Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-01-13 / 2. szám - Expedició Noé bárkájának felkutatására - Egy rettenthetetlen püspök - Irodalom, művészet, zene • Egri Viktor: Paál Ferenc: Lenn - Heine és a Rotschildok
pereskedése azzal ér véget, hogy a per tárgyát Páris város múzeuma kapja meg, mert az is bejelentette igényét bretagnei Anna szivére. A kérdésben minden \alószinüség szerint a francia közigazgatási bíróság dönt, melynek tanácsa előtt oly pert, mely egy női szív körál fordul meg, eddig még nem igen folytattak. Az a nő, kinek szivéért most, négyszáz év elmúltával oly ádáz csatát vívnak, viszontagságos életpályát futott meg, mely szorosan függ össze Franciaország történetével. Tizenhat éves volt, mikor már nagy harc dúlt a szive meghódításáért. Három nemesember vetélkedett érte s egyikük, d’Albert Alain, a breton várur, erőszakos módon akarta elrabolni választottját. Hírét hallotta Anna kisasszony nagy szépségének Vili. Károly francia király s ő is a szép nemes hölgy kérőinek sorába lépett. Csakhogy bretagnei Annának a négy kérő egyike sem kellett, mert szivével már rég Miksa német császárt ajándékozta meg, aki császár létére költő és filozófus is volt. S a császár, jóllehet bretagnei Annát sohasem látta, hanem csak híréből ismerte, követe utján megkérette a szép hajadon kezét. Az esküvő meg is történt a császár távollétében, akit evégből kinevezett külön követe képviselt az esketés szertartásán. Ámde VIII. Károly királyt ez nem zavarta abban az elhatározásában, hogy a bretagnei hercegkisasszonyt hitvesévé teszi, jelentékeny haderővel vonult be Rennes városába s bretagnei Anna és Miksa császár házasságát érvénytelennek nyilvánította. Bretagnei Anna most már felhagyott minden ellenkezéssel s rövid idő múlva Franciaország megkoronázott királynéja lett. Néhány évvel ezután a király meghalt s örököse, XII. Lajos is beleszeretett franciaországi Annába, kit ezután másodszor is Franciaország királynéjává koronázták meg. A szép királyné harminchatéves volt, mikor meghalt. Halálos ágyán meghagyta, hogy balzsamozzák be, rejtsék aranyhüvelybe s vigyék Bretagneba a szivét. Így került a szív Nantesbe, hol hosszú ideig őrizték a város múzeumában. Száz évnél hosszabb idővel ezelőtt a muzeum az aranyhüvelybe zárt szivet letét gyanánt odakölcsönözte Loire megye történelmi gyűjteményének, mely azóta magánál tartotta a drága ereklyét. S most Páris is bejelentette igényét a szivére annak a nőnek, ki valamikor két királyi férj oldalán uralkodott Franciaországon. Expedíció Noé bárkájának felkutatására A „Manchester Guardian“ jelentése expedíciót küld az Ararát hegyére Noé bárkájának felkutatására. Chicagóban szerint Chicago városa egészen komolyan foglalkozik azzal a tervvel, hogy ugylátszik nem kételkednek abban, hogy az mberiség ősapjának bárkáját megtalálják, mert — ahogy az expediciós-terv határozati javaslata mondja — „ha Noé a vízözön után csakugyan kikötött az Ararát hegyén, akkor a bárkát ott biztosan meg kell találni, annál is inkább, mert a hegyen a levegő oly ritka, hogy a bárka ellenállhatott az évezredes idő vasfogának.“ A derék chicagóiak 1933-ig remélik megtalálni a bárkát, hogy az abban az esztendőben rendezendő világkiállítás főattrakcióját képezze. Boldog Amerika, amelynek van pénze ilyen szelíd kis őrületek megvalósítására! Az expedícióhoz meg az a megjegyzésünk, hogy remélhetőleg teljesen hasznavehető állapotban találják meg a bárka gépeit, úgyhogy idegen segítség nélkül is átszelheti az Óceánt, hogy büszkén befusson Chicagóba. Mit lehessen tudni, amilyen élelmesek az amerikánusok, még megéljük, hogy a világkiállításon ott fog szerepelni a bárka! Majd akadnak szakemberek is, százszázalékos amerikaiak, akik jó pénzért a bárka okmányokkal kimutatható eredetiségét garantálni fogják. Egy rettenthetetlen püspök Az Uj Hebridákon nemrég különös eset játszódott le, mely nagy port vert fel az angol lapokban. Dr. E. Merivale, Melanézia püspöke, ahogy a „Dailv Express“ jelenti, inspekciós körútra indult. Amikor Lamalangáról motorcsónakján útban volt a quatuapei misszióstelepre, azt a hirt hallotta, hogy egy francia gőzös parancsnoka, aki a szigeten járt, hogy ott farmmunkásokat toborozzon, egy bennszülött fiatal feleségét erőszakkal a hajóra hurcoltatta és vonakodik az asszonyt kiadni. A püspök azonnal űzőbe vette az