Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-08-04 / 31. szám - Drasche-Lázár Alfréd: Probléma
Ajánlatom úgy hatott a fiatal leányra, mint egy főnyeremény. Mégis habozott. — Nem fél tőlem? —- kérdezte. — Azok után, amiket elárultam magának? —- Nem félek, ■—- feleltem gondolkozás nélkül. — Maga élni, élvezni, mulatni akar. Önnel tartok, Fél életemet az Íróasztal mellett töltöttem el, én reám is rámfér, hogy jóvátegyem mulasztásaimat. Ön ma még nem szeret engem, hiszen nem is szerethet. De mindent el fogok követni, hogy megszeressen! . .. Amint látom, mindjárt Becsbe érünk, itt vrn már a schönbrunni Grloriette! Sietek befejezni a történetemet. Klára a feleségem lett, én pedig hűségesen megtartottam, amit Ígértem neki. Utazgattunk, színházba, lóverseny re jártunk, táncoltunk, mulattunk. Én bele is fáradtam, a feleségem nem. Egy szép napon feltűnt a látóhatáron az a bizonyos férfi, akivel minden nőnek okvetlenül találkoznia kell életében. Klári belészeretett, én félreálltam. De úgy látszik, az utódomnak sem sikerült kellőképpen ellensúlyoznia azt a sok nélkülözést, gondot és bánatot, amelyet Klárinak el kellett szenvednie leány éveiben: ők is elváltak, és Kláriból iszinésznö lett. Egy meglehetősen másodrendű színháznál. Ott sem bírta ki soká. Utoljára — mintegy két évvel ezelőtt — egy tingli-tangliban találkoztam vele, ahol —- pezsgőt segített fogyasztani. Rettenetesen fájt a szivem. Nem bírtam megállni, hogy meg ne szóllitsam. Szeme felragyogott, mikor megpillantott. Megrendülve érdeklődtem sorsa iránt, éis felajánlottam neki anyagi segítségemet. De ö kedvesen fejét rázta. — Nagyon köszönöm, — felelte, — hál‘ Istennek, nem' kell semmi. Boldog vagyok és megelégedett. Nincsen semmi kívánságom, csak hogy így tartson még néhány esztendeig. Ez a kívánsága nem teljesült, Már, mikor utoljára láttam abban a mulatóban, észrevettem, hogy nem egészséges. Nem .sokkal későbben sírba is vitte öt a tüdővész. Szegény Klári! Utitársam elhallgatott. Elfordult és mintha a szemét — Mindjárt gondoltam. Látja, éppen szükségem volna francia-angol levelezőre. Nem akar hozzám belépni? A fiatal leány fülig pirult. — Végtelenül köszönöm a jóságát, —- felelte rövid gondolkodás után, — de nem fogadhatom el... — Ahogy tetszik, — szóltam elkedvetlenedve, mire Klári meglepő közvetlenséggel a kezem után nyúlt. — Jaj, kérem, ne értsen félre, —mondta élénken — és mindenekelőtt ne haragudjék reám! De annyit fáradtam, annyit szenvedtem, anynyit nélkülöztem, és ami a fő, olyannyira nem jutott nekem még az élet örömeiből, hogy csak egyetlenegy vágyam van: pótolni a rengeteg mulasztást! Élni, élvezni, egy kicsit mulatni akarok, semmi egyebet. Aztán, nem bánom, ha el is pusztulok ... Megdöbbentem. — Pedig ez igen veszedelmes dolog, kedves kisaszszony. — Nem baj, — felelte Klára. — Mindent megfontoltani. Még néhány hétig várok. De aztán? Élvezni, élni fogok. Szeme felragyogott. Csak most láttam igazán, milyen gyönyörű szép ez a leány. Csodálattal néztem, de bizonyos félelemmel is. Még le akartam beszélni a tervéről, de ö ekkor már felkelt és búcsúzott. Ismét eltelt néhány hét. Állandóan figyeltem a szemközti lakást, bár ezerszer feltettem magamban, hogy nem fogok többé Klári iránt érdeklődni, hiszen úgyse tudok rajta segíteni. De éppen az ellenkezője történt. Kizárólag csak ö vele foglalkoztam, napról napra jobban elvesztettem a fejemet, és végül, annyira beleszerettem, hogy döntő elhatározásra jutottam: beláttam, hogy csak úgy tudok megszabadulni álomképeimtől, ha azok tárgyát elveszem feleségül. Az irodámból egyenesen átmentem Klára lakárára és megkértem a kezét. Bevallottam neki, hogy halálosan beleszerettem, de elhallgattam előtte, hogy talán még a szerelemnél is nagyobb volt bennem a szánalom és a félelem, hogy rossz útra tévedhetne az a kedves, tisztalelkü teremtés. A mindig kedves és mindig apport párisi divat győz. Uj fekete-rózsaszinü párisi kaibapmrde1!. ( Mannel felvétele, Páris.)
