Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1929-08-18 / 33. szám - Kosztolányi Dezső: Erzsébet

Szórta a pénzt. Annakelötte állandóan Olaszországban élt. Házasságuk első telén vissza is költözött oda, mert gyönge tüdeje nem bírta az itteni hidegeket.

Erzsébet egy bécsi nevelőintézetben helyezte el' fiát. Nehezen vált meg tőle, sűrű könnyhullatások közepette, ölelgetve fejét, de tudta, hogy ennek meg kell történnie. Olaszországban eddig nem járt. Úgy hatott rá, mint egy cifra álarcosbál, holmi ideiglenes színpadon, melynek díszleteit akármikor szétszedhetik s akkor vége az egésznek. Városról városra kóboroltak, terv és cél nélkül, bohémmódra. Első osztályon utaztak, a legjobb szállodákban váltottak szobát, tengerpartra néző erkéllyel.

Az asszony eleinte unta a múzeumokat. Leplezett ásítással járkált a szentek, királyok, lovagok között, akik szemében mind egyformák voltak, ,csak a nagy képek foglalkoztatták a méretük, a régiségük, vagy az áruk miatt. Lassanként meg tudta különböztetni Tiepolót. Rubens-től, Van Dyck-et Botticelli-től, Paolo Veronesé-t Dürer-töl. A templomokban távcsövei nézegette a falfestményeket, a szobrokat. Távlatról és színharmóniáról beszélt, quatrocentóról és cinquecentóról. Amikor véglegesen letelepedtek Firenzében, a Pitti és Uffizi már érdekelte. Férje becsülte az ízlését, ítéletét.

Otthon rendszerint délig aludt. Miután fölkelt, még pongyolában, borzasán fölsietett az ura műtermébe, hogy szemügyre vegye a termést. A „termés“ egy bemázolt vászondarab volt. Rágyújtott egy cigarettára, szemét bizalmatlanul, majdnem ellenségesen összemorcolta, közeledett, távolodott a festőállványtól s csak ennyit mondott: „kemény“, vagy ennyit: „még nyers“, vagy ennyit: „ebből lesz valami“. Sokszor banánt, gránátalmát ebédeltek. Egy osteriában vacsoráztak futurista festőkkel, színészekkel, költőkkel, akikről Erzsébet mindig tudta, mennyit érnek a művészi piacon.

Fia minden héten irt neki egy levelet, majd minden hónapban egy levelezőlapot. Az első évben izgatottan utazott föl hozzá Bécsbe. A második évben a fiú rándult le hozzá Olaszországba. Nyurga kamasz lett belőle, magastermetű, mint az apja, de udvarias, hűvös. Erzsébet nem szenvedett már annyit a távollététől, mint annakelötte. Valami csodálkozó közönnyel tekintett utána. Amikor letette az érettségit, beíratta a műegyetemre.

Ebben az időben már alig foglalkozhatott vele. Az ura köhögni kezdett, alattomos, kis lázai támadtak, éjszaka izzadt. Azt ajánlották, meneküljenek a fülledt firenzei völgykatlanból Szicília száraz, egyenletes égalja alá.

A beteg itt se lett jobban.

Folyton gyöngült, dolgozni se tudott többé, kezéből kihullott az ecset. Pénzük elfogyott. A birtok jövedelme nem futotta erre az életre s a kezelésre. Erzsébet egy forró, szicíliai éjszakán gyertyalámpásnál levelet irt egy banknak, hogy a birtokát azonnal adják el.

Ekkor kezdődött idegcsigázó, végeérhetetlen hajszája, melyben felőrlődött, elkopott, megsoványodott. Hajón, vonaton országról-országra vitte az urát Középeurópa minden valamirevaló orvosához. Orvosi várótermek árnyékában a fal mellett, mint árnyék üldögélt. Fiatal, öreg tanároknak kezét öisszetéve, különböző nyelveken rimánkodott, hogy mentsék meg a festőt.

Davosban állapodtak meg. Ott háromszobás lakásuk volt. Öt esztendeig feküdt a beteg egy nyugágyon, szájában hőmérővel, napról-napra sorvadva.

Erzsébet fia, aki közben megszerezte a mérnöki oklevelet, a svájci havasok közt kereste föl édesanyját. ÉrtéA beteg itt se lett jobban. N. Zoltán Aranka rajza.

788