Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1929-06-16 / 24. szám - Vozári Dezső: Szlovenszkó. A fegyenc epilógja. Prágai hajnali vers

Előfizetési d i j, egész évre 1 40.—, félévre 72‘—, negyedévre 36‘— Ke SZÉPIRODALMI HETILAP Külföldre, egész évre 164—Ke félévre 85'—, negyedévre 45'— Ke 24. szám. Szlovenszkó „E. P. Smith, newyorki bankár, az amerikai pénzvilág ismert alakja, teg­nap átutazott Kassán. (Újsághír.) A fegyenc epilógja A lélek összetört, összetörik a test is. Mi zárja le a kört? Ármány? bitófa? pestis? Rozsdásodom, habár voltam én is gavallér; futott a vig batár s gurult, gurult a tallér. A tallér elgurult én is gurultam véle. Hagyjuk e kusza múlt árnyékát. Mindenféle szenzációkra vágy az ember, nyughatatlan. Izzad velem az ágy, mint tűz felett a katlan. A rács megett tavasz, nyár, ősz, tél andalognak, de engem behavaz szennye az angyaloknak. ízt, szint, szimfóniát! ringasson anyamell! dicsérjen szóvirág! A lélek utrakel; nem aratott babért, elázott semmivé lett. Jobbfajta szivarért eladó itt egy élet! Vozári Dezső. Prágai hajnali vers Két maharadzsa s egy Napóleon karöltve baktatnak a maszkabálból; egy kóbor dakszli megszagolta őket s eszeveszetten fut el a sötétbe. Szent Vencel tere köd-ingben szunyókál s a hó cikkcakkos csipkét told ez inghez; mindenki alszik, csak a törvény éber: a rendőr áll a sarkon gémberedve. Itt-ott egy autó, itt-ott virsliárus és téveteg vonalban részegek vonulnak el a síkos trotoáron, mint olcsó dráma züllött árnyai. Hová megyünk? Ah, messze még a holnap s a tegnap mindörökre elszaladt. E furcsa és időtlen téli óra nyakunkba ült, mint síri szörnyeteg. Éjjel van még, tornyok se énekelnek, a gépek jobb világról álmodoznak, éjjel van még, csak a kisúrolt csarnok józan fényében áll és vár a tej. Vozári Dezső. II. évfolyam. Prága, 1929 junius 16. Tán épp az étkezőben ültél abban a pillanatban, hogy az expressz vig iramban elrohant itt és egy kappan sült illata szállott az egekig. Kappan, vörösbor, kompót, úrimódi, estére selyemágy vár és öröm. E városban élt, énekelt Tinódy, ma én üvöltök. Ne zavard köröm. (1928, julliuis 30.) Sírok s fájok magamnak: Belzebub. — Mely szél hoz erre? Mely rideg szeszély? Unalmas lett a Picadilly-Club? S Páris? Velence? Nápoly? Genf? Beszélj! Hej, büszke úr! reményen és zupán él itt az ember, élem sorsomat; nekem hazám, teneked táj csupán, hol egyszer átfutott a gyorsvonat. Vozári Dezső.

Next

/
Oldalképek
Tartalom