Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1929-08-11 / 32. szám - Márai Sándor: Üzletmenet

Baloldalt: Kemény Mária nagy szombati tánctanárnő. — J obboldalt: Hubay Jenő, a nagynevű hegedűművész és zeneszerző szlovenszkói birtokán nyaral.

tatív önuralommal ült asztalánál és nem csinált semmit. Ez volt az a pillanat, mikor az alkotó pihen, mert a mű évmilliókig szépen elforog. Rögtön sorrakerültem, annál is inkább, mert én voltam az egyetlen kundcsaft. A postacsomagok rekesze mögött egy vadonatúj csomagkezelő állt, villogó sárgaréz mérleg előtte, s nyájas mosollyal nézett reám. Mindenki örült nekem. Az ilyesmi jólesik az embernek. Annyit szenvedtem már postahivatalokban. — Nem kell ezt magyarázni. Feladtam a levelet, s kényesen és kényelmesen vásároltam még néhány darab nyolc filléres bélyeget. De szép példányokat adjon, mondtam a kisasszonynak. Mikor eltávoztam, az egész hivatal visszaköszönt, a főnökön láttam, hogy tartóztatja magát, anynyira kedve lenne felugorni, kikisérni, néhány nyájas szóval megkérni, hogy biztosítsam támogatásomról és becsukni mögöttem az ajtót. Ezt nem tette meg, valószínűleg tiltja az előírás, csak ezért nem.

Az uccára érve számolni kezdtem. Nem csaptak be, az ajánlott levél it is annyiba került, mint a Fő-uccán, vagy a Szénatéren, a nyolcfilléres bélyeget itt is nyolc fillérért adták, csak hasonlíthatatlanul jobb árut, mely remekül ragadt az első nyálazásra s színben is üdébb volt. Elismerően bólintottam ennyi realitásra, de, nem tagadhatom le, valami csalódottság visszamaradt bennem. Az ilyen uj vállalkozásoktól, különösen a megnyitás első napján, vár valami különöset az ember. Mikor Mocca Dupont megnyitotta fiókját Párisban az Avenue Wagram sarkán, első nap reggeltől estig potyán mérte a kávét és a kifliket és az aperitivet. Nem vagyok potyafráter, de jólesett volna, ha az uj hivatalban a megnyitás napján megörvendeztettek volna valamivel, hogy odaszokjak, levelemet húsz százalék kedvezménnyel vették volna fel, vagy egy tizszavas ingyen táviratot ajánlottak volna fel minden jelentkezőnek. Sok helyen pezsgőt adnak ilyen napokon és sandvichet. Igazán nem vagyok potyafráter, ezt már másodszor is mondom, de éppen a Hivatal részéről mondhatatlanul jólesett volna egy kis személyes figyelem, valami kis souvenir erre a napra., amit az ember később elmesélhet a gyermekeinek, mikor a hivatal már szennyes és mocskos lesz mint az összes többi hivatalok, a főnök nyugdíjba ment és az ajánlott küldeményeket kezelő kisasszony mint többgyermekes nagymama fog gorombáskodni a felekkel. Ilyenkor elmondani azt, hogy ott voltam a születésénél él láttam, mikor kicsiben kezdte, s első nap sörrel és sóskiflivel kínált ■ a csomagkezelő, ez jólesett volna. Amerikában biztosan így is van, hallottam, hogy ott a táviratfelvevő hivatalnok megköszöni, ha a Western Unionnál adod fel a kábelt, hogy odamentéi, s nem a konkurrenciához.

Ennek van már egy kis ideje, s nem csappanó érdeklődései figyelem nap-nap mellett, hogyan fejlődik és properál kis postánk. Megdöbbenve kell kijelentenem, hogy kis postánk nem fejlődik nem prosperál.

A budaiak tunyák és maradiak. Inkább gyalogolnak