Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1929-01-13 / 2. szám - Heltai Jenő: Álmokháza

Szórakozik az uj amerikai elnök. Mint ismeretes. Hoover felesége társaságában körülutazza Déiamerikát, mielőtt elfoglalná magas állását. Útközben a „Maryland“ csatahajó fedélzetén farsangi mulatságokat rendez. A kép közepén „Neptun isten“, tőle jobbra Hoover elnök feleségével és Kimberley, a hajó parancsnoka.

St. Moritz legújabb babadivatja. Kis, síelő babák egy st.-moritzi nagy áruház előtt.

Fiatal teve, akit tejjel nevelnek a londoni állatkertben.

Egy éjjel nagy sürgés-forgásra ébredt. Nagy sebe sült-transzport érkezett a kórházba, amely amugyis zsu folt volt már. Fönt az emeleten a mütő egész éjjel világos volt. Ezen az éjszakán nem hunyta le a szemét. Ezen az éjszakán végigszenvedte minden sebesültnek a kinját. Mintha még egyszer levágták volna a karját és elölről kezdődne minden szenvedése. Nem lesz soha vége?

Maga elé meredve a sötét szobában, száguldozó ápolónőket látott, csillogó műszereket, vért, látta a kövér, vörös törzsorvost, fehér köpönyegben, gumikeztyüvel a kezén, ahogy eszeveszetten vagdalkozik, itt egy kart amputál. ott egy lábat... napszámba, mintha fát vágna. Mi történik ezekkel az immár céltalan testtöredékekkel? És mi történik azzal a töredékkel, amely itt marad az élet ben, vergődő, szenvedő és reménykedő valaminek? Hol a 1 »alkarja? Hová tették, mit csináltak vele?

Rettenetesen izgatott lett, agyában megint érezte azt a furcsa zúgást, megint hallotta dr. Szebeni Virgil szemrehányó hangját; a szoba sötétjében is mozgott valami, alighanem a vak ember, botjának a kopogását is hallotta, rövid szünetekben, szabályosan ismétlődőn. De talán csak az eső kopogott az ablakon. Ha most bejönne a porcellánasszony és megmaradt kezével megsimogatná a homlokát! De a porcellánasszony nem jött; megmondta, hogy nem jön többé. Miért is nem jut eszébe a neve? Vadul hánykolódott, a forró párnába fúrta fejét, hogy ne lásson, ne halljon semmit. Nyugtalanok voltak a szomszédai is. A mütő fehér világossága őket is feldúlta. Amikor Lujza nővér keresztül ment a szobán, altatót kértek tőle. Karmel is. De nem aludt el, az adalin még jobban fölizgatta. Ökölbe szorította kezét.

Pedig ö maga kérezkedett ki a frontra. Otthon maradhatott volna a gépgyárban, amelynek vezető mérnöke és legjobb munkása volt, nagyszerű konstruktőr, még a hadseregnek is ezerszer hasznosabb a műhelyben. Mégis jelentkezett. Nem a lelkesedés fűtötte, inkább a gőg: neki ugyan senki se vesse szemére, hogy kiügyeskedte magát valami megpróbáltatásból, amelyben otthagyhatja a fogát. Egy kicsit félvállról vette a dolgot... mi történhet vele? Megsebesül, elesik. Hát aztán? Egyedül állt a világban, szülei meghaltak, két bátyja régóta Amerikában, Newyorkban, az egyik vegyész, a másik bankár, gazdag ember mind a kettő, nem volt kit féltenie, kiről gondo kodnai. Könnyű szívvel hagyta ott a gyárat, a klubot és a kávéházat, sivár legényéletének ezt a három mindennapi állomását, kevés barátját, egypár fürtjét és olcsó kalandjait. Ha meggyőződését nem is, minden kötelességtudását magával vitte. Híírom évig volt kint, megszakítás nélkül, egyetlenegyszer sem kért szabadságot. Becsülettel akarta végigcsinálni azt, amit vállalt. Most befejezte. Három év mindenféle változatos keserve és nyomorúsága után most végre itt feküdt, zugó agyú, félkezü nyomorék, ötödmagával egy nedves szobában.

Reggel megtudta, hogy hátraviszik a komisszióhoz. amely meg fogja vizsgálni, alkalmas-e még valamilyen szolgálatra? Húsz gyógyultat küldtek hátra, ő is köztük volt. A kórháznak ágyra volt szüksége.

Hosszú idő óta ez volt első nyugodt pillanata. Végre valami halvány öröm csírázott benne: itthagyja ezt a rettenetes kórházat, kiszolgáltottságának első és legborzasztóbb állomását. Itt mindent tudtak róla, többet, mint ő maga. Itt látták fájdalmait és vergődését, minden gyöngeségét, itt hallották kínos nyöszörgését, amellyel rossz álmaiból ébredt. Beteg volt itt, nem férfi; eset, nem ember. Ebből a megalázottságból most visszamegy a világba. Millió közönyös ember között megint valaki lesz, ha más nem: a félkarú. De nem látja többé Lujza nővért, nem a vörös törzsorvost, felszabadul minden gyámság és minden bála alól, szabad nyomorék lesz, akivel senki sem' törődik többé. (Folyt, köv.)