Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1929-01-13 / 2. szám - Szinház, mozi • Szenes Erzsi: A film női szemmel nézve - Villa a tizenötemeletes ház tetején

boiiség selejtjéhez tartozik. Egy jelentés, mely ebből a körből eredt, s melyet a bécsi állami levéltárban találtak meg, ..erkölcsi és politikai kaméleonnak“ mondja a megbízhatatlanságáért.

Természetes, hogy Heine hovahamarább ismeretségbe esett Rothschild James-szel, már azért is, mert már az atyja, különösen pedig a nagybátyja is jó ismeretségben volt a Rothschild-családdal. Heine ugyan nem mulasztotta el, hogy munkáiban maró gúnnyal nyilatkozzék a Rothschildokról, de nagyon sokszor irt kedvező hangon is a családról, persze, úgymond Conti gróf, nem anélkül, hogy különböző okok miatt lekötelezettje ne lett volna anyagi természetű szívességek révén James bárónak. A „nagy báró“ nem egyszer látta vendégül irodájával kapcsolatos termeiben bizalmas ebédeken, azonkívül pedig — mint Heine maga mondja — részt juttatott neki, „sokszor minden külön felkérés nélkül, majdnem minden nagy hitelműveletének eredményeiből.“ Hanem azért Heinének majdnem sohasem volt pénze, mert a pénz sohasem melegedhetett meg nála, azonkívül pedig azért sem, mert sokszor vett részt Rothschild tanácsa nélkül oly spekulációkban, melyek reá nézve nagy veszteséggel értek véget. Rendszeres támogatást Rothschildtól sohasem kapott, bár nem egyszer adta értésül a bárónak, hogy szüksége volna erre vagy arra és olyankor James, ki csodálta tehetségét, a tollától pedig rettegett, néha juttatott neki ügyes módon egy-egv színész végzett részvénykülönbözeti üzlete révén valamelyes pénzt, igaz, hogy néha szándékosan félre is értette egy-egy leplezett formában eléje terjesztett kérését. Heine nem fukarkodott egy-egy elismerő szóval, mikor alkalma nyílt reá, de máskor szívesen gúnyolódott James bárón és szemére vetette fösvénységét és kapzsiságát. Valószínűleg nem magára gondolt, mikor ezt irta „gondolatai és ötletei“ közt: „Rothschild ellenségeinek derékhadserege azokból az emberekből áll, kiknek nincs semmijük; ezek mind azt gondolják, hogy amiből nekünk nincs, bőven van Rothschiklnak. Az ilyen, mihelyt a pénze elfogyott, Rothschild ellensége lesz.“ Pedig állt ez Heinéről magáról is. Aztán megint csak imponált neki az irigyelt bankár tündöklése és gazdagsága. Nagyon melegen, sőt dicsőítő módon szól James feleségéről, kit nemcsak Páris legszebb asszonyának mond, hanem azt is megemlíti róla, hogy nemcsak szellemével és ismereteivel tűnik ki, hanem foglalkozik gyakorlati módon a képzőművészettel is.

A bárónő nagy tisztelője volt Heine költészetének s akárhányszor szólt csodálattal Heine müveiről, ami nagyon hizelgett a költő hiúságának. Heine valósággal rajongó tisztelettel viseltetett Petty bárónő iránt, aki szívesen hallotta, mikor a költő egy-egy célzást tett arra is, hogy oly fenkölt szellemű hölgy, mint ő, a számok oly józan emberének lehetett a feleségévé. Heine rendszeresen megküldötte a bárónőnek minden munkáját, még azokat is, melyekben James bárót nevetségessé tette. A rossz benyomást ilyenkor egy-egy mentegető szóval igyekezett eloszlatni. De Heine tudta, hogy mit tesz, mikor kissé élesebben emelte ki a házastársak közt levő ellentétet. Betty bárónő ismételten meghívta magához, s ilyenkor Heinenek alkalma nyílt előterjeszteni egy-egy kérését mások érdekében is. Utóbb, mikor már a ..matrác-sirjában“ feküdt betegen, ezt irta egyszer Betty bárónőnek: „A világtól való elkülönültségemben sokszor vigasztal meg a kegyed képe, mely a legdrágább müvek közt foglal helyet emlékezetem képtárában.“

Színház, mozi

R film női szemmel nézne

Figyelemreméltó, hogy a film, amely több mint két évtizedes diadalmas utján majdnem semmit sem tett a tömegek szellemi és lelki színvonalának emelésére, sőt „ez kell a népnek“ örve alatt legtöbbször visszaélt a rendelkezésére álló nagyszerű eszközökkel és lehetőségekkel, milyen kitűnő munkát végzett az ízlés elterjedése körül. A női öltözködésben és a lakások berendezésében megnyilvánuló ízlésre gondolok. Ha ezelőtt száz nő közül tíz volt jól öltözve és száz lakás közül tíz volt ízléssel berendezve, akkor a statisztikus ma föltétlenül ötven percentes jelentős emelkedést regisztrálhat. Aki egy kicsit nyitott szemmel figyeli a dolgokat, ezt az eredményt a film javára fogja Írni.

