Képes Hét, 1930 (3. évfolyam, 1-7. szám - Prágai Magyar Hírlap március-novemberi melléklete)
1930-02-02 / 5. szám - Győry Dezső: Lecturis salutem - Darkó István: Razzia
r LECTURIS/SALUTEM IRTA: A kisebbségi magyar sors sokfele, gyakran nem is vál l posztok betöltésére állitja a férfit. Posztokra, ahol sok a munka és sok a nehézség. Sorsunk azonban nem válogatást, de engedelmességet követel harcosaitól. Kevés a munkás kéz és sok a tenni, cselekedni, javítani való. Mikor egyelőre ennek a lapnak főszerkesztői asztalánál jelölte ki uj helyemet az élet, a megbízatást azzal az elhatározással vállaltam, hogy a lap alapítójának nemes intencióit igyekezni fogok minél maradék talanabbul betölteni s a lap irodalompolitikai programjává az itteni magyar irótehetségek támogatását és amennyire csak lehet, tömörítését tiizöm ki. Egy szóval megmondva: munkát vállaltain s a programunk is egy szóval ki-, fejezhető: a munka. örömmel kell e helyről leszögeznem, hogy szándékunkban az itteni legjobb magyar Írók java támogatólag hozzánk állott s alig néhány hét leforgása alatt megkönnyítette munkánkat: a maga munkájával. S bár ezt természetesnek találom, még is örülök ennek. Örülök, mert látom belőle, hogy a mi életünkben még ma is meg van a lehetősége annak, hogy lap, irók és közönség egy kulturmissziót végző baráti harmóniában forrhassai,ak össze. Erre azért is szükség van, mert az idő meg fog érni egyszer arra, hogy a szlovenszkói magyar irodalom végre megtalálja és felépíthesse a maga rég óhajlott irodalmi fórumát. Az olvasók és általuk a magyar közönség üdvözlésekor egy kedves kötelességnek kell még eleget tennem. Egy bejelentéssel tartozom az olvasóközönségnek, aminek bizonyára osztatlan lelkesedéssel fognak örülni. A Képes Hét, mely mint egyedüli képes magyar lap, a képoldalak érdekes és vonzó erejével eddig is hiánytpótló hivatást végzett sok-sok ezer magyar házban, ki szeretné szélesíteni missziója területét a magyarság tízezreire, hogy a képoldalakban rejlő értéket minél több magyar embernek minél könnyebben elérhetővé tegye. Az ez irányban folyó tárgyalások azzal a reménnyel biztatnak, hogy ez a magyar kulturmissziót célzó elgondolás nem sokára megvalósulhat s a magyarság egy újabb sajtóvívmánnyal gazdagabb lesz. Tudjuk, hogy tízezrek öröme fogja kisérni a terv sikerültét. Addig is: üdv az olvasóknak! — Nem mondta, hogy mit akar? — kérdezte a himzőráinát letéve az asszonyka és lágy tekintettel igazította meg kéfelől a haját. Tanácstalanul pillantott a tágas szoba ucca-felöli része felé, ahol egyik ablak előtt lehúzott villany alatt idősebb nő olvasott. A meleg szobában több egyszerű ruháju nő foglalatoskodott a sorbaállított ágyak között. —• Nem mondta, hogy miért, csak annyit üzent, hogy feltétlenül tessék lejönni a kapuhoz, — suttogta vissza a portás fiacskája, egy sápadt, sovány kis penészvirág.- Hát mondd meg neki, hogy ha olyan sürgős és fontos, azonnal lent leszek — felelte az asszonyka erősebben hallható hangon. Majd az ablaknál olvasó idős nőhöz sietett és gyerekes szorongással, szerényen jelentette : — Nagyságos asszony, szeretnék egy percre leugrani a kapuhoz. A férjem hivat fontos .. . ügyben. Elpirult a formás, szép arca, mert majdnem azt mondta: családi ügyben. A szoba felügyelője, az idős urinő kinézett rá a szemüvege alól és tekintélyttartó közönbős hangon ezt válaszolta: — Igen kérem. De lefekvésre pontosan jöjjön fel. A felügyelőségnek már úgyis több észrevétele volt. Ijedt hangon védekezett: — Rám vonatkozólag?! . . . — No nem... nem éppen! Csak általában. De azért elkerülni akarok minden kellemetlenséget. — Pontosan visszajövök — Ígérte és nagykendőt kapva magára engedélytnyert gyerekek felszabaduló mozdulatával szaladt ki a szobából. Az intézet kapujában a férje várta. Az asszony két kezét nyújtotta feléje és lányos bőséggel szóáradatba fogott. Finom, keskeny arca és szép, tömött, barna haja közben a férfi szeretetteljes tekintetében fiirdött. — El sem tudtam képzelni, hogy miért hivatsz ilyen későn és váratlanul. Lefekvésig még azt a szőnyeget