asszonyrablót és sikerült is hajóját elérnie. Amikor a kapitány meglátta a püspököt, ráfogta fegyverét és megfenyegtte, hogy lelövi, ha a fedélzetre mer jönni. Dr. Merivalt ez a fenyegetés teljesen hidegen hagyta és felkapaszkodott a fedélzetre. A kapitány közelébe érve, lenyomta a fegyver csövét és megragadta a vállánál. Hasztalan hívta a kapitány a legénységét segítségül, csak egy ember merészkedett a közeibe, aki egy nagy doronggal ütni kezdte a püspököt. A püspök azonban rettenthetetlennek bizonyult, mert mártírként, jajszó nélkül állta az ütéseket, mig a motorcsónak legénysége átkutatta a gőzöst, kiszabaditotta fogságából az asszonyt és átkisérte a csónakra. Ekkor a püspök is elengedte a kapitányt és embereivel együtt távozott. Miután az angol kormány a püspök jelentése alapján hivatalos vizsgálatot rendelt el, valószínű, hogy a francia gőzös parancsnoka viselni fogja a nem mindennapi emberrablás következményeit. irodalom, művészet, zene Paál Ferenc: Lenn A sok polémiát kiváltott és vitás értékű „Hamu alatt“ után Paál Ferenc uj könyve meglepetés gyanánt hat. Mondhatni: irodalmi csemege; artisztikus külsőségeiben és bizarrságában művészi élmény. A „Lenn“ ugyanúgy egy tisztulási processzusnak stációja, mint a „Hamu alatt“ volt, de ami a „Lenn“-ben az őszinte vallomás erejével hat, azt mintha már egy merően más ember hozta volna elénk. Paál nem szertelenkedik többé, nem keresi a kulcsregények olcsó hatásait, hanem a művészember megértő szemével kutatja a közvetlen környezet emberi vonásait. Mig a „Hamu alatt“-ban igen gyakran sémák mozogtak és az egész könyv nívóját a Bildungserlebnissek hosszú sora szabta meg, addig az uj regényben nincs egy alak, mely nem élné a legvértelibb életet és nincs egy jelenet, mely kizökkentene az első oldalakon pompásan körvonalozott életteljes miliőből. Pedig az iró nem könnyíti meg feladatát és a legbizarrabb figurákról rajzol mesterien éles portrékat. A Hamu alatt-ban megnyilvánuló Íráskészség a Lenn-ben sokkal tisztultabban áll az iró rendelkezésére. Paál lírája igen gazdag érben fakadt fel és ezzel a lírai formaelemmel meglepően gazdaságosan bánik, a különc figurák köré a dunántúli kisvárosnak megkapó vonalait rajzolva. Kevés írónk van, mely ilyen nosztalgiamentesen tudja megszólaltatni a kisváros lelkét és aki ennyi érdekességet tud kibányászni a miliőből. Paálnál élnek a kövek, értelmet kap a köd és a kisváros unalma sejtelmes színekkel, fényekkel telítődik. A lírai regény formája, a mondanivaló zártsága és az iró tisztult Íráskészsége Füst Milán kisregényeit juttatja, eszembe. Egy reménytelen életet élő, kopott kis újságíróról van szó a regényben, egy unásig ismert és mégis meglepően újnak ható félembersorsról, arról az útról, mely feltartózhatatlanul a fertőbe, de onnan az emberi én felszabadulásához vezet. Egy nagy zuhanás ez a könyv, anélkül, hogy a lejtő kezdetét és még inkább a szakadék fenekét éreznők. Mintha ez nem is volna fontos, mintha az iró a főhőssel csak éppen érinteni akarta volna egy különös, bizarr alak életét, akiről valamikor még sok mondanivalója, vallomása lesz. Ezért nem bántó a regény reménytelen befejezetlensége. Paál Ferenc irói oevrejében a „Lenn“ jelentősebb állomás emigrációs regényénél és örvendetes volna, ha azon az utón haladna tovább, melyre uj könyvével rátért. Egri Viktor. Heine és a Rotschildok Conti Cézár gróf a Rothschild-család történetivel foglalkozó nagy munkájának most megjelent második részében érdekes dolgokat mond el Heine Henriknek a Rothschild-család párisi főnökéhez, Rothschild James báróhoz való viszonyáról. Heine, a német cenzúra üldözése elől menekülve, 1831 május havában tudvalévőén, úgy mint Börne is, Párisba költözött. Heine párisi tartózkodásának mindjárt első éveiben nagy érdeklődést keltett maga iránt. A Revue des Deux Mondes közölte fordításban harci utazásának egy részét, költeményeinek két kötete is jelent meg francia nyelven. A párisiak — mondja Conti gróf — kezdettől fogva felismerték benne az elsőrangú költői tehetséget, a francia irodalom legelőkelőbbjei magukhoz hasonlónak ismerték el. Az egyéni tulajdonságait már kevésbé tartották nagyra. Hamar észrevették különcségeit, szertelenségeit, a jellemében felfedezhető ellentmondásokat. A Metternich szolgálatában álló diplomaták és kémek egyenesen azt mondták róla, hogy az em-
