Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-05-12 / 19. szám - Csathó Kálmán: A Lion
tói kezdve, ha foglyot és más repülő vadat nem Is, égyegy nyalat mégis csak be-beszállitott János az urasági konyhára. Ez a mód pedig a következő volt: Pókai messziről! fölfedezett egy-egy heverő nyalat, amit a lehetőségihez képest becserkészett, a nyakörvénél vezetve idáig a Liont. Akkor aztán rálött a fekvő állatra, amit persze sohasem talált el, amely azonban a lövés zajára felugrott és futni kezdett, mire ráuszította a kutyát: „Álló! Aport!“ És a [ionnak néha sikerült is egy-egy ilyen nyulat elcsípni, bár nem egyszer megtörtént, hogy a János második lövéséből, amit a menekülő vad után küldött, neki is jutott egy pár szem sörét. El voltunk rá készülve, hogy János elöbb-utóbb agyon fogja lőni a kutyáját, ez azonban — fájdalom — egyelőre nem következett be, nagy bajára szegény Lionnak, akiről meg volt írva a sors könyvében, hogy elöbb még egy csomó szenvedésen kell a nyomorultnak átvergődni. Az első bajnak én voltam az akaratlan okozója azzal az ostobaságommal, hogy folyton bosszantottam Jánost amiért a kutyájának olyan hosszú farka van. Hiszen, ha tudtam volna, hogy mi lesz ebből? Hát az lett, hogy egy délben nyugodtan üldögélek a szobámban, egyszer csak kutyavonitást hallok, utána meg a testvérnéném hangját, amint ugyancsak szedi le valakiről a keresztvizet, felháborodva és egy cseppet sem halkan. Lefutok az emeletről; ott áll a néném az udvaron és szidja Jánost, mint a bokrot. A háznak a fala pedig csupa vér, mintha rápermetezték volna. — Mi történt? Jó időbe telt, amíg a János mentegetőzéséből és a fejére zuduló szidásokból kihámozhattam a tényállást, hogy Jánosnak faragás közben kiérlelődött az elhatározása, hogy le fogja vágni a Lioin farkát, mire odafüttyentet- H modern sportférfi arcképe. Kinsky Ferdinand Urik gróf, az ismert autóvezető. (Barakovich felvétele, Bécs.) te magához a gyanútlanul neverésző szegény állatot, megfogta a farkát, odahuzta a tőkéhez és — nyekk! — lecsapta a farka felét a faragóisziekercével. A Lion erre felüvöltött, berohant a belső udvarra, kínjában becsiapkodta vérrel a ház falát, aztán vinnyogva elszökött a cselédházak irányában. Közben előkerült a sógor, aki éktelen dühbe jött. — Hogy lehet ilyen marhaságot csinálni — mondta Pókainak. — Hát annyit se tudsz, hogy hogy kell egy állatot kurtirozni? Fehér izzóra megtüzesiteni egy vasdarabot a kovácsműhelyben, levágni a farkat két iz között s hirtelen rányomni az izzó vasat a sebre ... Ennyit sem tudsz? János csak hümmögött, de nem felelt. Fejébe szedte azonban a tanítást és délután előkereste a Liont, kinek közben már behegedt a «ebe, kivitte a szerencsétlent a kovácshoz és a féliggyógyult sebre rányomott egy tüzes vasat. Ezért azonban már komolyan megneheztelt, vagyis inkább elbusult a Lion. Vonítva menekült el szegény és bevette magát a kukoricatáblába, ahonnan csak három nap múlva botorkált elő, lesoványodva és egy olyan bunkóformáju daganattal a farkán, mint a két öklöm. Nem is tudta csóválni, mert nem bírta felemelni a daganattól. Hogy Pókait újból lemarházták és gazemberezték, az szegén j kutyán édeskeveset segített. Állatorvost kellett hivatni hozzá, aki nagynehezen, operációval tudott rajta csak segíteni. Hetekig tartott, míg szegény Lion farkavégérőil lekerült a kötés, mikor azonban ez megtörtént, másnap csak előjön Pókai dúlt pofával: — Elveszett a Lion! Ami igaz is volt. A Lion csak azt várta meg, amíg az állatorvos felszabadítja és akkor búcsút, mondott ( kapufélfának, aztán megszökött.
