Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-05-05 / 18. szám - Győry Dezső: Római ásatások - Rácz Pál: A horkolás
lággal, amit az egyszerűség kedvéért szerelemnek neveztek el. Az a részegítő józantalanság, amelylyel emberek holmi messzaliánsokba rohantak bele, fellökve érdeket és tradíciót, szülői parancsot és jogfolytonosságot, kiveszőben van. Courts-Mahler Hedvig asszony regényeiben létezik ugyan még a délceg őrgróf, aki oltár elé vezeti a szende erdészleányt, ámde ezek a figurák árnyaknál is valószínűtlenebből hatnak, alkotó elemeik: az olcsó fantázia. Könnyzacskókra való spekuláció, papír és nyomdafesték. Egy kor, mely kénytelen volt átértékelni mindazt, amit előző generációk örökségül reáhagyományoztak, goromba kézzel kergette szét a romantikus szerelem pacsuli-fellegeit is, ezt a ravasz fogását az egoista naturának, mely igy kergette össze a férfit és a nőt saját céljai számára. Nem mintha a természet diktatórikus hegemóniája szűnt volna meg a nemek fölött, melyek felőrlődnek s újra megszületnek az élet kérlelhetetlen körforgásában, csak a módszer esett át gyökeres reformon. Az emberi élet ismét szegényebb lett egy színnel s egy rációval gazdagabb. A szerelem gyakorlati jelentősége már régen a házasság iránti belső agitációban merült ki s most, hogy a nösülés elvesztette utolsó levendulás attribútumát is, hajlék és elemózsia nélkül csavarog a szerelem az erdők és mezők civilizálatlan világában. A házasság százpercentesen szociális intézmény lett, melynek értékét ára, árát pedig a kereslet és kínálat egymáshoz való aránya szabja meg. A hozományvadász, aki röviddel előbb még igen hálás vígjáték-szerepet nyújtott a drámaírónak, ma kilépett a szalonkómikum temperált légköréből s legalizációt nyert egész Európában. A hozománynak s mindannak, ami ezzel összefügg, — társadalomtudományi szempontból — csak akkor van előnyös hatása, ha szegény férfi gazdag nőt, gazdag férfi szegény nőt vesz el feleségül, mert egyként akadályozza meg nagy tőkék és nagy nyomorúságok fúzióját, amely fúziók pedig, mindkettő, nagy veszedelmeket rejtenek magukban a társadalom számára. A szerelemnek bealkonyult, a próbabálok emlékei a lomtárba kerülnek. A keserű szív és a jéghideg számítás jegyeibe jutottunk. Az Érzelem nagy héroszai és heroinái hektikásan köhécselnek az irodalomtörténetben, de e világon jobban ügyelnek már a fülek az aranyak démoni koncertjére, mint a szerelmi vallomás suttogó szuperlativuszaira, melyek sohse tudtak korszerütlenebbül hamisak lenni, mint az Ur ezerkilencszázhuszonkilencedik esztendejében. A házasságból kiszorított szerelem azért jelenvaló erő marad degradálva is s ha most ki is ment a divatból, ki tudja nem tér-e még vissza egyszer gyöngyvirággal díszített pegazuson, mint valami mesebeli herceg. Akkor jön majd a bosszú. Szörnyűséges bosszút áll majd a szerelem leigázóin: a pénzen és az észen. Vozári Dezső. I. Közel kétezer esztendővel ezelőtt. Az uj császár frissen és fiatalon lépett ki a fürdőből s fogadta a hódolókat. Aztán kivitette magát a Palatínus ormára, ahonnan pompás kilátás nyílt a ragy°gó márványdiszben csillogó Fórumra s ahonnan jól szemügyre vehette a császárpalotákat, amik a hegy északi oldalát foglalták el. A Templum Castorum klasszikus homlokzata szinte fölnyult a meredély magosságáig, a délelőtti nap oldalba kapta. Alatta szerényen húzódott meg a Vestaszüzek kerek temploma. A császár elfordította fejét a Fórumtól és a Palatínust vizsgálta. Előde hatalmas többemeletes palotáján jártatta a szemét, amelyik a hegyoldal javarészét márványnyal kirakott frontban foglalta el. Hátul, a kiséret végén, az öreg udvaronc, aki már négy császárt kiszolgált, oldalba bökte a másikat: — A császár