Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-05-12 / 19. szám - Társaság, divat • Esőben - A dolgozó nők berlini szépségversenye
TÁR « ÁSÁS, DIVA T Esőben Hogyan öltözködjön az elegáns nő esős időben? — ez a tavasz egyik aktuális divatproblémája. Mert mondanom sem kell, hogy az az asszony, aki úgy oldja meg az „eső-divat“ kérdését, hogy ilyen alkalmakkor elviselt kabátját, hároméves szalmakalapját huzza fel, azzal a gondolattal: ennek már úgysem árt! — azt bizony a jól öltözködő nők közé sorolni nem lehet. Az a nő, aki mindig Ízlésesen szeret megjelenni, gondot fordít az eső-toilettjére is. Aki ezt a jelzőt: „elegáns nő“ ki akarja érdemelni, nemcsak arra ügyel, hogy szép időben keltsen kellemes, harmonikus benyomást, hanem a csúnya, esős időben is csinos, megfelelő ruhát húz magára. Sőt az esős időben derül ki igazán, kit tarthatunk jól öltözködő nőnek. Azt semmiesetre sem, aki napsütésben feltűnést kelt a legutolsó divat szerint készült toilettjével s aztán, mikor esik az eső, a szekrénye mélyéből valami divatjamúlt ruhadarabot kotor elő. Az öltözködés művészetének egyik legfontosabb parancsa: a ruhának mindig az időhöz és alkalomhoz kell illenie! Az esős, borús idő tehát éppúgy megkívánja a megfelelő toilettet, mint a szép idő. Ami az „eső-toilette“-et illeti, megállapíthatjuk, hogy a mai divat úgy be van rendezkedve a nedves időre, olyan nagy választékot találunk esőköpenyekben, mintha Indiában élnénk, ahol egyfolytában hat hónapig esik az eső. De a nagy változatosság mellett is a jelszó: ne öltözzünk komoran, sötéten esős időben! Az idei esőkabátok legtöbbje szines. Piros, kék, lila, zöld és más élénk szinü esőköpenyeket hoz az uj tavaszi szezon. Mint a tarka, virágos mező, úgy fog kinézni a nagyvárosi ucca borús időben. A „bois de rose “ nevű szint, amelyet három évvel ezelőtt annyit viseltünk, hogy azt hittük, egy életre végeztünk vele, az idén visszahozta a divat és arra kényszerit, hogy esős időben pompázzunk benne. A szines esököpenyeket bőrből vagy impregnált selyemből készítik. A selyemköpenyek különösen népszerűek lesznek, mert megvan az a jó tulajdonságuk, hogy egészen lágyak, vékonyak, úgyhogy egyrészt vastag ruhára is fel lehet venni, anélkül, hogy esetlenek, tulszélesek lennénk bennük, másrészt könnyedségük miatt viselni lehet a melegebb napokon is, amikor a szövetkabát nehéz lenne. Párisban egész mániává vált a különböző anyagok gumirozása. A crépe-dechine mellett nem ritkaság a crépe-satin, sőt van már vízhatlan georgette is. Regnier, akinek Párisban az első köpeny- és sportruhaszalonja van, impregnált pepita bársonyból készít esőköpenyt, drapp vízhatlan crépe-de-chinnel bélelve, nagy rávarrt zsebekkel és nikkelgombokkal. Az egyszínű köpeny mellett nagyon divatos a mintás is: a sottis, a kockás, a csikós. De újabban nemcsak köpenyek készülnek ezekből a zuhogó esőt is bátran kivédő anyagokból, hanem sportruhákra éppoly divatosak. A szines, impregnált köpenyeken kivál hordják a vízálló burberryt, az impregnált béléssel ellátott tweed-kabátot. Ezeknek az az előnyük van, hogy hűvösebb időben, kirándulásokon, golfozáshoz is jó szolgálatot tesznek. Szabásuk a most annyira divatos ragián vagy a vállbán varrott, egyenes paletoforma. Keskeny, csattos övét viselnek hozzá, kis sapkát vagy lehajtott karimája filckalapot. A tarkamintás jersey-sál egyikről sem hiányzik. Miután az idén a kosztüm mindennél divatosabb, természetesen helyet követel magának az eső divatjában is. Az „esőkosztüm“ azért méltó a nevére, mert kifejezetten vízálló anyagból készítik: tehát nem ereszti át a nedvességet, nem árt neki az eső és nem veszti színét. A kosztüm-kabátnak általában egyenes, sportszerű szabása van, legfeljebb néhány berakás vagy pánt díszíti. Az öv és a zsebek itt is elmaradhatatlanok. A szoknya lehet berakott vagy gloknis, de mindenesetre elég bő, ami straparuhánál