Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-01-20 / 3. szám - Heltai Jenő: Álmokháza (2)
A tél szórakozásai. Öt víg leány a jégpályán. gával. Sápadt, csontos, sovány arc meredt rá, mintha váratlanul egy halott bukott volna föl az üveglap kék vizének mélységeiből. Mig az ágyat nyomta, megnőtt a szakálla. Azóta se borotválattta le. Furcsa érzéssel nézte, több volt benne a szürke szál, mint a fekete. Édesapjának volt ilyen szakálla, hetvenéves korában. Ö harminchatéves volt. És most ráismert arra az idegenre, akit betegsége alatt annyiszor látott ágyában. Ö volt az idegen. Mégis valami keserű gyönyörűséggel nézegette magát, csapzott haját, remeteszakállát, elnyűtt uniformisát, amelyen ott fityegett még a kétes hősiesség minden'éle ezüst- és aranynyugtája, az egész megkinzott embert, akit a harctérről hazahozott és akit — úgy érezte — kendőzetlenül meg kellene hagyni olyannak, amilyen; kopottnak, fáradtnak, keserűnek, testben-lélekben rokkantnak. 5. Mindjobban belemelegedve az ivásba, egyszerre fölneszeit. Ajtócsapódást, zárcsattanást hallott, zavaros hangokat a szomszédszobából, lépéseket, kopogást, egy férfi kellemetlen, hetyke nevetését. Azután halk női hangot. Egy pár foglalta el a szomszédszobát, egy férfi és egy nő, két ismeretlen, akiről nemsokára talán mindent tudni fog. Minden szavuk átszivárgott a vékony falon. — Minek hozott ide? — kérdezte a nő. A férfi felelet helyett énekelni kezdett: „Helyettem, kis virág, tény vallomást...“ És megint nevetett. Alighanem be volt csipve egy kicsit. — Minek hozott ide? — kérdezte megint a nő. — No, de Zsófika ... —- Megigérte, hogy hazavisz. Csak vacsorázunk és cigányt hallgatunk . .. — Nem igy volt? — Nem igy volt? — így volt, de leitatott. Nem hallottam, mit mond a kocsisnak. A sötétben, az esőben nem láttam, hol állunk meg... — Ugyan, Zsófika! Hát nem csókolóztunk a kocsiban? A férfi hangja egy kicsit gúnyos volt. — Csókolóztunk? Maga erőszakkal megcsókolt. — De maga visszacsókolt... — Aztán! Tehetek róla? Az uram három év óta a harctéren van ... Karínéi megtorpant. Ha feleséges ember, talán éppen az ő felesége van most itt! Hallgassa-e még tovább is ezt a fülledt vitatkozást, a pásztoróra olcsó szerelmi közhelyeit, vagy rohanjon ki az éjszakába, az esőbe? Fölugrott. És megint leült. Úgyis mindegy! Akárhova megy, mindenütt bántani fogja minden és mindenki. A férfi hangja most hízelgővé enyhült. — Zsófika, hát nem szeret? — Nem tudom. Ha nem szeretném, nem mentem volna magával vacsorázni... — Mondja, hogy szeret! — Szeretem. — A nevemet mondja. Mondja úgy: szeretem, Bandi! — Szeretem, Bandi! (Folyt, köv.)
