Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-05-12 / 19. szám - Szenes Erzsi: Mintha nem volna két karom…
öt, hátha valami csoda történik? Valóban történt is valami, de nem az, amit én vártam. Az ismeretlen nö nem jött, eltűnt örökre. Hanem, amint ott álltam és kábultan néztem a körülöttem fekvő dolgokat, azok lassan, észrevétlenül elkezdték megváltoztatni a iszinüket. Különös, szomorú-sárga szin kezdett elömleni a házakon, a fákon, az embereken. A sárga szin azután lassanként átolvadt a legtündöklöbb aranyba. Olyan aranyszínűvé lett minden, amilyen volt a krizantém, amelyet valaha a kis Kócztól kaptam. A pályaudvar órája, akár valami hatalmas aranykorong nézett vissza rám és ahogy teltek rajta a percek, az a gondolat bukkant fel a fejemben, hogy maga az idő is arannyá változik azalatt, amig a leányka képmását várom. Különös érzések között mentem haza. Az éjszaka hűvös volt, de azért nyitva hagytam az ablakomat és azon keresztül betündökölt hozzám a Jupiter. A fénye lobogott, mint a kis Kócz szeme, amikor először megcsókoltam a kezét. És a leányka szeme éppen csak a kézcsók nyomán csillogott úgy, mert máskor homályos, fátyolos volt, mint a párás nyári égbolt. És ahogy egyre néztem a Jupitert, ezt a pompás menynyei vándort, észrevettem, hogy a fénye egyre erösbödik, egyre hatalmasabb lesz és bevilágítja az éjszakát, fényes ezüstporral hinti be az uccákat és a tereket, akár a telihold. Ott reszketett, táncolt a házak tűzfalán és tetején, mindaddig, amíg a sötét kötömegek lassan összezsugorodtak apró házacskákká, az ucca kövezetét pedig virágzó forzitia-bokrok és ezerszinü krizanténumok lepték el. A régi körvonalak összefolytak, változtak, kisütött a nap és a sétány ragyogó porondján felbukkant a mindig elegáns parfőmillatu Korácsony-bácsi, hogy reggeli sétáját elvégezze. De alig fordult be a megyeháza sarkán, a másik uccán már jött lefelé különös, sürgős léptekkel a Jákói szabó, karján Luxus a tengeri hajókon. A 30.000 tonnás holland „Statendam“ szalonja. a kész ruhával, s mindaz, amit láttam, hatalmas korong módjára forgott, lassan, de egyre forgott, akár a búza- és rozsföldek, ha a robogó vonatról nézed őket. Végül, amikor megpillantottam azt a házacskát ott a távoli kisvárosban, amelyikben a kis Kócz született, amelyiket pedig a valóságban sohasem láttam életemben, csak ő mesélt róla gyakran az illatos tavaszi estéken, — a csodálatos korong megállt. Az égbolton lomha felhő lebegett át, de miikor elvonult, a Jupiter újra fölragyogott, de a fénye ezer szivárványos darabkára széthullva tűnt a szemembe. És akkor már tudtam, hogy én is úgy jártam, mint járt sok száz esztendővel ezelőtt az öreg Nevenincs. Én is azt hittem, hogy valami város az, amit látok, pedig csak egy csepp víz volt, semmi más. És az a csepp viz ott ült a szempillámon. Azt láttam. Mintha nem volna két karom . . . Mintha nem volna két karom nem verekszem türelmesen várom mint az erdőn a fák a vihart a Végzetet. Hadd teljesedjék be rajtam úgy ahogy ő akarja az Ismeretlen aki mindent igazgat. Csak a szivem reszket az ágaskodó félelemtől mint a vágóhidra vezető úton a kis borjak teste akik a hajcsár ostorának csettintésén már megérzik a bárd éle nyomán felszökő, gőzölgő vérük szagát. Szenes Erzsi. Férfi vagy nö? A modern autóvezető nők egyik elférfiasodott típusa.