építkezni akar. Mióta az isteni Augustus a faváros helyén márványvárost emelt, mind építkezni akar. Meglátod, lebontatja a frontot és újat csináltat. A császár tényleg odaintette az udvari építészek vezetőjét s rámutatott előde palotájára. — Látod, nem is volt olyan rossz gusztusa. Innen van a legszebb kilátás a városra. Itt fogunk lakni. — Parancsodra, uram. — Az épületeket a túlsó oldalon meghagyjuk, sőt egy emelettel felhúzzuk, onnan fogjuk nézni a játékokat a Circus Maximusban, de lakni itt fogunk, itt kevésbé bánt a meleg. Persze — és itt ránézett a közelállókra — uj palotát építünk. A fejek bólogattak. De a császár keveselte. — Csak nem lakik a császár uraságoktól levetett szobákban, mégha azok az uraságok római császárok is voltak. A környezet megrezzent. A Cryptoportikus alatt minden oszlophoz kiontott vér tapad. Egymást licitálták túl a helyeslésben. A császár kiadta az ordrét: — Az egész hegyoldalt egy frontba kell kiképezni. Ha kevés a hely, elébe építünk s a hegytetőtől számítva még újabb emelet fogja hirdetni dicsőségünket. A Palatínus még sose hordott ilyen palotát, mint ez lesz. Megértetted? És esztendőre a császár beköltözött az uj palotába, amit a régi fölé építettek, újabb emelettel, leverve az alsó tetejét, több márvánnyal, több rabszolgavérrel, több aranyos mozaikkal. II. A tizenhatodik század. V. Sixtus, Róma „megujitója“ áll a Palatínus tetején. — Azt a háromemeletes csarnoktömkeleget, amott a hegy lábánál, lebontatom. A márvány jó lesz a templomépítéshez. Lenn pedig, a mélyedésben, ahol a romok közt fü nőtt és a bejáró parasztok kifogott ökrei legeltek, a „Campo Vaccino“, az ökörmező már rég elfeledte, hogy valaha Fórumnak hívták. A mészégető kemencék mellől, amelyekben az ókori szobrokból égettek meszet, pár szurtos ember kelt föl és bámult a menetre, amelyik a Palatínus tetején elvonult. III. Most van százesztendeje, hogy az első ásatások megkezdődtek. Harminc év óta a kormány rendszeresen ásat. A Caracalla thermáktól, a Circus Maximus mellett el egészen a Capitóliumig folynak az ásatások. Már meg van a törvény, mely ezt az egész városrészt „zóna archeologica“nak jelenti ki. Ez annyit jelent, hogy minden modern épületet, ami ebben a körletben van, lakóházakat, műhelyeket, raktárakat, mindent lebontanak, hogy a kétezeréves romok napfényre kerülhessenek. S a zóna archeologica-ból kivonul az élet, hogy átvegyék a kövek csendes birodalmukat. így fordul az élet. S kérdőjel egy bizarr gondolat mögött. Győry Dezső. R horkolás Nálunk mindenki neveti azt a kis fiatalasszonykát, aki — mikor olvasta egy lapban, hogy egy asszony Amerikában elvált az urától, mert az horkolt — igy szólt a férjecskéjéhez: — Jaj, édesem, te is nagyon horkolsz. A fiatal férj szerelmesen nézett az aszszonykára és szeme mosolygott, mint két érett cseresznye. — Nem lehet az, drágám. — De igen! — erősködött az asszony. — Hogy én horkolok? — De mennyire! Sokszor féléjszakákat nem tudok tőled aludni. A férj komolyra fogta a dolgot. — Tagadom. Az asszonyka nem hagyta magát. — Bebizonyítsam? — Bizonyítsd be! És már össze is vesztek volna, ha az asszonyka az ölébe nem ugrik a férfinek és meg nem cirógatja a homlokát. — No, ne ijedj meg, te kis csacsi... Azért én nem fogok tőled elválni, amiért horkolsz ... A férfi ingerült lett. — De mikor nem horkolok! Az asszonyka nevetni próbált. — Hagyd el. Egyszer majd bebizonyítom neked, hogy milyen egészséges horkolást végzel egész éjszaka ... Nem vitáztak tovább. Egy éjszaka aztán a kis aszonyka ismét hatalmas hortyogásra ébredt. Hopp! Itt az alkalom, hogy bebizonyítsam. Hozzáhajolt a férjéhez és gyöngéden megrázta: — No, most kelj fel hamar és hallgasd meg... Rácz Pál. Római ásatások
