Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-03-24 / 12. szám - Tarka krónika • Karinthy Frigyes: Hölgyeim és uraim - Krúdy Gyula: Magyar tájak. Farkasok, vándorlegények és ellenszerei - Vozári Dezső: Előszó a tavaszhoz
Hölgyeim és uraim, találkozom, kérlek szépen, ezzel a freudista lélekelemező orvosbarátommal, illetve nem is találkozom, hanem véletlenül belébotlom, kérlek, az uccán, ahogy szaladok. Belébotlom, mondok, nem is látom, hogy ő az, udvariasan megjegyzem, hogy pardon, bocsánat. De már meg is állít, mosolyogva és szelíden néz a szemembe és szelíden bólogat, miközben én felismerem, á, szervusz, te vagy az, mondom neki barátságosan. Én, én, aszongya, szelíden és szomorúan, de miért akartál megölni az imént, miért kívántad a halálomat? Még hogy én, rémüldözöm, hiszen nem is láttam, hogy te vagy az, már hogy mondhatsz ilyet, hogy én a te halálodat kívánom? Pedig úgy van, magyarázza tovább, szelíden és szomorúan bólogatva az ucca közepén, miközben az autók szaladgálnak körülöttünk — úgy van az és nem másképpen. Jegyezd meg magadnak, hogy lelked mélyén, a világcentrummá alakult é n - képzet öntudatlan vágyaiban a legkegyetlenebb módon kívánod a halálát mindenkinek, aki csak a legkisebb bántalommal illetett vagy akár csak a legkisebb bántalom fenyegetését jelenti számodra. Én az imént véletlenül eléd akadtam, elzártam az utadat félpillanatra — és te, amikor meglöktél ezért, ebben a mozdulatodban kifejezésre juttattad azt a titkos vágyadat, hogy én botoljak meg, essem el, zuhanjak a villamos elé, haljak meg rögtön, amiért egy ilyen icike-picike sérelmet okoztam véghetetlen szadizmusodnak. Nézd, mondtam neki pillanatnyi habozás után. Nézd, szóval te szándékos emberöléssel, illetve ami majdnem egyre megy, emberölés szándékával vádolsz meg, sőt azt állítod, hogy in flagranti kaptál rajta ezen a cselekményen. Hát tudod mit, jó. Belemegyek. De miért zártad el az utamat? Azért, mert lelked mélyén meg akartál ölni, te útonálló csirkefogó. Miért csak én? Te talán nem? Mi az, hogy „legkisebb bántalom“? Ez a „legkisebb bántalom“ a te tanításod szerint csak jelképe annak az öntudatlan, vadállati vágyadnak, hogy engem megölj. Én tehát csak jogos önvédelemből akartalak megölni az imént, mikor belédbotlottam. Kérem felmentésemet. Szervusz, gyilkollak alássan. Karinthy Frigyes. MAGYAR TA/AK Farkasok, vándorlegények és ellenszerei Az időjáráshoz mindenki ért. Nincsen olyan ember, akinek ne volna megjegyzése az idei télre. Az 1929-es tél nem tudja, hogy nagyot változott Magyarországon a világ: éppen olyan kutyakedvvel, káromkodó csikorgással, mindenre elszántan köszöntött be, mint a régi Magyarországba szokott, amikor szavahihető utazók írtak az országúti farkasvadászatokról, a megfagyott vándorlegényekről, a szánkóban elaludt részeg emberről, akinek a bundája az utón maradt. Az 1929-es tél meghozta a maga zuzmarás híreit, amelyeket meleg szobában jó hallgatni. A megjegyzések között, amelyeket az 1929-es télről tesznek, engedelmeddel, mélyen tisztelt Barátom, néhány szót tennék én is. Persze, nem a tél kisérteteiről: a farkasokról, a megfagyott utonjárókról, hanem a rémségek ellenszereiről: a legkutyább tél vidámságáról. Az idei tél kellett hozzá, hogy például eszébe jusson az embernek a csikleves, ami csak olyankor szokott divatba jönni, amikor valóban a legkomolyabb az időjárás. — Ha nem emlékeznél, Barátom, eszedbe juttatom, hogy farsang körül fogják a Felsötisza mentén, a Nyírségben a csikót, amelyből azon káposztalevest főzik, amelynek élvezetét élete végéig nem felejti el az ember. (Furcsa, hogy még van ilyen felejthetetlen dolog a világon, amikor