Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1929-06-02 / 22. szám - Heltai Jenő: Álmokháza

Trencsénteplic festői fekvésű strandfürdője.

zottak. A spanyolfal tövéiben kitaposott, elnyűtt, szinehagyott papucs. Valamikor piros lehetett.

A kis nő meggyőző mozdulattal érzékeltette azt, hogy otthon van ebben a szobában. Mihelyt beléptünk, ránkzárta az ajtót. Mosolyogva nézett rám. Aztán elhalt arcán a mosoly. Nem tudom mit látott szememben? Tanácstalanul, zavarodottan állt, nem bírta elszánni magát a második mozdulatra, holott ez alkalmasint régóta beidegzett folytatása volt már az elsőnek: az ajtó bezárásának.

Egy pár pillanatig hallgattunk, azután csöndesen megszólaltam:

— Nézze, kedves, szeretnék egy kicsit egyedül maradni. Hagyjon itt és menjen játszani. Hátha most nagyobb szerencséje lesz.

Pénzt adtam neki. Csodálkozva nézett rám, tekintetében egy parányi csalódottság és sértődöttség is volt, éppen csak annyi, amennyi Hangyácskáéban villant föl ükkor, amikor megértette, hogy nem kell nekem. Érzékenységét azonban alkalmasint ő is régóta fegyelmezte már arra, hogy moccanás nélkül tűrje a sebeket. Szerényen és kedvesen elfogadta a pénzt, megbiccentette fejét, megforditoitta a zárban a kulcsot és szó nélkül kiment. Vigasztalásnak utána kiáltottam:

— Ha elfogyott, szóljon!

( Folyt, köv.)

14.

„A kis nő fölállt az asztal mellől és odajött hozzám.

— Elvesztettük a pénzt — mondta elszontyolodottan.

Olyan szomorúan nézett rám, hogy elnevettem magamat :

— Talán mégis szerencsém van a szerelemben?

Ez megnyugtatta. Ö is elnevette magát. Egy pillanatig fürkészön nézett szemembe.

— Lehet! — mondta azután halkan. Alig észrevehető fejmozdulattal, inkább csak szemrebbenéssel mutatott a másik szoba felé. Körülnéztem. Pergett a golyó, senkisem ért rá arra, hogy velünk törődjön. Szemmel intettem csak én is: rendben van. A kis nő odalopózott az ajtóhoz, óvatosan kinyitotta. Egy perc múlva beléptem mögötte a sötét szobába. Az ajtó mellett várt, megfogta kezemet.

— Keresztül kell mennünk ezen a szobán —- súgta. — Vigyázzon, vezetem.

Rábíztam magamat, pedig tudom az utat. Valamikor ez a harmadik szoba volt a hálószoba. Ma is az. Nusi bútorai állnak benne, sárgarézágya, díványa, a dívány mellett a kis török asztalkán a nagy zöldernyős lámpa, egy sarokban a sárgaréz-hintaszék. Tczky grófnő cserébe kapta. Az ágy előtt spanyolfal áll, kopott fekete selyempongyolát dobtak rá, a fekete pongyolán ezüst íbiszek nyújtogatják karcsú nyakukat a magasba, de a hímzés ezüstje is megfeketedett már, szálai elkoptak, szakadó-