Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-03-17 / 11. szám - Társaság, divat • A berlini nő: a ma asszonya
az egész olyan, mint, egy végtelen tenger, mit ringó csónakon szelünk át. Viszont a jazz nem több és nem kevesebb, mint az a melange, amiről szóltam, egy nagyszerű ital, életigenlés, telhetetlen életvágy lobog belőle és ernyedt és fáradt idegeinket uj erőfeszítésekre doppingolja. Sohasem hittem volna, hogy a hidegnek és kiszámítottunk hirdetett angolok ilyen nagyon érthetnek az élethez, hogy ennyi kellem és báj lehet bennük, ennyi tűz, hogy egy angol, mint ez a Teddy Sinclair ennyire elbájolja és megbolonditsa az embereket. Szenes Erzsi. TÁRSASÁG, DIVAT a berlini nő: a ma asszonya A napokban tartották meg Berlinben a sajtóbált. Berlin legszinesebb és legnívósabb látványossága ez a bál, amelyen résztvettek a berlini élet kiválóságai. A legnagyobb reprezentatív bálnak számit a sajtóbál, amelynek résztvevőit a rendezőség Ízléses, finom kiállítású sárga könyvvel ajándékozta meg. A könyv címlapját női fej díszíti: a berlini nőnek a feje, aki autósapkában ül a volán mellett. A könyv teljes egészében a berlini nőről szól. írók, művészek és politikusok Írtak benne néhány szót a berlini nőről. Elmondják, milyennek látják a mai Berlin nőjét. Lion Feuchtwanger igy vélekedik a berlini nőről: — A párisi nő a tegnap asszonya. A londoni a tegnap és a holnap keveréke. A berlini nő pedig szentimentalizmus nélküli, nem egocentrikus, praktikusan okos, egy kissé számitó: ő a ma asszonya. Egon Friedel ezt módja: — Régóta töröm a fejemet, hogyan mondjak valami kellemeset a berlini nőknek. Azt hiszem, az a leghelyesebb, ha azt mondom, hogy ők egészen mások, mint a többi asszony. Ugyanezt mindig nagy sikerrel mondtam minden asszonynak. Jean Giraudoux Párisból írja a sajtóbál rendezőségének, hogy mindig hitte: Berlin előbb-utóbb Németország egyetlen fővárosa lesz, úgy, amint Páris egyetlen fővárosa Franciországnak. Épp ezért természetesnek találja, hogy a párisi nötipus mellett kifejlődött a berlini nőtipus is. Walter Hasenclever szerint a berlini nő megnyerte a világháborút és meghódította az egész világot. Az egyszerű háziasszonyból, akinek az volt a célja, hogy gyermekeket szüljön és összeállítsa a konyha számadásait, nagystilusu dáma lett. A párisi nő sokat ünnepelt bájossága lasanként mítosszá válik és Berlinben az asszonyoknak uj fajtája alakul ki. Ezektől az asszonyoktól a férfiak is sokat tanulhatnak. Gerhart Hauptmann egy sereg hízelgő jelzővel illeti a berlini nőt. — A berlini nő a legelevenebb, a legvidámabb, a legszeretetreméltóbb, a legokosabb, a leghűségesebb, a legpikánsabb, a legnemesebb, a legmegértőbb, a legszebb és a legbájosabb teremtménye a földkerekségnek. Talán túlsókat is mondtam ezzel róluk, de tessék a diszitő jelzők közül ötöt vagy hatot kitörölni és még akkor is elég marad nekik. Molnár Ferenc két kis történettel világítja meg a kérdést. Az első kis történet igy szól: — Már gyakran tapasztaltam, hogy csak két főváros van a világon, amelyre büszkék az ottani asszonyok: Páris és Bécs. Még kis csalások árán is szívesen mondják a nők, hogy odavalók. Külföldön majdnem minden francia nő azt mondja, hogy párisi és éppúgy minden nő, aki osztrák dialektusban beszél németül, bécsi nő. De én még sohasem találkoztam olyan nővel, aki büszke lett volna arra, hogy berlini. Épp igy Amerikában sincs olyan asszony, aki azzal büszkélkedne, hogy newyorki nő. És az én hazámban sem örülnek az asszonyok annak, ha ezt mondják nekik: „Maga valódi pesti nő“. E rövid bevezetés után ime igy hangzik az én első történetem: Néhány évvel ezelőtt bókolni akartam egy előkelő berlini színésznőnek, aki beszédében, ízlést, okosságot, praktikus érzéket, tárgyilagosságot és szigorú kritikát árult el. így szóltam hozzá: „Ön igazi berlini nő“. Dühösen megvillant a szeme és ezt válaszolta: „Kikérem magamnak!“ A második történet a következő: — A másik nőt Carmennek hívták. Egy bécsi társaságban találkoztam vele. Szép berlini nő volt, okosan beszélt és nagyon szépen táncolt. A kiejtése berlini volt. Később, amikor beszélni kezdett magáról, ezt mondta: „Az én anyám spanyol nő. Apám dán volt. Én Hamburgban születtem. Svájcban nevelkedtem. Férjem Frankfurti. Nézzen meg jól, mert soha nem fog látni ilyen igazi berlini nőt, mint én vagyok.“ Az ilyen külföldinek, amilyen én vagyok, még sokáig kellene Berlinben élnie, hogy megértse ezt a két történetet, amelyet itt leírtam. Max Pallenberg Írja:-— A bunzlauiaknak valamikor azt válaszoltam arrg a kérdésre, hogy mi a véleményem a bunzlaui nőkről: „A bunzlaui nő a világ legelragadóbb aszszonya.“ Önök azt kérdezik most tőlem: Mi a véleményem a berlini nőről? Hát én csak ezt mondhatom: Szegény bunzlaui nők! Luigi Pirandello azt mondja, hogy bejárta az egész világot, legalább is az úgynevezett civilizált világot, de nem jutott el az úgynevezett „vad“ vidékekre. Az az érzése, hogy a civilizált világban mégis vadabbak az emberek, mint az igazi vad vidékeken. Ebből a szempontból nézi a berlini nőt is. Lehetetlenségnek tartja, hogy a berlini nő arcvonásaiban és erkölcseiben különbözik minden más német nőtől és a világ minden asszonyától. Paul Reboux a kérdésre annak az angolnak a történetét eleveníti fel, aki mikor kiszállt Boulogneban és meglátott egy vöröshaju nőt, ezt irta naplójába: „A francia nők vöröshajuak.“ Az ilyesmi éppen olyan bolondság, mint amikor a franciák meglátnak egy dús formájú német családanyát és akkor azt mondják, hogy lám, ilyenek a német nők. Ilyesmit csak felületes ember mondhat. Ö sok időt töltött Berlinben és buzgón tanulmányozta a berlini nőket. Joggal mondhatja hát róluk, hogy elragadóak. Gustav Stresemann, amikor véleményt mond a berlini nőről, attól tart, hogy esetleg szemére vetik lokálpatriotizmusát, hiszen mint született berlini, talán elfogult Berlin nőivel szemben. De mégsem mondhat egyebet, csak azt, hogy a berlini nő tökéletes, kiváló. Biztos lépésekkel megy a városban és az egész életen át. Ajkán tréfás mosoly ül. Kész arra, hogy játszón és táncoljon, de épp úgy kész komolyságra és a munkára, hős és buzgó az élet küzdelmeiben, nincsenek illúziói, de vannak ideáljai és egy kicsit talán szentimentális, de nagyon öntudatos, jóságos, nőies: ez a berlini nő. K. L. Pozsony. A férfidavatról legközelebbi számok egyikében hosszabb cikket közlünk. Bécs egyik legjobb szabója A. Knize, akinek Párisban és Karlsbadban van atelierje. Egy öltözet ára nála kb. 18 angol font. Szemirámisz. A zöld selyem kitünően illik a leirt ruhához. A fodrokat ne túlozza, ma nem divatos. A csipkegallért szívesen hordják, de csak sötét ruhához. K. L. Brünni szövet is jó. zenével szemben. Jól tudom és érzem, hogy ez nem pótolhatja azt a másik zenét, annak a másik zenének hatását, amely a legédesebb és legfájdalmasabb élményeink izét hozza vissza, felemel a magasságokba és feltárja az örvényeket, és jönnek napfelkelték és naplementék, tájak és hangulatok az élet, Divathírek
