: — Csak már egyszer otthonunk volna ... és mindig együtt élhetnénk! Az asszonykát, hogy kettesben maradt a férjével, lassan bátorság és fokozódó jókedv szállta meg. Megsiinogalta a férfi arcát és szelíden mondta; — A nehezebb részén már túl vagyunk. Majd csak mi is elérjük a célunkat. Megérdemeljük, hiszen hat éve már......hat éve, hogy igy küzdünk. Elpirult és elhallgatott. A férfi megfogta az arcát és a szájához hajolt: Miért szégyenkezel ezen? Igenis igy van, szeretjük egymást. Azért dolgozom annyit, hogy egyszer már olyan lehessen a külső világunk is, amilyen a belső. Hogy megfeleljenek egymásnak és ne legyen közöttük ez a mostani nagy különbség . . . Fázol még? — A lábam egy kicsit. A férfi letérdelt és lehúzta az asszony cipőjét: — Tartsd a lábadat a tűz felé. A kályhához húzódtak és egyszerű bizakodó nyugalom hódította meg őket. A férfi kérő szájjal, udvarolva csókolta meg az asszonyt, egészen úgy, mint jegyességük idején. Az asszonyka száján kiszaladt: — Jó itt . . . Pedig ez . . . egy olyan szálloda, ugy-e? ... A folyosón rémes szag van. A szobában is csakhogy már megszoktam. — Ne törődj semmivel. A szegény embere úgy segít magán, ahogy tud. — Felelte a férfi és hirtelen felállt. Az ajtó felé lépett és kifelé hallgatózott, óvatosan, hogy a felesége észre ne vegye. A folyósóról több hang vitatkozó lármája hallatszott. — Mi az? — kérdezte sejtelmes ijedelemmel az aszszonyka és ő is felállt. Előbb a harisnyáját is lehúzta, hogy átfázott lábát a tiiz melege közvetlenebbül érje. Most reszkető kézzel kapkodta magára harisnyáját és a cipőjét. — Semmi, semmi — lépett hozzá a férfi. — Ülj csak le . . . Majd én elintézem. Gyors lépések hangzottak a folyosón. Erős ököl vágóit rá a szobájuk ajtajára: — Nyissák ki! Az asszonyka halálravált arccal tört a férje vállárat — Látod, ugy-e mondtam?!... — Ki az?! — kérdezte rekedt hangon a férfi. Ne sokat kérdezősködjenek, hanem nyissák ki . . . A rendőrség. Az asszony száján kiszaladt a szó: razzia. A férfi odament az ajtóhoz és kikulcsolta. Rést nyitott rajta, másik kezével görcsösen belé kapaszkodó feleségét tartotta. — Tessék igazolni magukat. Hajúit be az ajtón egy széles, durva arcú fej. Az ajtó előtt civilruhás emberek állottak, úri külsejű férfiak, akik mégsem látszottak egészen jobb állású embereknek. — Valamilyen személyi igazolványt mutasson fel — parancsolta az egyik és belépett a szobába. Ez a hölgy ki? Kije magának?! — A feleségem. — Ugyan! És mióta? — Hat éve. Meg is van esküdve?! Mutassa őnagysága igazolványát is.-- Ilyen igazolványa senkinek sincs. A házassági bizonyítványt pedig senki sem hordja magánál. A detektív kezébe vette a férfi munkakönyvét. Összesúgott a többiekkel és még parancsolóbban mondta: Igazolni kell, hogy a felesége. Mit csinálnak itt?! Figyelmeztettem, hogy az adatok nálunk vannak: csomag nélkül egy órája jöttek fel. Most az asszonykából kitört a visszafojtott zokogás. Haraggal és sértett önérzettel mondta: — Értsék meg, hogy rendesen, tövényesen meg vagyunk esküdve! Mit akarnak?! A férje arcán rettenetes görcs futott át. A szája eltorzult, uralkodni próbált magán, kapkodva és kiabálva mondta: — Nézzék uraim, innen bátran elmehetnek. A feleségemmel a Winter-intézetben lakunk. A Tibolt-zongoragyárban dolgozom, orosz menekült vagyok, a feleségem idevaló származású és a Móser-gyárban dolgozik. Önnök is nagyon jól tudják, hogy a Winter-intézetben külön kell élnünk. Azért lakunk ott, mert keveset keresünk és nehéz viszonyok közölt élünk, ott pedig minden nagyon olcsó . .. Csak a házassági levéllel tudnám igazolni, hogy ő tényleg a feleségem. De az nincs nálam, senki se hord ilyen természetű Írásokat mindig magánál . . . Önnél itt van, detektív ur? Ugy-e nincs! 1920. január 2.-án esküdtünk meg a tizedik kerületben. . . Mit akarnak még? ! . . . Rendőrtist lépett a szobába. Már az ajtó előtt jelentette egy hang neki: — Egy orosz férfi és egy magyar nő. A férfi a tiszt leié fordult és intelligensen, kérlelve folytatta: — Együtt akartunk lenni, hogy mindennapi dolgainkat megbeszéljük. Én is, ő is egész nap dolgozunk, este kaszárnya-rend szerint kell lefeküdnünk. Beszélgetni akartunk .. . különös ez?! És különben is: egy törvényes hites férj és feleség dolgaiba kinek van beleszólása?! Tessék ezt megmondani! Itt a munkaigazolványom, az urak már megnézték. Kérem, engedjenek meg ennyivel... A feleségemről nincs semmi írásom. Igazán a feleségem, megesküszöm rá... Falán látszik is rajtunk!... A rendőrtiszt szenvtelenül vette kezébe az igazolványt és intett: — Kérem, nekünk e nem elég. Tessék bővebben ellátni magukat írásokkal, ha házaspár létükre ilyen helyre jönnek . .. beszélgetni. intett a detektiveknek:
