Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-08-18 / 33. szám - Kosztolányi Dezső: Erzsébet
látni ebben a hamar múló életben. Az csak dollárokat küldött haza, de ö maga nem jött. Folyton Ígérgette, hogy majd karácsonyra, anyuskám, de karácsonykor azt irta, hogy majd husvétkor, anyuskám s husvétkor azt, hogy majd jövő karácsonyra. Erzsébet megöregedett. Görnyedten járt a szobájában, bottal. Kezén kiütköztek a kemény, kék erek. Utolsó éveiben légzési nehézségei voltak, szédülései, szívrohamai. Mikor közeledni érezte halálát, fölébredt benne egykori vallásossága. Papot hivatott, hogy magához vegye a haldoklók szentségét. Fiatal, gyermekarcu pap lépett be, rajongó kék szemekkel. ■ —• Bűnös vagyok, lelkiatyám, — rebegte Erzsébet. —• Nagyon bűnös vagyok —• és sirvafakadt. — Gyónjon meg, — szólt a pap. — Isten az ő végtelen irgalmában megbocsátja bűneinket. Miben vétkezett? — Vétkeztem, — mondta Erzsébet. — Vétkeztem Isten és ember ellen. Kevély voltam. Önző voltam. Istenítettem, elkényeztettem egyetlen gyermekem és nem törődtem vele. Puha voltam, könnyelmű. Kemény és könyörtelen. Pazaroltam a pénzt és fukarkodtam. Tékozló voltam. Zsugori voltam. A pap a matróna arcára pillantott. Nem értette, miképp bálványozhatja valaki a fiát, aki elhagyja s miként lehet valaki egyszerre puha és kemény, tékozló és zsugori. Magyarázatot kért. Mrs. Albert (Newyork) pompás Pomeram-törpe kutyájával, mely a pöstyéni nemzetközi kutyakiállitáscm dijat nyert. Miss Amerika és Miss Európa, akik Deauville-ban mérték össze szépségüket. Erzsébet dadogott: —- Én ... én ... én ... Tovább azonban nem jutott. Ámulva kutakodott homályosuk) elméjében, abban a borzalmas zűrzavarban, ellentmondásban, mely egy emberi élet, azon tűnődve, hogy ki i.s volt ö ezen a földön, hogy mi is volt ö. De ezt nem tudta. A pap azt hitte, hogy a haldokló félrebeszél. Feléje hajolt. Megfogta hidegülö kezét. így szólt: —• Imádkozzék velem. Mi Atyánk, ki vagy a menynyekben. A haldokló utánamondta: — Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben. Most a pap keresztet irt a levegőbe. A megbocsátás és föloldozás igéit susogta: —- Ego te absolvo in nomine Patris et Filii et Spiritus sancti. Erzsébet még mindig mély töredelemmel imádkozott, viaskodva bűntudattal és önváddal. Ekkor fönn, a szoba egyik sarkában, a cserépkályha fölött, megjelent egy angyal. Egy nagy, erős angyal, tárt, fehér szárnnyal, szépséges, bajnoki férfitesttel, mert az angyalok mind nagyok, mind erősek és mind férfiak. Harsány hangon szólt hozzá, bátorítva őt: —• Erzsébet, a te bűneid meg vannak bocsátva. Áldott vagy te a gyarló földi asszonyok között. Áldott vagy, mert megfeledkeztél önmagadról. Áldott vagy, mert szétosztottad lelkedet, úgyhogy semmid .se maradt. Áldott vagy, mert elvesztél azokban, akiket szerettél s most, halálod óráján magad se tudod, hogy ki voltál ezen a világon. Áldott vagy, mert egészen nő voltál, mert cseléd voltál, a jóság alázatos cselédje, hasonlatos a legmagasztosabb cselédhez, az Ur szolgálóleányához. Áldott vagy, Erzsébet s ott fönn várnak téged.
