Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1929-05-12 / 19. szám - Társaság, divat • Esőben - A dolgozó nők berlini szépségversenye

TÁR « ÁSÁS, DIVA T Esőben Hogyan öltözködjön az elegáns nő esős időben? — ez a tavasz egyik aktuális divatproblémája. Mert mondanom sem kell, hogy az az asszony, aki úgy oldja meg az „eső-divat“ kérdését, hogy ilyen alkalmakkor elviselt kabátját, hároméves szalmakalapját huzza fel, azzal a gon­dolattal: ennek már úgysem árt! — azt bizony a jól öltözködő nők közé sorolni nem lehet. Az a nő, aki mindig Ízlésesen szeret megjelenni, gondot fordít az eső-toilett­­jére is. Aki ezt a jelzőt: „elegáns nő“ ki akarja érdemelni, nemcsak arra ügyel, hogy szép időben keltsen kellemes, har­monikus benyomást, hanem a csúnya, esős időben is csinos, megfelelő ruhát húz magára. Sőt az esős időben derül ki igazán, kit tarthatunk jól öltözködő nő­nek. Azt semmiesetre sem, aki napsütés­ben feltűnést kelt a legutolsó divat sze­rint készült toilettjével s aztán, mikor esik az eső, a szekrénye mélyéből valami di­vatjamúlt ruhadarabot kotor elő. Az öl­tözködés művészetének egyik legfonto­sabb parancsa: a ruhának mindig az idő­höz és alkalomhoz kell illenie! Az esős, borús idő tehát éppúgy megkívánja a megfelelő toilettet, mint a szép idő. Ami az „eső-toilette“-et illeti, megál­lapíthatjuk, hogy a mai divat úgy be van rendezkedve a nedves időre, olyan nagy választékot találunk esőköpenyek­ben, mintha Indiában élnénk, ahol egy­folytában hat hónapig esik az eső. De a nagy változatosság mellett is a jelszó: ne öltözzünk komoran, sötéten esős idő­ben! Az idei esőkabátok legtöbbje szines. Piros, kék, lila, zöld és más élénk szinü esőköpenyeket hoz az uj tavaszi szezon. Mint a tarka, virágos mező, úgy fog ki­nézni a nagyvárosi ucca borús időben. A „bois de rose “ nevű szint, amelyet há­rom évvel ezelőtt annyit viseltünk, hogy azt hittük, egy életre végeztünk vele, az idén visszahozta a divat és arra kényszerit, hogy esős időben pompáz­zunk benne. A szines esököpenyeket bőr­ből vagy impregnált selyemből készítik. A selyemköpenyek különösen népsze­rűek lesznek, mert megvan az a jó tulaj­donságuk, hogy egészen lágyak, véko­nyak, úgyhogy egyrészt vastag ruhára is fel lehet venni, anélkül, hogy esetle­nek, tulszélesek lennénk bennük, más­részt könnyedségük miatt viselni lehet a melegebb napokon is, amikor a szövet­kabát nehéz lenne. Párisban egész mániává vált a külön­böző anyagok gumirozása. A crépe-de­­chine mellett nem ritkaság a crépe-satin, sőt van már vízhatlan georgette is. Reg­nier, akinek Párisban az első köpeny- és sportruhaszalonja van, impregnált pepita bársonyból készít esőköpenyt, drapp vízhatlan crépe-de-chinnel bélelve, nagy rávarrt zsebekkel és nikkelgombokkal. Az egyszínű köpeny mellett nagyon divatos a mintás is: a sottis, a kockás, a csikós. De újabban nemcsak köpenyek készülnek ezekből a zuhogó esőt is bát­ran kivédő anyagokból, hanem sportru­hákra éppoly divatosak. A szines, impregnált köpenyeken ki­­vál hordják a vízálló burberryt, az im­pregnált béléssel ellátott tweed-kabátot. Ezeknek az az előnyük van, hogy hűvö­sebb időben, kirándulásokon, golfozáshoz is jó szolgálatot tesznek. Szabásuk a most annyira divatos ragián vagy a váll­bán varrott, egyenes paletoforma. Kes­keny, csattos övét viselnek hozzá, kis sapkát vagy lehajtott karimája filckala­pot. A tarkamintás jersey-sál egyikről sem hiányzik. Miután az idén a kosztüm mindennél divatosabb, természetesen helyet követel magának az eső divatjában is. Az „eső­kosztüm“ azért méltó a nevére, mert ki­fejezetten vízálló anyagból készítik: te­hát nem ereszti át a nedvességet, nem árt neki az eső és nem veszti színét. A kosztüm-kabátnak általában egyenes, sportszerű szabása van, legfeljebb néhány berakás vagy pánt díszíti. Az öv és a zsebek itt is elmaradhatatlanok. A szok­nya lehet berakott vagy gloknis, de min­denesetre elég bő, ami straparuhánál lo­gikus is. A