Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-03-17 / 11. szám - Vozári Dezső: Amerika filmkirályai - Szenes Erzsi: Teddy Sinclair Prágai koncertje alkalmából
Általában, ami az irodalmi kávéházzá való kiszemelés s a közönséges kávéház rangjára való visszasülyedés okait illeti, az irodalmi élet szociológiájának ez érdekes kérdésére a tudomány egyelőre csüggedt „ignoramus“-szal válaszol. A Duna jobbpartján levő kávéházak közül figyelmet érdemel: a HADIK, ahol Karinthy Frigyest és Surányi Miklóst nagy hölgytársaság közepén vezetik mindennap elő, a PHILADELPHIA, ahol Szabó Dezső látható, s végül a MARGITHID-kávéház, ahol Palágyi Lajos s más idősebb irók idézik uzsonnázás közben Vajda János és Reviczky Gyula szellemét. Mikor ehhez hozzátesszük, hogy egyes irók, mint Szász Zoltán, Nagy Lajos s nem utolsó sorban e Baedecker lelkiismeretes szerkesztője, a felsorolt összes kávéházakon kívül még nyolc-tiz kávéházat rendszeresen látogatnak, nem hallgathatjuk el, hogy a közölt hosszú felsorolás még mindig nem merítette ki a budapesti kávéházaink sorát, mint ahogy a dolog természete szerint ezt nem is tehette. A bennszülött irók különös természeténél fogva ugyanis állandóan uj kávéházak válnak „irodalmiévá: szigorúan hozzátartozván az uj folyóiratok megalapításának liturgiájához, egy-egy kávéháznak szerkesztőségi kávéházzá való kinevezése. így a „Napkelet“ a Lánchidkávéházban, a „Századunk“ az Erzsébethid-ban tart összejöveteleket, a boldogult „Pandora“ munkatársai a Baross-ban gyülekeztek annak idején. A mondottak után érthető lesz talán, hogy egy uj irodalomtörténeti iskola, a taine-i elméletnek honi talajra alkalmazásával, a modern magyar irodalom különböző irányait, ellentéteit és harcait a kávéházak milliőjével igyekszik összefüggésbe hozni. Ez iskola módszere a gyakorlatban úgy fog megvalósulni, hogy „A szimbolizmus és konstruktivizmus küzdelme“ cimü fejezet a jövőben „A Magyar Korona és a Simplon viszályá “-t tárgyaló tanulmánynyá alakul át, kellő figyelemben részesítvén a Braun ur kölcsönei által képviselt gazdasági tényezőt is. A viszonyok beavatott ismerői szerint az uj módszer nagy haladást jelent a budapesti irodalmi élet igazi valóságának megragadása terén. Komlós Aladár. Amerika filmkirályai Amerika már régóta a nagy karriérek országának számított. Ezt a tényt kezdetben azzal magyarázták, hogy az amerikánus különös képességekkel rendelkezik; annyi energia és szívósság van benne, amennyit az Óvilág elpuhult lakói nem tudnak felmutatni. E tetszetős tétel csakhamar megdőlt, miután kiderült, hogy a legszéditőbb iramú karriérpályákat éppen európaiak futották meg. Különösen a hatalmas filmipar bizonyítja ezt, melynek fejedelmei — csaknem kivétel nélkül — Európában születtek. Lássunk néhányat közülök: Czukor Adolf, a világ legnagyobb filmvállalkozója, a Paramount-társaság elnöke, Magyarországon született 1873-ban, a zemplénmegyei Ricse községben. Korán vesztette el szüleit, akik a rabbinusi élethivatást szemelték ki számára. Tizenhatéves korában kivándorol Amerikába. Az útiköltségét a rokonok adták össze nagynehezen. Newyorkban előbb kárpitos lesz, majd szőrmekabátokkal kezd kereskedni. Egy véletlen alkalom sodorja a filmszakmához. Egy varieté, melyben kezdetleges filmeket is előadtak, csődbe került. Czukor potom pénzen vásárolja meg a felszerelést. 1912-ben hozza ki az első, egész estét betöltő mozidarabot, melynek cime „Erzsébet királynő“, főszereplője Sarah Bernhardt volt. Czukor Adolf vagyonát ma kilenc milliárd dollárra becsülik, szóval többre, mint 'amennyi Magyarország nemzeti vagyona. Kari Laemmle, az Universal-filmtársaság feje Németországból származott el. Negyvenöt esztendővel ezelőtt koldusszegényen vándorolt ki Amerikába. Ott legelőször nadrágtartókkal házalt. Vasakarat dolgozott benne s 1906-ban mozit nyit Chicagóban. Az első filmben, melyet ő készíttetett, Mary Pickford (ma Douglas Fairbanks felesége) lépett fel. Laemmle ma hatvan éves, állandó lakhelye Newyork, de az év jelentős részét a Hollywood melletti Universal-Cityben tölti, egy filmvárosban, melyet ő alapított s amely az ő tulajdona. Márkus Löw, a Metro-Goldwyn-Mayer filmvállalat nemrégiben elhunyt elnöke Európából Amerikába vándorolt szülők gyermeke volt. Apja egy harmadrangú vendéglőben szolgálta ki a