logikus is. A szövetkosztüm és köpeny fölé hordják az áttetszőén vékony kaucsukköpenyt is, mely a ruhát megvédi és könnyű, sportszerű viselet. Ez azonban nem városi uccai esőköpeny, inkább kirándulásokra, fürdőhelyekre, hegyek közé való. Az angol tisztek háborús viselete, a trench-coat divatja ma már letünőben van. Az egyszerű drapp trench-coat teljesen megunt toilette — legalább is a nők számára. Az uj trench-coat hófehér, nikkelcsattos övvel, zipzárós bevágott zsebekkel. Az esernyő az idén valóságos fénykorát éli. Fekete ernyőt ma már csak férfiak számára gyártanak, a női ernyő egyszínű sötétkék, barna, szürke selyemből készül, vagy ilyen alapon futurista mintákkal büszkélkedik. Néha pettyes szegélyük van, ami azt mutatja, hogy az ernyő is tisztában van azzal, mennyire divatos az idén minden, ami pettyes. Az ernyő még mindig törpeszáru és minél vaskosabb, groteszkabb a fogantyúja, annál jobban tetszik. A rövid ernyő különben annyira célszerűnek bizonyult, hogy azt hisszük, a hosszunyelü ernyő divatja nem egyhamar fog visszatérni. Az esernyőnyél teknőcből, elefántcsontból (vagy ezek utánzatából), továbbá galalitból készül, vagy a férfiak botjához hasonló bambusznád a fogója. Vannak olyan széles esernyőnyelek, amelyek belsejébe tükröt és pudertartót lehet helyezni. Újdonság a vízálló, rendszerint krokodilbőrből készült tok, amely a vizes ernyőt sikkes kis bottá változ-Az elegáns esőtoilettet kis kalap, gyapjú-harisnya, alacsonvsarku angol cipő egészíti ki. Aki szereti a sárcipőt, az az idén szürke vagy drapp színben viselheti. Egy divatzseni kitalálta azt is, hogyan védekezhetünk a váratlan eső ellen és e célból összehajtható, táskába rakható sárcipővel örvendeztette meg a női világot. Hogy a divatjelentésben már a sárcipő is szerepel, azt bizonyítja, hogy a divat igazán semmiről sem feledkezik meg, ami a nő ruhatárában elhelyezhető és amiről számlát kell kiállítani — a férjek számára! R dolgozó nők berlini szépségoersenye Berlinben érdekes szépségversenyt tartottak husvét előtt, más nem vehetett részt rajta, csak a kenyerét valamely polgári foglalkozásban maga kereső nő. Az első dij nyertese 1000 márkát kapott. A verseny iránt nagy érdeklődés mutatkozott. Nyolc versenyzőcsoportot állítottak fel, foglalkozások szerint; az elárusitónők, gépirónők, divatárusnők, szabónők, tanítónők, ipar művésznők, háztartási és ipari munkásnők csoportját. A pályázók nem személyesen jelentkeztek, hanem képeiket küldték be, még pedig a verseny jellegének megfelelően, lehetőleg hivatásuk teljesítése közben felvett fényképeket annak bizonyságául, hogy a munkakeret is emeli annyira a szépséget, mint az úgynevezett disznók raffinált kikészítése. A szépségnek, ha egyszer megvan, nem árthat a munkaköpeny. A nyolc csoportból a bírálóbizottság a három legszebbet választotta ki mindenütt. Az egyes csoportok három-három legszebb nőjéből került ki az illető csoport győztese, tehát a legszebb elárusitónő, a legszebb tanítónő, a legszebb orvosnő, stb. A csoportok három gráciája fejenként 100 márkát nyert. A huszonnégy legszebb dolgozó nő a döntés után személyesen is bemutatkozott a Scalában, igen nagy közönségérdeklődés közepette. Többen munkából érkeztek a bemutatkozásra, egy hölgy Breslauból jött munkaruhában és sietett is csakhamar vissza. A sajátságos szépségverseny eredménye az volt, hogy a dolgozó .csakolyan szép lehet, mint a csupán szépsége ápolásával foglalkozó dologtalan. Örömmel állapították mea azt a tényt is, hogy a szépség nem kiváltság, hanem a dolgozó tömegek java is, fentartása jól összeegyeztethető a mindennapi munkával. A huszonnégy „legszebb“ dolgozónő nem tudta magát természetesen olyan szakértelemmel mutogatni, mint a színésznő vagy filmművésznő teszi, de fellépésükön látszott az önállóság és öntudat. Ápoltak voltak, kecsesek, vidámak, sikeresek; őszintén örült velük mindenki.
