Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1929-06-02 / 22. szám - Frösvhel, Georg: A hatalom kulcsa

Kilátás a tátrnszé piaki terraszról a Gerlachfalvi csúcsra.

ben a drámában, egyikük Márton, Lung professzor komornyikja.

— Miért éppen ő?

— Mert a merénylet éppen azon a napon történt, midőn Márton megbetegedett s nem ügyelhetett az ön atyjára. A gyilkos tudta ezt, mert gyilkos ö, ha nem is akarta megölni Lung tanárt. Hogy hogyan gyilkolta meg, azt azóta tudom, amióta ezt elolvastam.

Willovsky egy kék füzetet húzott elő s maga elé tette az asztalra.

— Ez az én első szerepem, — kiáltott Jadwiga.

— Igen. Az ön első szerepe, melyet akkor nyáron a nagy Morhell előtt eljátszott. Ekkor adta ön a gyilkol a gyilkos kezébe.

— Nem értem, — hebegte a leány vértelen ajkakkal s csaknem elsírta magát.

— Hallgasson végig — folytatta Willovsky. — Az ön atyja tehát ismerte a szisztémát, mely kimondhatatlan értéket képviselt. Erőis volt az elhatározása, hogy szerződését hűségesen betartja és senkinek sem árulja el a képletet, melyet épp ezért föl se jegyzett soha, az agyában volt eltemetve. Mégis volt néhány személy, a bank igazgatóján kívül, akik tudták, hogy Lung professzor ezt a titkot őrzi. Főleg öreg, tönkrement és hivatásos játékosok voltak ezek, akiknek feltűnt az a hideg biztonság, mellyel az ön atyja nyert. Föltűnő volt az is, hogy egy ilyen eredményes játékos egyszerre csak eltűnt a zöld asztal mellől és sohasem tért vissza oda többé. Nem tudom, hogy jutottak a magyarázathoz, lopás vagy vesztegetés segítségével, de bizonyos, hogy tudták: a nagy szisztéma, melyet ők évtizedek óta hiába kerestek, meg volt találva. Azt is tudták, hogy a bank ezt a titkot egy óriási összeggel megváltotta fölfedezőjétől.

— Ezeknek az embereknek — legnagyobbrészt — tönkrementment idegzetük van, ők fogvicsoritva meghajoltak ismét, mint már annyiszor, a bank fölénye előtt. Csak egyetlenegy akadt közöttük, aki szilárdul elhatározta, hogy a felfedezőtől elrabolja a nagy titkot, melyet a bank megvásárolt, még akkor is, ha erre a feladatra a fél életét kell feláldoznia.

— Ez az ember — nevezzük röviden a gyilkosnak — nehéz, csaknem megoldhatatlan vállalkozás előtt állott. Mert ha könnyű is volt az ön atyjának hollétét kipuhatolni, mégis rengeteg nehézség halmozódott a gyilkos útjába. Hogyan volt lehetséges bűnös manipulációk szándékával közeledni egy férfiúhoz, akinek jellemtisztaságát a legcsekélyebb folt sem zavarta, akit családi élete és társadalmi állása oly pozícióban tartottak, hogy nem lehetett oka a titkot elárulni, amelyet elárulni nem akart, mert ezt becsületével fogadta meg?

Hogyan lehetett volna hozzájutni a titokhoz, mely nem volt feljegyezve, s amely csak a professzor ur agyában létezett?

Erőszakot alkalmazni ellene csaknem lehetetlen volt s különben is azonnal elárulta volna a tettest; a csábítás ellen, melyet pénz vagy nők rejtenek magukban, a tanár fel volt vértezve, hogyan kellett tehát a titkok titkát kivenni belőle?

Sok év múlt el, amíg a gyilkos megtalálta fegyverét s a mostoha sors úgy akarta, hogy éppen maga adja a kezébe ezt a fegyvert. Amikor ön Ostendeban Moshall előtt elszavalta első és utolsó szerepét, akkor — anélkül, hogy sejtette volna — óriási szolgálatot tett édesatyja gyilkosának.

Mikor először lapoztam át ezt a füzetet, a szemem a szerep egyik mondatánál megakadt s ebben a pillanatban megvilágosodott bennem a rejtély megoldása, lelki szemeim előtt újra lejátszódott az egész dráma. A füzet egy olasz dramolettet tartalmaz. A maga szerepe egy lányé, aki szerelmi légyottra megy az erdőbe, ott azonban rab