Képes Hét, 1930 (3. évfolyam, 1-7. szám - Prágai Magyar Hírlap március-novemberi melléklete)

1930-01-26 / 4. szám - Bozzay Margit: Válasz egy levélre - Szárnypróbák • Szabó Béla: Ha… - Virágh László: Magamról - Ghillány Antal: Altató dal

Egy levél fekszik előttem . . . Egy azok közül, amelynek harminc-negyvensoros tartalmában egész asszonyi sorsok, egész asszonyi tragédiák sötétlenek s amelyeknek megszólalása nem egy asszony, hanem az egész asszonyi nem vigaszkeresése.

A levelet egy fiatal leány irta ... A rövid, harminc sorban elmondja nemcsak az eddigi élete kálváriáját, hanem a jövendő élete veszedelmeit is.

Gyermek volt még, akkor egyedül maradt. Egészen, halálosan egyedül . . . Maga gondoskodott életfentartásáról s a hivatal, a kötelesség, a kenyér után, maga látta el kis háztartása minden dolgát.

így ment ez esztendőkig. S ebben az őrjítő, lélekromboló magányban, az egyedülváló étkezések, lelki összeesések, kis örömök, nagy gondok, jövőtől való rettegések, önmagát csititások, könnyek, vágyak közé huszonötéves korában betoppant — a férfi.

Bizalmatlanul és reszketve fogadta. A magány óvatossá, félénkké tette s minden szóra, amely szokatlan volt neki, visszahúzódott mint a csiga. De mert a férfi kitartó volt, mégis megszerette s mikor megkérte, igent mondott neki. Ettől az időtől kezdve tele volt tervvel, örömmel, édes gonddal, szent elhatározással, amikor a férfi egy héttel az esküvőjük előtt bevallotta, hogy hűtlenül kezelte a reábizottakat s hogy minden percben remeg a felfedeztetésetől.

Ettől a vallomástól felébredt benne az asszony, aki ősi igazi, ösztönös gyengédséggel nem gondol arra, hogy ez a bűn gátló akadályként áll ez ütjük elé, mert a férfi elvesziti az állását s ezzel elvesziti az életközösségük lehetőségét is. Nem gondolt arra, hogy most újra egyedül marad, csak arra, hogy a férfi szenved, kínlódik, vergődik s hogy neki mint nőnek kötelessége megvigasztalni őt.

S vigasztalta. Terveket kovácsolt a pénz visszafizetésére, a dolog elsimítására, lemondott mindenről, éjjeli különmunkákat emlegetett, csókolt, simogatott, lelket öntött s a végén, mikor ez mind nem volt elég, a férfi talpraállitására, megvigasztalására, a lelke a szive után, odaadta önmagát is . . .

S másnap, mert a hűtlen kezelés kitudódott a férfi főbelőtte magát.

Ezután ismét múltak az évek . . . Kettő, három. S a robot... folytatódott tovább...

S ebben az időben jött az — ember . . . A komoly, az életet ismerő, aki megszerete a leány szomorúságát, magábaroskadtságát és feleségül kérte.

S a leány újra igent mondott. De azóta az igerí óta egyetlen gyugodt pillanata nincs. Égeti az emlék és égeti a félelem, mert ismerve jövendőbelijének gondolkodását, nagyon jól tudja, hogy tévedéséért soha, soha nem kapna bünbocsánatot.

És azt kérdezi, hogy mit csináljon most? Hazudjon-e, menjen-e úgy a házasságba, ahogy vőlegénye hiszi, vagy az őszinteségével, a becsületességével tegy-e ki magát az újra való egyedülmaradásnak?

Ha.. .

Ha te keresztfa lennél én szívesen lennék az elkinzott Rajtad és nem bánnám ha fejemet a melleden, kezemet a kezeden, lábamat a lábadon, vasszögekkel keresztül vernék.

Szabó Béla (Nagymihály). ‘Magampól

U tani:

tövissel van kirakva régen, de én még nem panaszkodtam.

Sorsom:

a cél felé vonszolni magam, és összeesni a félúton.

Anyám:

van mellettem, ha összeesek, és tovább visz a karján.

Célom:

a boldogság szigetére átevezni, egy kis csolnakon.

. ... de félek, hogy messze az ut odáig, és el sohasem érek.

Virágh László (Rimaszombat).

Ha ragaszkodom az eddig mindig vallott teljes ősziteség álláspontjához s ha kitartok amellett, hogy megtéveszteni soha senkit sem szabad, akkor azt kell üzennem neki, hogy legyen őszinte s hogy mondjon el mindent a vőlegényének.

De szabad-e mindig ragaszkodni az igazsághoz? Szabad-e egyetlen, jóságból, sajnálatból, szánalomból, vagy gyengeségből elkövetett tévedésért egy egész hosszú élet magányával, szomorúságával fizetni? Szabad-e ezért a tévedésért egy leányt a feleség, az anyaság lehetőségeitől megfosztani?

Nem hiszem. . . Nem csak azért, mert minden hasonló kérdésben százszor inkább a szív szavára, mint a bevett, elfogadott formákra hallgatok, hanem azért sem, mert számtalan olyan esetről tudok, amikor komoly birák, esküdtek, nagy kérdésekben, országokat lázban tartó bűnügyekben félrelökték a hideg paragrafusokat, mert a dolgok mélyén olyan mozgató erők voltak, amelyek lehetetlenné tették a paragrafusok használatát.

*

Én nem akarok jobb lenni mint Máté evangélista, aki szerint, „pálcát csak az törhet, aki felett nem lehet pálcát törni”. Csak azt mondom, hogy ezt az egyetlen tévedést, ezt az egyetlen foltot soha nem szűnő szeretettel, jósággal, gyengédséggel tegye jóvá az ura előtt, hogy ezért az egyetlen hazugságért ne hazudjon többé soha s hogy a gyermekeit a saját példája okulásával igyekezzék felnevelni.

Bozzay Margit.

Rllaló dal

Messze szárnyas pihegő ajakról száll a dajka altató dala, mintha édes mézajakról szállna, (ringatja az álom démona) ringatja az éther messziségbe s rámlel olykor egy-egy szólama:

Aludj, aludj apró baba-szentem . ■ . (küzdő élet ujdon átoka) S alszik kétség, de én érzem, hamis az álom szava;

Tömeg virág, mályva, rózsa, visszazengő illat-dala: titkos sóhaj s gyász-orgona.

Ghillány Antal (Eperjes).

*

Ebben a rovatban közöljük majd rendszeresen az ismeretlen vagy kevéssé ismert szlovenszkói nevek olyan alkotásait, akik további fejlődéssel biztatnak.