Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-03-24 / 12. szám - Erdős Renée: A fiatal költő
A csikágói rablóvilág. A rendőrség elszállittatja annak a két banditának holttestét, akiket vetélytársaik agyonlőttek. A fiatal költő Irta: Erdős Renée — Nagyon érdekes — mondtam egy félóra múlva •—, nagyon érdekes! A félórán keresztül a verseit olvasta a fiatal költő és'én, aki reggeltől délig és déltől estéiig elhallgatnám a versek olvasását, igazi őszinte meggyőződéssel mondtam azt, hogy nagyon érdekes. A sápadt, nyurga ,szőke fiatalember izgatottan törülte meg a homlokát, ami gyöngén verejtékezett, pedig nem is volt meleg a szobában. Hűvös tavaszi nap volt és a kályhában már nem égett a tűz. — Nagyságos költőim — mondta az ifjú -—, tetszik gondolni, hogy lehet kezdeni valamit ezekkel a versekkel? Én — a nagyságos költőnő ■— egy percig zavartan hallgattam. Kezdeni lehet vele valamit — mondtam gondterhelten —, hiszen a versek szépek és újak, amennyiben lehet még valami uj ezen a világon •— de attól félek, hogy ha beküldőm a lapoknak, úgy járok velük, mint mind a többi versekkel, amiket eddig beajánlottam nekik: otthagyják, bele sem néznek. Nem hiszi ön, milyen közömbös urak ülnek ott a szerkesztőségekben! Én már nagyon sok költőt ajánlottam és egyiket sem fogadták el. Hogy lehet az, kérem? -— kérdezte csodálkozva az ifjú és kék szemeit különös fénnyel tapasztotta rám. — A nagyságos költőnő szava csak ér valamit a lapoknál! — Semmit sem ér -—- vallottam be alázatosan —, én vagyok a legrosszabb protektor, mert én nagyon sz. retem az ifjúság költészetét s ha rajtam állna, a lapoknak csupa fiatal, kezdő és ismeretlen tehetségek imának! Sőt többet mondok: azt szeretném, ha csinálhatnék egy lapot, amelybe csupa fiatal iró és költő Írna, olyanok, akikről még senki sem tud. Sajnos, nincs módomban ilyen lapot alapitan!-, mert nincs hozzá pénzem és nincs még egy olyan ember az országban, aki pénzt adna egy ilyen vállalkozáshoz. De azért csak hagyja itt ezeket a verseket. Annál a négy öt lapnál, ahol a szavam ér valamit, majd kísérletet teszek velük. Az ifjú kinyújtotta hosszú kezeit és görcsösen átfogta velük a hatalmas kéziratcsomót. Egy percig gondolkozott, aztán azt mondta: — Volna nekem egy igen jó eszmém!-—- Elő vele!- De ne sértődjék meg a nagyságos költőnő! Tudnia kell, hogy nekem nem fontos, a nevem szerepel-e lapokban vagy nem! Bár a családom, akivel háborúságban állok a verseim miatt, talán másképpen gondolkodna felőlem, ha látnák a nevemet a lapokban és azt, hogy mások is elismerik a tehetségemet. De én erről inkább lemondok. Csak a verseimet kinyomatva lássam! Mit szólna költőnő, ha azt az ajánlatot tenném, hogy küldje be ezeket a verseket a saját neve alatt? Megütközve néztem rá és ínajdhogy le nem estem a székről. — Az én nevem alatt? Micsoda bizarr gondolat — mondtam. — Igen, az ön neve alatt, mely ismert és elfogadott név! Ezzel bebizonyíthatná nekik, milyen elfogultak és mennyire igazságtalanok és milyen bizalmatlanok az uj tehetségekkel szemben.- De az Isten szerelmére — mondtam —, nem gondolja ön, hogy rögtön észrevennék, hogy nem én Írtam ezeket a varseket? Aztán meg ez csalás volna! Hogy adhatom én oda a nevemet egy csalásnak? — Ez nem volna csalás, nagyságos költőnő — mondta az ifjú izgatottan. — Mert ezeket a verseket ön inspirálta. Annyi, mintha az önéi volnának. Az ön szellemének a láng ja érintette meg az én szellememet s ebből a közös forrásból fakadtak ezek a versek. Tulajdonképpen az ön versei ezek, amiket rajtam keresztül irt! Nem érzi? Nem éreztem, De nem mertem szólni semmit. Valami Sixtus bourboni herceg, Zita ex- királyné bátyja, a belga Kongóban felfedező utón van.
