Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-06-09 / 23. szám - Hamsun, Knut: Anna Mária
A világhírű antik Portland-váza, melyet milliókért most árvereztek el Londonban. Modern táncos, aki táncával rég letűnt korokat interpretál. Ted amerikai táncos, aki Schiwa istennő kultuszát mutatja be táncával. jében derengeni kezdett, hogy az asszony ott túl, a szilárd földdarabon, talán hagyni fogja, hogy ő itt elsülyedjen. „Miért állsz ottan, miért nem segitsz nekem?“ — kiáltott hozzá. — Nem kértél rá ■— válaszolta ez. A férfi gondolkozott: Kérje-e? Lássuk csak. A hajó fedélzetén nem hallják meg segélykiáltásait, a szél másfelé viszi a hangot. Hanem a távoli házakban talán épen ezért hallani fogják. Közben derékig sülyedt, a mocsár szívta, mind mélyebbre szívta magába. Segítségért kiáltott. Nem teljes tüdőből, hanem inkább csak azért, hogy Anna Máriát megijessze. „Mit gondolsz, mit fognak az emberek rólad tartani, ha ide jönnek?“ — mondta neki. — Senki sincs otthon, mind a templomiban vannak — volt a válasz. A férfi dühösen fordult feléje és összeszoritott ökleivel fenyegette: „Ha te itt állasz és a pusztulásomat hidegvérrel nézed végig, akkor rosszabb vagy, mint egy vadállat!“ —- Inkább Istenhez imádkozzál — válaszolt Anna Mária. — Segítség! — kiáltotta most már tele tüdő vei Skaaro és megelégedéssel vette tudomásul, hogy kiáltását a szomszédos hegyek is visszhangozzák. Újra az asszony felé kiáltott: -Ha kijövök innen, leszámolok veled, te ördög!“ — Imádkozzál inkább Istenhez — ismételte ez. — Az árbóchez köttetlek és kötéllel verlek el. — Úgy, ezt fogod tenni? — Igen és azután még a hatóságnál is följelentelek. Az asszony leült a fűre, végigsimitotta ruháját és közönyösen nézett a férfi felé. — Te arra vársz, hogy elpusztuljak — kiáltott újra a férfi, — hanem arra ugyan várhatsz, amíg megkékülsz. A két karom még kinn van. Se-git-ség! Megint csa a visszhang válaszolt de emberi hangot nem lehetett hallani. A hajós nem tudott nyugodtan maradni és ezzel sülyedését csak siettette. Már majdnem a melléig volt benn a mocsárban. Megpróbálta laposan előre feküdni, hogy teste súlya ne hasson úgy, mint egy fúró, de már annyira besülyedt, hogy nem is tudott többé előre hajolni. „Se-gitség!“ Anna Mária felkelt, leverte ruhájáról a rátapadt füvet es leveleket. Körülnézett. Minden csendes volt. — Mit tettem én ellened, te bestia? — kérdezte a férfi tajtékozva. — Azért, amit a múlt nyáron a réten kértem tőled, még sem törhetsz életemre, elég volt érte a kék szem, melyet hosszasan viseltem ezért. Azóta meg sem szólítottalak. Táncoltam veled a csűr alatt és te még csak ki sem akartál jönni, hogy lehűtsed magad. Próbáltalak-e erőszakkal kényszerítem erre? Nem. Miért akarsz hát most elpusztítani? Menj hát a magad utján és hagyj nekem békét, én még nem bolondultam beléd. De különben is, te kezdtél. ki velem. Én nem értem a dolgot.’ Mi a pokolnak teszed ezt velem?“- Egy pillanatra nézett és folytatta: „Nem, te nem is válaszolsz, igen buta vagy ehhez. Hát én megmondom neked, hogy mi vagy: piszok egy fehérnép vagy, akinek még annyi esze sincs, hogy tudja, mit teszen, fából vagy, fából van a fejed is. Igen, megmondtam neked. Talán most fölnyitod a szád!“ Anna Mária lassú lépésekkel távolodni kezdett a nyája után. „Igen, te elmész és én az Úristen itélőszélkéig nem fogom ezt elfelejteni!“ — mondta a férfi fenyegető hangon.
