Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-06-09 / 23. szám - Heltai Jenő: Álmokháza
addig, amig a régi tulajdonossal nem beszéltem. Három évig voltam kint a harctéren, akkor jöttem csak haza, amikor odakint nem látták többé hasznomat. Senkim sincs, se barátom, se ismerősön, elszoktam egy kicsit az emberektől. A pesti viszonyokat nem ismerem. Megbíztam ugyan egy ügynököt azzal, hogy járjon utána a ház ügyének, de félek egy kicsit ettől az embertől. Dr. Winter Aladár pedig ügyvéd és eladó. A ház tetszik nekem, de nem szeretnék zsákban macskát venni. Szeretném tudni, mit ér, nincs-e valami baja, érdemes-e egy kis pénzt költeni rá, rendbehozatni... Tudakozódtam, kié volt és amikor megtudtam, nyomban elhatároztam, hogy fölkeresem a nagyságos asszonyt és megkérdezem. Emlékeztem a nevére ... a szinlapokról. De senki sem tudta megmondani hol lakik... Ebiben a lakásban valamikor régen egy jóbarátom lakott. Azt hittem ma is itt lakik még. így kerültem ide. Öt akartam meglátogatni, de már csak a bútorait találtam itt. És helyette önt... Ezúttal kétségtelenül olyan hangot ütöttem meg, amelyet Iczky grófnő iis szívesen hallott. Megmutattam egy kicsit magamat és ezzel kicsaltam zárkózottságának a fedezéke mögül. így csináltuk ezt a tüzvonalban is. Láttam, hogy sajnál. Ha nem is tudta talán pontosan, ki az a kedves jóbarátom, akit régi lakásán kerestem, aszszonyösztöne elárulta neki, hogy nő volt. Régi szerelem ... a nő férjhez ment, elköltözött, nem irta meg a fronton vergődő szeretőjének... szívhez szóló, regényes történeit! Iczky grófnő megilletődött. Vonásai meglágyultak, megfagyott mosolyát valami kis szomorúság melegítette szebbé, emberibbé. Nagyot sóhajtott. Neki is volt mit fájlalnia. — Emlékezett a nevemre ... a szinlapról? Tudja, hogy Kartács Ildikónak hívtak? — Láttam a színpadon is. Sokszor. A karzatról. Diák voltam ... Miilyen gyönyörű volt! Nem hazudtam. Csakugyan láttam egy párszor a Népszínházban. Két bátyámmal jártam a karzatra, operettekhez, népiszinmüvekhez. Láttam. Csak nem tudtam melyik az a sok között. Olyan egyformák voltak a lányok, mind szőke parókában, angyali mosollyal, hol fiúiknak öltözve, hol rózsaszínű trikóban, vagy piros csizmában, bokorugró szoknyában, amely alatt fehér csipketenger hullámzott! összebújtak, nevetgéltek, énekeltek, táncoltak, szakasztott úgy, mint Iczky grófnő palotájában a frakkos urakkal. Összehúzta szemét, boldogan nevetett: — Ó! Talán szerelmes is volt belém? Hangja megint úgy zúgott, mint a harang. És én meglepődve bólintottam. Igen, ez az igazság. Szerelmes voltam belé. Most, amikor öregen, lépetten, csepüszinü hajjal, fehérre és pirosra meszelt arccal ül előttem, duzzadó táskákkal szeme alatt, elhizottan, megvastagodott hengerlábbal, pinkabérlő és mi más, most eszmélek csak rá arra, hogy szerelmes voltam belé, öt szerettem, nem a hatéves kislányt, az ördögöt szerettem, nem az angyalt. De nem tudtam róla. ( Folyt, köv.) Jókedv, kacaj és pajkosság honol a kaliforniai tengerparton. Joyce Murray, Joel Mc. Crea és Raguéi Torres versenyfutása a hüs habok felé.
