Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-09-08 / 36. szám - Heltai Jenő: Álmokháza
A. LM OICH A.Z A kegen/y -Jnfa: Érezte, hogy ellentmondás nélkül teljesítenie kell Terka minden kívánságát, ahogy teljesíti Wax ur is meg a berlini gyáros is, mindenki, aki mellette akar élni. Fölállt: — Különben ha akarja ... Világot gyújtott, odament az Íróasztalhoz és a fiókból kivette a naplót. Terka behunyt szemmel, még mindig mozdulatlanul gubbasztott a karosszékben, két lábát ferdén maga alá húzta, ruhája majdnem térdig fölcsuszott, keze fáradtan lógott le a szék karjáról. Karmel némán nézte, arra gondolt, hogy kár volt világot gyújtania, oda kellett volna lopóznia hozzá a sötétben, megcsókolnia fáradt kezét, behunyt szemét. Talán elfogadta, megtűrte volna, egy pillanatnyi meghatódásban talán magához vonta volna alázatos, szerelmes száját. Akkor ott a bécsi mulatóban is ez járt az eszében, ■— észrevétlenül odasurranni és megcsókolni az ismeretlen kezet. Most talán örökre elmulasztotta, ahogy elmulasztotta Becsben is. Pedig talán Terka is ezt várta. Minek jött ide, ha nem ezért? Mit ült mozdulatáéul, némán a sötétben? Meddig kereste a porcellánasszonyt! Megtalálta,. Itt van. De hová lett a vakmerő, elszánt Karmel, aki mindig olyan ügyesen élt az alkalommal? Még legutóbb is: Zsófika... Irén... Tuinma! És akarnia kellett volna csak, Klári is, megint... Most először látta magát bátortalannak, gyöngédnek, biztatásra, segítségre, könyörületre szorulónak ... igen, félkezünek, rokkantnak emellett a nagyszerű furcsa szép lány ír ellett, akihez nem mer közeledni. Pedig ez talán elvetemültebb valamennyinél. A szeretői, akiket Tollagi ur bevallott és dr. Winter Aladár, akit az anyjától vett éli, Wax ur, akivel .Zürichben volt és aki az éjjel is víele hált... Karmel hiába várta, nyilik-e a kapu...! Miért tiszteli szűznek és mocsoktalannak, miféle ismeretlen hatalom fogja le a kezét, hogy hozzányúlni se merjen? Miért nézi csak, hallgatja 'csak, tekintetét és mosolyát, lehelletét és szavait issza csak? Hogyan ébred benne ez a kisfiús gyávaság, ez a babonás imádás, ez a beteg gyöngédség, ez a sok mindenféle megkötöttség, akadályozottság? Szereti! Ez a szerelem? Szerelem a gyámoltalan tétovázás? A bálvány körül való kótyagos kóválygás? Szép ez? Jó ez? Kell ez neki? Eddig nem kellett, ösztönösen félt tőle, védekezett ellene, anélkül, hogy sejtette volna, milyen förtelmes, megalázó érzés. Sopánkodó barátait nevette ki csak miatta. Eszébe jutott a garni öngyilkos százaccsa... kezeié megérteni: ezért történt, ezt nem tudta elviselni szegény, ezt a csúnya beteg állapotot. Nem a csapzott hajú fekete asszony vitte magával a derék féifias férfit, az igaz embert, az torolta meg rajta keserű megaláztatását. A jövőre gondolt. Ijesztőnek látta és egy pillanatig gyűlölte Torkát. Még mindig habozott, odaadja-e neki a naplót, megmutassa-e magát minden izében, kalandjainak, álmainak, vágyainak, félelmeinek tökéletes meztelenségében? De amikor a lány fölugrott és az Íróasztalhoz sietett, nem védekezett tovább, megadta magát kegyelemre. Lenyiigözötten, engedelmesen tolta eléje a könyvet. Belevetette magát abba a karosszékbe, amelyben imént Terka tilt, onnan kémlelte a lány arcát. A karosszék selyme megőrizte még Terka arcának é,s hajának illatos melegét. Terka a napló fölé hajolt, eleinte lapozgatta csak, azután mind nagyobb figyelemmel olvasta. Néha fölkapta fejét, Karmelra nézett. Az izgatottan várta, hogy megszólaljon. De a lány nem szólt, megint belemélyedt az írásba. Karmel messziről ellenőrizte, meddig jutott el, de a lány arca nem árulta el, hogyan hat rá az, amit olvas. Változatlanul nyugodt maradt, mintha köze se volna a visszaemlékezésekhez, a nevekhez, anyjához, Tarján grófhoz, dr. Winter Aladárhoz, Tollagi úrhoz, Waxhoz, 1. Dévai Olga, gálszécsi urleány, a bártfafürdői Anna-bál szépségver senyének győztese. 2. Nessy May Freundenreich, Trencsénteplic egyhangúlag megválasztott szépségkirálynöje. 3. Gusti 'Pichler, a bécsi Operaház prímaballerinája, Trencsénteplicen nyaral.