a magyar embernek egyebet se kellene tenni, mint napról-napra felejteni, hogy elviselhetővé tegye az életét.) A csikót többnyire a tiszai kiöntésekben fogják, a kiöntéseket belepte a gyönge, hólyagos jégkéreg, lyukat vágnak rajta, amelyhez odatódulnak a környékről az apró halak, a fekete, fürge, kisujjnyi nagyságú, bajuszos csíkok, hogy némi levegőhöz jussanak a jég alatt. Bajokban futamodnak elő, napfény, külvilág, mozgalmasság költözött jégalatti életükbe: az apró halak dehogy is tudják még az emberek csalafintaságait. Egy köteg nádat dugnak be a léken át a vízbe, a nádon még rajta vannak a szőke, bús, hervadt nádvirágok, amelyeket bugáknak mondanak. Mit gondol a esik magában, amikor százával, ezrével kapaszkodik a nád nyakába? Talán csak nem a róka farkával téveszti össze, amelybe ugyancsak szeretnek belefogózni a halak, ha a róka vadászatra adja magát. A nádcsomót a lékből visszavonni, a bugákba kapaszkodott csikókat kosarakba tenni, a kosarakat a városba vinni: már csak az emberek dolga. Nagy nap van az olyan háznál, ahol csíki evest főznek. Az érzékeny idegzetűeknek darabidőre elmenni tanácsos a háztól, mert az elevenen főzőfazékba, lángba kerülő csíkok olyan sirdogálást visznek végbe, amely nagyon hasonlít a gyermeksiráshoz. Mintha egy csomó kisgyerek kezdene visítani, jajgatni, panaszkodni a leveses fazékban, amíg a káposzta végzetesen rotyog. Minél jobban sírnak a csikók, annál finomabo lesz a leves, amelvhez a legtapasztaltabb bajuszokat is vállalkozva pödrik. Még ha farkasorditás hallatszana az országúton, még ha csikorgó hófúvás fenyegetné a vendég szánját, még ha minden csárdaajtó befagyott volna az utazó előtt: akkor is utrakelnek, ha farsang környékén híre kel, hogy tiszai, fekete csikból valahol káposztalevest főztek. Nem ígérhet a felszélben hintázó, téli ruhájában szinte kétszeresre növekedett varjú olyan veszedelmet, amellyel szembenézni ne volna mersze az utazónak; nem félelmetes többé az országúton talált csizmaszár sem, amelyből minden valamirevaló télen kirágták a vándorlegényt a farkasok; a hótetők alatt szinte meggörbedő falusi házak mind barátság osságot ígérnek, mintha egész Magyarországon mindenki el volna látva tüzelővel, ha mással nem, hát tengericsutkával, kukoricaszárral, lehullt gallyal vagy fagyökérrel, amelynél melegebben tüzelni nem lehet. És ahol karácsonyfa volt, Vizkereszt után azt is a tűzre teszik; a zsindely sem a legrosszabb tüzelő, pláne ha a szomszédból való és nincsen olyan régi cölöp a határban, még ha valaha akasztófának használták is, amely meg ne mozdulna helyéből, ha a tél Vizkereszt után kezdené meg működését. De hát ez persze nem vonatkozik azokra a téli házakra, ahol tiszai csíkokat visongaltatnak, amikor a jég alatt a halacska akkorára növekedett, hogy érdemes legyen a halászatra. Ezekből a házakból az égboltozat borúja alatt olyan kékséggel göndörödik kifelé a kéményfüst, mintha megfrizérózták, megpöndöritették volna, miután a Nyírség speciális levesét, a csiklevest megfőzték volna rajta. Szükségesnek tartottam e néhány sor közlését, hogy ne mindig csak a tél szomorúságairól. Írjanak Magyarországon. Krúdy Gyula. Előszó a taoaszhoz A hőmérő higanyoszlopa még le-lerándult a zéró alá, de meg nem téveszthet már bennünket: tudjuk, hogy tavasz van. Az úgynevezett kikelet csalhatatlan szimptomáját nyújtják a szélrózsa minden irányából a szerkesztőségbe beérkezett tavaszi költemények, melyek — ha tökéletlen formában is, — de a meggyőződésnek oly szuggesztiv erejével dicsőítik a természet megújhodásának fejedelmi periódusát, mintahogy lelkesedni ma már csak műkedvelő lírikusok tudnak. TARKA KRÓNIKA
