Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-07-21 / 29. szám - Heltai Jenő: Álmokháza
ősi kastélyba úrnőnek. Ildikót otthagyja a vörös házban. Franci kisasszonyt viszi el helyette immár nem nevelőnőnek, hanem mamának. — El ebből a pokolból! — mondta kétségbeesett dühvei és óvatosan csikorgatta fogát, mert felső fogsora hamis volt. Terkát könnyű volt arról meggyőznie, hogy pokolban él. Anyját amúgy is ritkán éis pillanatokra látta csak. Egy-két áradozó csók, egy pár gügyögő szó, szenvedélyes ölbeikapás és nyomban utána szórakozott elfordulás: ez volt minden, amit anyjától kapott. Anyját úgy elfoglalták ennenéletének bonyodalmai, hogy Torka számára nem tudott időt szakítani. Úgy vélekedett, hogy azt, amivel lelkiismeretének tartozik, 'bőségesen lerója akkor, amikor a legszebb ruhát adja Torkára és a legelőkelőbb és legszigorúbb német nevelőnő gondjaira bízza. Nem látott különbséget a hatéves Torka és a nyolc- és tízéves között és az idő múlásával nem változtatott lányához való viszonyán. Egy-két áradozó csók, egy pár gügyögő szó, szenvedélyes ölbekap ás ... minden a régiben maradt. Éktelenül elesoldálkozott azon, hogy ez a csöppség mind komolyabban, mind követelöbben ismételgeti, hogy adják intézetbe. Torkának szerencséje volt. Tarján gróf is ezt a megoldást látta leghelyesebbnek, Ildikó maga is érezte, hogy a kislány előbb-utóbb a nyakára nő, így -hát kivitték Lausanneba... — A szeretőiről beszélj! — mondta Kiarmel türelmetlen féltékenységgel. Tumma megrázta fekete haját. Nevetett. — Ahhoz nem elég hosszú az éjszaka. A vasajtó kinyílt, Tollagi ur érkezett meg. — Zsandár Maritól jövök — mondta jókedvűn. — Pa naszkodott, hogy elkerülöd ... Tumma furcsán nézett Karmelra: — Oda is jársz? — Miért? — kérdezte Karmol egy kicsit kéjelmetlenül. Tumma vállát vonogatta. Úgy ahogy Torka szokta: — Semmi. Vigyázz, hogy Torka meg ne tudja. Tollagi ur megértőn nevetett: — No, no! Ma már nem olyan veszedelmes a dolog. Karmel ellenségesen nézett mindkettejükre; Mennyi mindenről tudnak, ami számára titok még! És milyen fukar kézzel mérik szavaik alamizsnáját! Hány éjszakát kell még átvirrasztania, hány mocsáron keresztülgázolnia, amíg összeszedi Álmokháza történetének utolsó morzsáit is és fenékig üríti Iczky grófnő és Torka becstelen életének keserű kelyhét! De messze -esett gyerekkori álmaitól! De szörnyű volt mindaz, amit bámészkodó szeme szép titoknak látott. Körülnézett a gőzölgő pincében. Hirtelen lehetetlennek látta azt, hogy Torka valaha is visszatérjen oda. Nem -azért menekült el Svájcba, hogy mégegyszer leüljön -ezek közé a zsivaj,gó patkányok, ezek közé a smokingos svábbogarak közé. Itt ugyan hiába várja. Megundorodott e-nnenmagától, kis örömökbe belekapaszkodó gyöngédségétől, hiúságától, amellyel a legkisebb elégtételről sem mondott le. Utálta Tollagi urat, gyűlölte Tumrnát. (Foly. köv.) A Metro-Goldwyn szelídített oroszlánja, melyet Nils Asther különböző „mutatványra“ használ föl.