szövetkosztüm és köpeny fölé hord­ják az áttetszőén vékony kaucsukköpenyt is, mely a ruhát megvédi és könnyű, sportszerű viselet. Ez azonban nem vá­rosi uccai esőköpeny, inkább kirándulá­sokra, fürdőhelyekre, hegyek közé való. Az angol tisztek háborús viselete, a trench-coat divatja ma már letünőben van. Az egyszerű drapp trench-coat tel­jesen megunt toilette — legalább is a nők számára. Az uj trench-coat hófehér, nikkelcsattos övvel, zipzárós bevágott zsebekkel. Az esernyő az idén valóságos fényko­rát éli. Fekete ernyőt ma már csak fér­fiak számára gyártanak, a női ernyő egy­színű sötétkék, barna, szürke selyemből készül, vagy ilyen alapon futurista min­tákkal büszkélkedik. Néha pettyes sze­gélyük van, ami azt mutatja, hogy az er­nyő is tisztában van azzal, mennyire di­vatos az idén minden, ami pettyes. Az ernyő még mindig törpeszáru és minél vaskosabb, groteszkabb a fogan­tyúja, annál jobban tetszik. A rövid er­nyő különben annyira célszerűnek bizo­nyult, hogy azt hisszük, a hosszunyelü ernyő divatja nem egyhamar fog vissza­térni. Az esernyőnyél teknőcből, elefánt­csontból (vagy ezek utánzatából), to­vábbá galalitból készül, vagy a férfiak botjához hasonló bambusznád a fogója. Vannak olyan széles esernyőnyelek, ame­lyek belsejébe tükröt és pudertartót le­het helyezni. Újdonság a vízálló, rend­szerint krokodilbőrből készült tok, amely a vizes ernyőt sikkes kis bottá változ-Az elegáns esőtoilettet kis kalap, gyap­jú-harisnya, alacsonvsarku angol cipő egészíti ki. Aki szereti a sárcipőt, az az idén szürke vagy drapp színben visel­heti. Egy divatzseni kitalálta azt is, ho­gyan védekezhetünk a váratlan eső el­len és e célból összehajtható, táskába rakható sárcipővel örvendeztette meg a női világot. Hogy a divatjelentésben már a sárcipő is szerepel, azt bizonyítja, hogy a divat igazán semmiről sem feledkezik meg, ami a nő ruhatárában elhelyezhető és amiről számlát kell kiállítani — a férjek számára! R dolgozó nők berlini szépségoersenye Berlinben érdekes szépségversenyt tartottak husvét előtt, más nem vehe­tett részt rajta, csak a kenyerét vala­mely polgári foglalkozásban maga ke­reső nő. Az első dij nyertese 1000 már­kát kapott. A verseny iránt nagy érdeklődés mu­tatkozott. Nyolc versenyzőcsoportot állítottak fel, foglalkozások szerint; az elárusitónők, gépirónők, divatárusnők, szabónők, tanítónők, ipar művésznők, háztartási és ipari munkásnők csoport­ját. A pályázók nem személyesen je­lentkeztek, hanem képeiket küldték be, még pedig a verseny jellegének megfelelően, lehetőleg hivatásuk telje­sítése közben felvett fényképeket an­nak bizonyságául, hogy a munkakeret is emeli annyira a szépséget, mint az úgynevezett disznók raffinált kikészí­tése. A szépségnek, ha egyszer meg­van, nem árthat a munkaköpeny. A nyolc csoportból a bírálóbizottság a három legszebbet választotta ki min­denütt. Az egyes csoportok három-há­rom legszebb nőjéből került ki az il­lető csoport győztese, tehát a legszebb elárusitónő, a legszebb tanítónő, a leg­szebb orvosnő, stb. A csoportok három gráciája fejenként 100 márkát nyert. A huszonnégy legszebb dolgozó nő a döntés után személyesen is bemutat­kozott a Scalában, igen nagy közön­ségérdeklődés közepette. Többen mun­kából érkeztek a bemutatkozásra, egy hölgy Breslauból jött munkaruhában és sietett is csakhamar vissza. A sajátságos szépségverseny ered­ménye az volt, hogy a dolgozó .csak­­olyan szép lehet, mint a csupán szép­sége ápolásával foglalkozó dologtalan. Örömmel állapították mea azt a tényt is, hogy a szépség nem kiváltság, ha­nem a dolgozó tömegek java is, fen­­tartása jól összeegyeztethető a min­dennapi munkával. A huszonnégy „leg­szebb“ dolgozónő nem tudta magát természetesen olyan szakértelemmel mutogatni, mint a színésznő vagy film­művésznő teszi, de fellépésükön lát­szott az önállóság és öntudat. Ápoltak voltak, kecsesek, vidámak, sikeresek; őszintén örült velük mindenki.

Next

/
Oldalképek
Tartalom