vendégeket, mint pincér. A fiatal Löw kifutóimként kezdte el pályafutását s aránylag gyorsan vitte fel a világ egyik leggazdagabb emberének polcáig. Ez a karriér sem volt küzködésben és erőlködésben szegény. Löw Márkus és produkciójának vezetője, Louis Mayer többször voltak már a tönk szélén, de valahogy mindig kievickéltek belőle. Végül is beérkeztek. Löw arról volt nevezetes, hogy nem követte az alacsony sorból származó pénzmágnások parvenü-életmódját, hanem halála napjáig egyszerű ember maradt. Saját fürdőstrandja, saját kikötője, saját jachtjai, saját fürdőtavai tropikus melegágyak közepette, saját vonatai voltak ugyan, de mindezt csak vendégei és alkalmazottjai számára készíttette, ő maga alig vette ki részét a gazdaságok nyújtotta örömökből. A Metró jelenlegi vezérigazgatója Nikolaus Schenck és bátyja, az United Artists Film Corporation elnöke, Joseph Schenck, Orosz-Lengyelországban születtek, mig William Fox, a hatalmas Fox- Film tulajdonosa Magyarországból származik; nemrégen még Fuchs Vilmosnak hívták és villamoskalauz volt egy vidéki magyar városban. Az amerikai filmarisztokraták rengeteg vendéget szoktak magukhoz „weekend“-re meghívni. Vendégszeretetből is, de főleg reklámcéloktól vezettetve. A vendégek szombaton délután két órakor jönnek meg Hollywoodba, hatig tenniszt vagy golfot játszanak. Ezután jön az ivás. Elegáns pincérek szervírozzák a bort, a pezsgőt, a likőröket, kiváló csempészett árut, ami legfőbb büszkesége minden dollármilliomosnak. Hét órakor szervírozzák a dinert, majd gyönyörűen berendezett kamara-mozikban pergetik le a legutóbbi produkciót. A vendégeket megkérik, ha visszatérnek lakhelyeikre, csináljanak propagandát a bemutatott daraboknak. A „weekendek“ témája állítólag kizárólagosan filmkérdésekből tevődik össze. A vendégek hétfőn reggel a vendéglátó privátjachtján térnek vissza Newyorkba. Vozári Dezső. TEDDY SINCLAIR Prágai koncertje alkalmából Aki csak rádión hallgatta a londoni Savoy-hotel jazz-zenekarát, nem is sejtheti, hogy mekkora pluszt jelent Teddy Sinclairt szemtöl-szembe látni. Megtetézi ez a szenzációt legalább ötven százalékkal. Mint nagy látványosságoknál mindjárt kerekre tágul az ember szeme, nem lehet elandalogva lehunyt pillákkal ülni, egy zene, amely nemcsak a fülnek, hanem a szemnek is készült, már tudniillik, ha Teddy Sinclair dirigálja. Ez valami egészen más és egészen uj, mert boszorkányos az, ahogy pálca nélkül Teddy Sinclair két keze ide-oda röpköd, már maga ez a játék is élvezetes, el sem tudtam volna eddig gondolni, hogy egy ilyen handabandázással igy el lehet találni a dolgokat, ilyen élményt lehet kiváltani. Ez a 'handabanda pontosan, kiszámitottan kifejez minden árnyalatot, minden pianot és minden fortét, minden elbusulást és minden ujjongást s annyira gyeplőn tartja az egész zenekart, hogy nem jönni ki az ámulatból. Egyszerre csak észbekap az ember, hogy ez mennyire indokolt ennél a lelket felajzó zenénél, hogy el sem, lehetne képzelni, hogy másként is lehetne ezt csinálni, másként dirigálni egy jazz-zenekart s éppen mert pár pillanat alatt ily meggyőzően hat, világos, hogy Teddy Sinclair eltalálta a jazz stílusát. De a látványosságnak és az újszerűségnek ez csak egy kis része, mert Teddy Sinclair, ahogy megjelenik a színen és bemondja a számokat, olyan mint valami kikiáltó, azután bohóc, azután tragikus \hős, majd táncos, dirigens, rendező, minden egy személyben és a zenekart is ilyen skálában futtatja, játszatja a szónak nem zenei, hanem szinjátszási értelmében. Kis dalokból kis drámákat, kis bohózatokat inszcenál kabaré és színház, bar és korcsma, őserdő és orosz steppe, tengerpart ez és minden együtt, aszerint, hogy néger, orosz, angol vagy más dal van műsoron. Egy kitűnő melange, amit az élet szempontjából már eltaláltak Párisban s az irodalomban és zsurnalisztikában is vannak már néhányon, akik ezt tudják, ez az, ami kell, ami adequat a korral, amit Teddy Sinclair a jazzal kitünően megcsinál. Amikor a jazzt adequatnak érzem a korral és az igényekkel, természetesen nem akarok perbe szállni azokkal, akik egy szakadékok fölött táncoló emberiség, egy pusztulásra Ítélt társadalom őrjöngő kitörésének minősítik ezt az igényt. Nem vagyok elég nagyképü ahhoz sem, hogy a jazz értékéről, jelentőségéről vitázzak a klasszikus
