Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-05-05 / 18. szám - Moly Tamás: Ember okosabbat nem tehet
lovagját gyötrelmes sorsáról. Charlotte de la liiviére reménytelenül el lett volna zárva a világtól, ha uj otthonába nem megy vele hűséges öreg dajkája, Marjolaine. Nyárutóján történt, hogy egy délután üzenettel jött egy ember a városból de la Riviére úrhoz ki falura, azzal, hogy a jogtanácsosa kéreti a nemes urat, jöjjön be még az este okvetlenül a városba. Igen fontos ügyek kívánnak rögtön és váratlanul elintézést. A nemes ur néhányszor fel-alá járt nyugtalanul a szobában s mert nem tudott tisztába jönni vele, melyik ügye az, mely a körmére ég hirtelen, szidta ügyvédjét a fukar üzenetért, nem tudta türtőztetni tovább nyugtalankodó kíváncsiságát és végül mégis csak lóra ült s indult be a városba. Már esteledett. Lovaglás közben harcra kelt a nemes ur lelkében a szerelemféltés a kötelességteljesitéssel. Már megtette a fele utat de la Riviére ur, amikor győzött a szerelemféltés. Hátha ez a városbahivás otromba felültetés csupán, amelyet megvalósítottak már százezerszer, — s a nemes ur otthagyta a hírhozót, megfordította lova fejét s még nagyobb vágtatással tartott hazafelé. Késő volt már, mire hazaért; ilyenkor az asszony rendesen lepihent már s aludt. Most azonban a felesége nem tért még nyugovóra, hanem igenis magára öltötte legszebb ruháját, holott tudhatta, hogy férjuram csak másna]) délelőtt jön majd vissza a városból. A férit elfutotta a harag; nem kérdezett semmit, nem szólt semmit, tisztán látta, mi van itt készülőben. Maga se tudta, miért teszi, megragadta a sápadt s rémületében meghatóan szép fiatalasszonyt a karjánál s cipelte, ráncigálta magával le az udvarra, odalökte az egyik lombos hársfa törzséhez s reszkető kézzel odakötötte a vétkezőt. — Itt várja a lovagját, az szabadítsa majd ki magát! — hörögte a férj. — Itt lesheti reggelig, asszonyom! Otthagyta az asszonyt s kiült a ház elé, kezében mezítelen kardjával. Az öreg cseléd ezalatt a kert tövében szólt az óvatosan jött ifjú lovagnak: —- Hamar be a házba, úrnőm várja már! — s hűségadta bátorsággal vezette kezén a lovagot a másember házi tüzihelyéhez. A házban nem találta úrnőjét, ellenben ott volt a hálószobában a nemes ur köpenye: tehát visszajött! Az öreg cseléd elbújtatta a lovagot s lesietett az udvarra, mert attól tartott, hogy úrnőjét baj éré. Halk sziszegéssel hitta magához a fiatalasszony meghittjét; elmondta gyorsan, mi történt vele s a jó öreg eloldotta a köteléket s ő köttette magát a fához úrnője helyére. Sötét éjszaka volt s lehet, hogy a nemes ur utánanéz: mit csinál szegény áldozata. A dajka vigyorgott, amikor elképzelte ezt a jelenetet. Undok, vén fickó, ezt megérdemli, mormogta. A fiatal úrnő felsurrant a házba, hálószobájába s izzó szerelemmel borult a fiatal lovag keblére. Nekik ott fönn hamar suhantak tova az órák, boldogságuk mohón nyelte A szépséges Dorris Mill és árnyéka. (Ez a kép a hollywoodi fényképversenyen az első dijat nyerte.) ugyanazt az időt, melyet a boldogtalanság apróra adagolt a ház előtt a pádon dühöngve leselkedő férjnek. Hasztalan várja az ifjú lovagot? rágta agy velejét a kétség, hasztalan várják ők ketten, az asszonnyal? Nem bírta tovább kegyetlen indulatával; fölállt s megrogyó térddel ment az udvarra, a fához, melyhez a feleségét kötötte volt. Odalépett s a sötétben persze a feleségét látta képzelete. így szólt összeszoritott fogak mögül. — Te is ügyelsz? Figyeled, mint én, vájjon közelednek-e már szerelmesed léptei. Hamarabb hallom, mint te, hogy jön, mert a ház előtt ülök künn a pádon. De hadd halljad te is, — hörögte elfutó dühvei, — magammal viszem a füledet, hadd halljad, amikor én! S az eszeveszett lenyisszantotta a sötétben a cseléd fülkagylóját. Amint ezt megtette, a keze remegett, a fülkagylót elejtette, nem tudta megtalálni a sötétben és szitkozódva ment újra a ház elé, kábultan boldogtalanságától. Az asszony fönn a hálóban figyelmes lett a zajra. Búcsúzott szerelmesétől s vele együtt surrant most le az udvarra. A fához kötve, jajveszékelve találta hü cselédjét, aki reszkető ajakkal sírta el, hogy mi történt vele. Míg úrnője megszabadította kötelékeitől s maga állt oda a helyére, hogy a fához kössék, a lovag rálépett az el-
