Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-05-19 / 20. szám - Rácz Pál: A király álma
Baloldalt: Mussolini katonai szemlét tart. Jobboldalt Stuck, aki Austro-Daimler gépén megnyerte a königsaali autóversenyt. ■— Na!... Itt az álmom! ... És a király elé tartotta.-—- Ez a kalap? — Ez ... Tedd minden este a párnád alá, melyre lehajtod királyi fejed és álmodni fogsz ... Ebben benne van minden álmom, ami a fejemben terem ... Most a tiédben fog megteremni... A király elvette a kalapot és elbúcsúzott a pásztortól. Kocsijába ült és visszahajtatott a városba, be a királyi udvarba, oda a fényes, márványos királyi palota elé, ahol a kényes udvaroncok bámulva nézték a király kezében a széles karimáju zsiros kalapot. A király pedig alig várta, hogy este legyen. Párnája alá rejtette a pásztor kalapját és ráfeküdt.... Sokáig forgolódott, amig elaludt, de egyszer csak mégis elnyomta az álom. ... És ebben a pillanatban megnyílt előtte az oly igen óhajtott varázsvilág. A sohasem tapasztalt bonyodalmak és képtelenségek zegzugos birodalma ... Egyszer csak úgy érezte, hogy szárnyon ül és repül. Odarepült a kövér, zöld gyepágyra, a csendesen legelő szagos juhok közé. A borzas kutya, mikor meglátta, mindjárt a kezéhez kapott. Megnyalta. Gazdájának ismerte el öt... A király szemét dörzsölve nézett körül. Széles a határban, sehol senki. Azután magán is végignézett... Piszkos ing, piszkos gatya, melynek rojtjairól bojtorjáncsomók csüngtek alá. — Megundorodott ettől a piszoktól, ö soha életében nem viselt ilyen szennyes fehérneműt. Szerette volna azonnal levetni, de hideg volt, fázott. Különösen a lába fázott. A rongyos bocskorból fekete kapca kandikált elő ... Lehajolt a subájáért, melyen a kutya feküdt. Magára kanyaritotta. Nehéz volt. Sokkal nehezebb, mint az aranysujtásos királyi palást. De meg aztán szúrta a nyakát, feldörzsölte finom, ápolt kezeit... Nem tudta, mit tegyen. Lekuporodott hát a fűre és úgy nézte a juhok csendes legelését. Messze az utón egy leány jött. Mezítelen lába barna volt és piszkos. Szoknyáján meglátszott az istálló nyoma. Hajában virág volt és szénaszál, vegyesen... Nagyot vigyorgott rá és elébe tartotta a füstös szilkét. — Na, egyél! Neked főztem. A király megnézte. Krumplileves volt. Ilyet sohasem evett. Barna leve elundoritotta. — Nem kell — tolta el magától. A leány haragos lett. — Tán már nem szeretsz? A király végignézte.-—- Biztosan nem ... — Azért kérdem, mert én sem. szeretlek téged... Holnaptól kezdve ki nem jövök többet... Pipogya legény vagy... Hangosan nevetett fel és rádült a királyra. — Na, csókolj meg ... A király mérgesen, undorral tolta el magától. — Eredj, piszkos vagy, nem kellesz ... Azután rá sem nézett többet. A juhok után bámult. De azok már szerte széledtek. Hiába terelgette a kutya, nem birt velük. A király ijedten ugrott fel. — Uram, Isten, mi lesz, ha a nyáj szétzüllik? És terelgetni kezdte a juhokat. Hiába futkosott, hiába bukdácsolt, erőlködött, kiabált, ordított, nem ért semmit. A juhok a világ négy tája felé széledtek el... A nagy fáradságtól a király végre kimerültén esett össze... Felébredt. Kint már ébredezett a hajnal. Bíbor ágyából épp akkor tápászkodott fel a nap. A király kimerültén tapogatta végig magát. Teste csupa víz volt. A juhászkalap avas szaga erősen csavarta az orrát. A király szabadulni szeretett volna tőle. Mindenáron. Utolsó erejét szedte össze, kikapta a párna alól és kihajította a nyitott ablakon ... ... Azóta jaj minden királynak, aki egyszer álmodni mer...
