Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-04-21 / 16. szám - N. Jaczkó Olga: Északi fény
A leszerelés jegyében. A legújabb angol csatahajó hármas tornyának gigantikus ágyucsövei rámerednek a gibraltári erőd szikláira. eláraszt a láva... és én úgy fogok kivirulni reggelre az uj talajból, mint egy... sudaras pálma ... A férfi szoroisan melléje simult; a leány feje csakhamar bódultán esett a vállára s érezte, hogy szakgatott lélegzetvétellel és meg-megvonagló testtel alszik ... Mikor felébredt Mira, határozottan érezte, hogy történt vele valami. Sohasem volt még eddig az izmaiban olyan édes ernyedés, a vére mintha uj, kellemesebb utakon járt volna az ereiben. Zsibbadt is volt; ha újra lehunyta a szemét, úgy érezte azt a zsibbadást, hogy huncut kis manók ülnek minden izomcsomóján és hamis tekintetükkel szurkálják... Nem mert a társára nézni, csak amikor az hangosan ráköszönt. — Azt hiszem, bátran mondhatom: jő reggelt! Mert határozottan szürkül... és hála Istennek, egészen jó sziliben húzta ki ezt az éjszakát! Azután nem nézett többé Mirára; nagy gonddal fűzte a cipője magas szárát, amelyet éjjelre kitűzött, hogy szabadabb legyen a vérkeringése. — Most az a kérdés, hogy hová megyünk? — merte kérdezni végül a lány. Szerinte az elmúlt éjszaka életbevágó, mázsás sulyokkal terhelte meg ezt a tegnap még egyszerű kérdést. — Azt hiszem, hogy sem Mohosvárra, sem Töviskastélyba — válaszolt a férfi, — hanem az állomásra... A leány arca kigyult az uj, a vulkánfestetbe tüztől; de csakhamar visszasápadt mérsékelt, állandó kifejezésébe, mert igy folytatta a férfi: ... Ha jól figyeltem meg, az állomás esik legközelebb. Én telefonálnék Mohosvárra, hogy küldjék utánam a málhámat, maga pedig ott kapna leghamarábib reggelit. Mira beleegyezett s előre ment. Néhányszor szeretett volna visszafordulni és magyarázatot kérni a férfitől: vájjon van-e neki is része abban a vállalkozásban, amit egész lényében érez, vagy csupán a saját izgalmába bódult bele? De nem merte megtenni, mert a férfi kimért volt és egészen idegen... Az állomáson éppen bent állt egy személyvonat. A férfi röviden búcsúzott és felszállt. A tiszta perion könnyű, iménthullott hórétegén úgy maradt vissza a lába nyoma, mint a liszttel hintett, fekete pléhben a leszedett, frissen sütött édességeké ... Az állomás udvarán pedig feltűnt a kocsisminőségben Mira keresésére küldött Kocur. Észrevette a lányt és behajtott; éppen a gubát ráncigáita le magáról, hogy a gőzölve fújtató lovakra terítse. Mira nem tért be reggelizni, hanem a fogathoz indult. Csipkebokor itt is nőtt; szakított fakópiros, nem naptól, hanem a fagytól érett bogyójából és szopogatta ... Nem érzett nagyon tragikus csalódottságot, éppen csak egy megoldatlan problémának kényelmetlenségét. Nem, igazán nem tudta magának megmagyarázni, hogy asszony-e hát ő ezekután, vagy pedig leány?
