Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-03-31 / 13. szám - Fröschel, Georg: A hatalom kulcsa
R hatalom kulcsa Regény — Irta: Georg Fröschel (11) — Redelgan. — Nyugdíjazom öt. Munkakörét Edmont Dúc veszi át teljhatalommal felruházva. A titkár ismét meghajolt. — Érti? ... teljhatalommal... A titkár bólintott. — Ezenkívül összes állomásainkra adja le a sárga jelzést. Résen kell lennünk. A vezérigazgató lakkcipöjének orrát tanulmányozta s igen komoly hangon igy szólt: — Intézetünk veszélyben van. VIII. Willovsky a díványon feküdt s egy csomó cigarettát szívott már el, de hiába gondolkodott beszélgetése felett a vezérigazgatóval, csak nem tudott kedvező eredményhez jutni. Az a szerep, melyet a játékbank Lung tanár tragédiájában játszott, még mindig igen homályos volt. Egyes pillanatokban hazugságoknak tartotta az öszszakállu vezérigazgató minden egyes állítását, de aztán mindig eszébe jutott az őszinte és nyílt hang, melyet a kaszinó vezetője használt s ilyenkor hajlandó lett volna oly megoldásra, mely az ő számára mindenesetre igen kényelmes lett volna. Ha a vezérigazgató ugyanis igazat beszélt, akkor nem volt itt semmilyen rejtély, Lung szivszélhüdésben halt meg s Willovsky nyugodt lelkiismerettel hazautazhat. De a magántanárban még annyi flegma se volt, hogy sajátmagát becsaphatta volna. A vezérigazgató egyetlen mondata felkeltette gyanúját s e mondat körül repkedtek most a gondolatai órák óta, anélkül, hogy célhoz jutott volna. Mit jelentsen az, hogy a bank feje nem is volt megütközve azon, hogy egy idegen ember behatolt a halott Lung dolgozószobájába, hanem csaknem megijedt, hogy csak egy és nem két idegen hatolt be oda? Talán tudott a vezérigazgató az egyikről, vagy talán ö maga volt a megbízója? De hogyan jött volna okkor arra a gondolatra, hogy még egy ismeretlennek kell lennie s mit kerestek egyáltalában Lung írásai közt. Willovsky végül is belátta, miszerint az ő egyetlen feladata egyelőre Lung és a játékbank közti viszony kiderítése, mert az elbeszélés a tanár érdemeiről Monté Carlo építése körül valóban nem látszott egyébnek mesénél. Este igen kényelmes tempóban öltözött fel a magántanár. A bőröndje ott állt nyitva a szoba közepén, onnan kellett kihalásznia a dolgokat. Amint a kaszinó előtti térre érkezett, az volt az érzése, mintha valami rossz operettben szerepelne. A pálmák közé vakító ivlámpák voltak szerelve, az égen a hangulatos hold, elegáns emberek tömege és távoli jazz-zene adták a kulisszákat. Willovsky bement a játékkaszinóba. A játéktermek nem hatottak rá a meglepetés erejével; jól ismerte már mindezt regényekből és novellákból, a zöld asztalokat, körülöttük az izguló embergyüriit, a croupier monoton hangját a hatalmas szobák pokoli zajában, bankjegyek suhogását, a szenvedélyt a játékosok arcában, — mindezt annyira ismerte, hogy csalódott a valóságban. Mindaz, amit látott, nagyjában megfelelt ugyan a leírásoknak, de a valóság úgy hatott ehhez képest, mint valami szürke fotográfia a sziliekben pompázó olajfestmény mellett. A bronz- és aranyszinekben csillogó koncertterembe ért, ahol egy egyveleget hallgatott meg valami olasz operából, a zenét egy kitűnő zenekar szolgáltatta. Majd egy pohár whiskyt ivott meg szódavízzel, aztán visszatért a játékterembe. A SZÍVBAJOK különösen veszedelmesek, mert a legtöbb esetben sejtelmünk sincsen a szervezetünkre gyakorolt káros hatásukról.^ E betegségek egy nyugalmas, de a modern orvosi tu= domány minden technikai ^vívmányával ellátott fürdőben való kezelést igényelnek, ahol annyi gyógyeszköznek kell lennie, hogy az orvosnak minden esetben möd= jában legyen individuális gyógymódot alkalmaznia. E követelményeknek csak az idillikus vidéken fekvő,- immár világhírű Poděbrady-Fürdő, felel meg. Ez az Élbe menti síkságon elterülő csodaszép kertváros egy órányira van Prágától. Poděbrady kiváló eredmé= nyékét ért el a cukorbaj, köszvény, elhájasodás, női bajok és vérszegénység kezelésében. Prospektust szívesen küld a fürdöigazgatóság. Az elöidény megkezdődött. Idáig meg se próbálta, hogy odaférközzék valamelyik játékasztalhoz s a zöld posztót magát is megtekintse. Az asztalokat oly sűrűn állták körül, hogy a kilátástalanság a tömegen keresztüljutni, elijesztette Willovskyt a kísérlettől is. De most, hogy megint az asztalok között sétált, az embergyürü szélén ismét megállott. És ekkor az történt, hogy hirtelen egy uccácska nyílt meg előtte szinte láthatatlanul s a tömeg majdnem előrelökte őt egészen az asztalig. Előtte egy ur ült kincseket érő székek egyikén, de amint Willovsky odaért, az ur éppen befejezte játékát, összeseperte a bankókat, melyek előtte feküdtek, teletömködte velük összes zsebeit s finom meghajlással átengedte helyét a magántanárnak. A következő percben Willovsky ott ült már a zöld asztallap előtt, melyet sárga egyenes vonalak egyenlőtlen mezőnyökre osztottak fel, közvetlenül előtte állt a roulette masina, melyben éppen pokoli táncot lejtett a fehér elefántcsontgolyó. S most, hogy e mezőnyöket és számokat itt látta maga előtt s amint látta, hogy itt nem öfrankosokról, de nagyon is sok aranyról és bankjegyről van szó, amint magán nyugodni érezte egy pillanatra a croupier metsző nézését, Willovsky azonnal elvesztette fölényét. Úgy érezte, hogy mindenki őt figyeli, mintha mindenki tőle követelt volna valamit. Hogy az ember elterelje magáról ezt az általános figyelmet, ennek csupán egy módja volt: játszani kellett. Ösztönszerüen tárcájába nyúlt, bankót vett ki belőle s az egyik mezőnyre dobta azt. E pillanatban azt sem tudta, mennyi pénzt tett meg, azt sem, mit jelent a mezőny, csak azt látta, hogy egy pillanattal később megjelent a croupier hófehér lapátja és beseperte a pénzt. Willovsky oda sem nézett. Azt érezte, hogy mindenki kineveti őt most. Rossz mezőnyre tett teháy ügyetlen és