A hollywoodi és berlini stúdiókban összehordták és rekonstruálták mindazt, amit az emberi kultúra és civilizáció ezideig megteremtett. Felépítették Pompejit, a régi Rómát, Jeruzsálemet, az egyiptomi piramisokat, a hellén és római építőművészet remekeit, a renaissance kincseit. Elővarázsolták az emberiség egész múltját, visszahozták a mögénk került összes időket, mi sem természetesebb hát, hogy a felvevőgép lencséjébe belefért modern életünk teljes gépezete is.

Ha igaz az, hogy a nő más szemmel nézi az élet jelenségeit mint a férfi, akkor ez a filmre kétszeresen áll. A nő minden lelki és szellemi emóción túl úgy nézi a filmképeket, mint egy megelevenedett divatlap megelevenedett illusztrációit. Amikor a férfi csak azt látja, hogy mondjuk, Pola Negri milyen szép és mennyire művésznő, a nő ezenfelül már el is leste Pola Negri ruhájának graciőz vonalát. Tagadhatatlan, hogy a kis varró- és masamód-leányoknak a Courts- Mahlereknél is jobban megártott a mozibeli hamis romantika és az egészségtelen szentimentalizmus, de megtanultak öltözködni és mozogni. A nőnek különben is gyors a tanulékonysága az ilyesmiben. Ezelőtt a nők nagyrésze csak jó-rossz könyvekből ismerte egy jobb és szinpompásabb élet kereteit és kinek-kinek tehetség és fantázia szerint adatott meg, hogy eljut-e az ízlés felső garádicsáig. A színház nem volt és nem lehetett soha annyira a tömegé, különösen mifelénk csak nagyobb városok emberei juthattak ehhez a szellemi felfrissüléshez. A főúri és úri lakások, amelyekben egy leszűrt és kifinomodott ízlés uralkodott, még bepillantásra sem nyíltak meg a tömegek előtt.

A mozi a tömegek öröme és szórakozása mindent megadott egyszerre, ami ezen a téren hiányzott. A modern tárgyú filmek bizonyos fokig pótolják a divatrevüket és szemléltető képsorozatok arról, milyen legyen az Ízléses, modern kényelmes, testi és lelki igényeinknek megfelelő lakás interiőrje. A moziban tanul az iparmüvésznő, a varrónő, a háziaszszony és az a nő, aki eddig, ha meg is tudta fizetni a párisi modelleket, nem tudta, hogyan kell mozogni, járni bennük.

Persze, van az éremnek egy másik oldala is. Mintahogy a modern színház rendezésben gyakran elsikkad a szó s a rendezőnek elsőbb hely jut mint a költőnek, a filmnél is elvész gyakran a lényeg a dekorációban. Vagy inkább igy: mivel a filmnél a lényeg sajnos legtöbbször talmi és népbutitó, nem is baj, ha elvész. De az már gondolkodóbaejtő, hogy a női speciális látás a moziban nemcsak abban fejeződik ki, hogy a nő eltanulja az öltözködés és interieur művészet titkait, hanem mint mindenütt másutt, itt is vannak a nő dekoráció és öltözködésbeli Ízlésre való törekvésének tulhajtottságai. A nő odáig megy, hogy már csak dekorációt akar. A nők nagyrésze nem szívesen nézi meg azokat a filmeket, amelyek nincstelen emberek szomorú, sivár életét tiikröztetik, amelyekben az élet igazi arca van jelen. Irtózik ezektől a filmekmektők, mint a szegényszagtól és a legjobb filmszinésznő sem tetszik neki, ha nem pompázatos miliőben, ragyogó ruhákban, hercegkisasszonyként jelenik meg, hanem szegény munkásasszonyokat alakit.

Ugyanakkor, amikor a nő megtanulta a moziban, hogyan kell decensen, jól öltözködni, hogyan kell lakását Ízléses, barátságos othonná varázsolni, pár lépéssel tovább ment a kelleténél. Amilyen arányban hajlik a luxus felé, alyan arányban mélyíti el a társadalmi osztályok között fennálló szakadékot.

Szenes Erzsi.

Uilla a tizenötemeletes ház tetején

Egy hatalmas amerikai szinházi tröszt.

Egyéves amerikai tartózkodás után Newyorkból visszaérkezett Berlinbe Jean Gilbert, a kiváló német zeneszerző, aki legújabban két operett megzenésitével foglalkozik. Mindkét operettszöveg szerzője magyar. Az egyiké: Fodor László, a másiké: Biró Lajos. Jean Gilbert Newyorkban a Schubert-tröszt szolgálatában állott s mint ilyen, nagyon eredményes munkát végzett. Hazaérkezése után interjút adott newyorki tapasztalatairól Itt közlünk néhány nagyon érdekes részletet az interjúból:

— A színigazgató Amerikában általában az, ami nálunk a rendező. Az amerikai szinházüzem legfontosabb személyisége a — producer. Az ő személye körül fordul meg minden, az ő neve rikolt a plakátokon és minden híradásban, amely a készülő darabról a lapokban megjelenik. Az igazgatórendező, a szerző, a komponista, meg a színész neve eltűnik a producer nevének árnyékában. Az amerikai producer abban a pillanatban, amikor megszerzi egy darab elő