Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-07-14 / 28. szám - Nemes Endre: Lovak éneke
Baloldalt: A Kassa melletti borzalmas autókatasztrófa, melynél Mihályi Ödön életét vesztetne. Ez a felvétel öt perccel a szerencsétlenség után készült. (Locker Zoltán felvétele, Munkács.) — Jobboldalt: Szt. Benedek jubileumi szobra, melyet a napokban lepleztek le Párisban. Mrs. Rasselyer-Brown föltűnő amerikai szépség volt. Szurok-fekete szem, vörös haj, hollóbarna szemöldök s kárminpiros ajak — a párisi művészeti kiállítások díjnyertes portréi sem dicsekedhettek szebb mintakollekcióval. Okos kissé tulokos asszonyka volt, aki mesteri ura a csevegés művészetének. Nem csoda, ha aztán állandóan imádók serege rajongta körül. Maga egyik rajongóját sem vette komolyan, de azért mindegyiket abban a hitben tudta tartani, hogy ö a kiválasztott... Kokettsége dacára gondosan vigyázott arra, hogy bizonyos határt át ne lépjen. Lángragyult lovagjait nagyszerűen le tudta hűsíteni és házasságának öt éve alatt egyetlenegyszer sem adott komoly okot a mindennapos és nem valami épületes féltékenység! jelenetekre. Szeretett a tűzzel játszani, de a szive sohasem volt részes a játékban, éppen úgy, mint ahogy a házasságba is szerelem nélkül ment bele. Ezt az érzést életének huszonötödik évében ismerte meg. A kapitány arcvonásai élesek voltak s bár igazában sehogy sem emlékeztettek Dantéra, de azért határozottságot, értelmet és fölényes nyugalmat tükröztek. Az asszonykához nem ifölületes érzés, nem frivol kalandvágy hajtotta, hanem az érett férfi szerelmével zárta Alicét szivébe. A parkbeli találkán azt határozták el, hogy az asszony elválik férjétől és a kapitány felesége lesz. ■Leuthert csak egy dolog nyugtalanította: az asszony sokkal rosszabb sorba jut, ha majd az ő felesége lesz. — Jól fontold meg — intette a nőt, — nálam nem lesz majd módod Duesenberg-kocsin autózni. Az asszony kacagott. „De ezzel szemben nem fogom minden nap hallani: „Lelőlek! — Agyonütlek! — Megfojtok!“ — Félsz a férjedtől? Rettegés árnyéka húzódott át az asszony arcán. — Irtózatosan. — Hagyd el azonnal! — Azt nem merem — felelt az asszony húzódozva. — Nyomomban lesz, utánunk kutat, megtalál... rágondolni is rettegek. — Mit tegyünk akkor? — Várjunk addig, amíg visszatérsz Európába. — Anyám Hamburgban él. A válópör végét nála várhatod be. Ott nem fog rádtalálni. Az asszony hozzásimult a férfihoz. „Ahogy te akarod.“ — Két hét múlva indul a hajóm. — Az indulás előestéjén megszököm. El tudsz-e majd rejteni a födélzeten. — Úgy elrejtlek, hogy még a vámhivatalnokok sem találnak meg!-----------Az asszony egyedül ült a budoárjában, a vacsorához öltözött át. Kopogtatás nélkül váratlanul belépett a férje. — Ki az a tengerésztiszt, akivel tegnap a Woodhouse- Parkban? — kérdezte üdvözlés helyett. Az asszony megrezzent. Nem felelt. . — Hallod? Ki volt az a férfi? Alice hallgatott. — Úgy is jó, — felelt a férfi fenyegető hangon. — Akkor majd más utón fogom megtudni. (Foly. köv.) Lovak éneke A lovak mintha temetésre várakoznának az eső már átitatta bőrüket: húsukból csavarni lehet a vizet: az esőt és fáznak és állnak és néznek és várnak. ezeknek a lovaknak mért nincs abrakjuk? hiszen vannak lovak, melyek szagos szénától illatos térben várják az időt ezek a lovak mázsás széntömböket vonszolnak fel,fel, állandóan fel az ágaskodó köveken és az ostor ott harangozik fölöttük a dolgozó lovaknak sincs mit enniök, mint a házak szédületes párkányain viaskodó embereknek, akik kék zubbonyukban olyan közel állnak az éghez a lovakat nem temetik el: a lovakat levágják és eladják! — azokat, akik másokat szolgálnak mért nem temetik el? Nemes Endre
