Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-01-20 / 3. szám - Sebesi Erni: Allé
Gratz Gusztáv dr. volt magyar külügyminiszter, aki állítólag Kánya Kálmán helyébe kerül a berlini magyar követségen. Ismét Amerikába vándorol egy Raffael-kép. Mellon államtitkár (képe a jobbsarokban) harminckét millió koronáért megvásárolta a renaissance-festő egyik leghíresebb Madonnáját. Willovsky megállt s mély lélegzetet vett. — Nem képzelegni kell, barátocskám, — mondta magában. — Nem képzelegni, de tenni, tenni. A legalkalmasabb pillanatban! Nem szabad elmulasztani a fölkinálkozó lehetőséget. No, majd holnap! Holnap bebizonyítom, hogy férfi vagyok a talpamon. Közben a városba ért, egy kis mellékuccába s belépett egy kávéházba, melyet még diákévei alatt szokott meg; most is gyakran járt még ide. Az egyik különszobából éppen egy vitatkozó társaság tartott kifelé, jórészt fiatalemberek; csak az egyiknek volt ősz a haja magas homloka felett. Willovsky élénk gesztussal üdvözölte az ősz férfit. — Ön még itt van, Sarkos ur? A görög felületesen érintette meg a magántanár kinyújtott kezét. —- Amint látja, tisztelt ur. De talán leülnénk. Hektor Sarkos régóta élt már itt a városban, elég tekintélyes szinikritikus volt s hosszabb időközökben regényei is megjelentek, melyekben valami kristálytiszta levegő lebegett s emberek, gépek és sorsok folytak össze bennük. Az élet, melyet Sarkos könyveiben megrajzolt, egy mikroszkóp alá helyezett féreghez hasonlitott. Torz formák tűntek itt elő, pedig csak a valóság volt megnagyitva. (Folyt, köv.) ALLÉ Oly álmatagon az Álom se lejt És száz villám se gyújthat oly delejt, Mint Ö. Ha szemén csudafény cikáz Derűbe csillan minden kandi gyász. Kincs több ilyen. Ila látnátok, mint én: Hogy suhan itt az egek földszintén A komisz földön Ö az égi könny, A rög virág lesz, ahol végig jön. Mert ima ö. Szelídség. Bús alázat. És törékeny, kit sóhaj szivén rázhat. Én láttam öt az őszi fák között S az életunt kert díszbe öltözött. Ünnepi sorba álltak föl a fák, Kihúzta magát minden kicsi ág. A koldus allé aranyszint kapott: ö csalta ki felhőből a Napot. Mosolyát küldte előre s a köd Kitért neki, amikor szembe jött. A bokrokban áhitat remegett, Mert Öt nézték és nem az únt eget. Halk fuvalom volt. Nem több. És velem Forgott a tér s úgy rémlett hirtelen: Indul a sor, a zengő perc süket — S a rezgő fák sem lelik helyüket. Sebest fáma
