Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-03-17 / 11. szám - Heltai Jenő: Álmokháza
mereven nyújtotta ki, olyan keményen szorította egymáshoz, mintha kaptákban ülne. Sárga homlokát vékony fekete esik kötötte össze gallérjának első aranycsillagával, amely alatt még kettő terpeszkedett. Keztyüs balkezét ménére szorította, keztyutlen jobbjában ott volt még a revolver. Sapkája az ágyon. Volt valami tragikus komikum a férfi kicsinyes és kínos szemérmetességében, az otthagyott világ iránt való tiszteletében. Karínéi nyomban megállapította, hogy a két öngyilkos közül a semmivel sem törődő nő volt a külömb ember, az szédítette a halálba a férfit. Arra gondolt, hogy akkor, amikor a harctérről hazajött, ugyanez megtörténhetett volna vele is. Jó szerencséje azonban azon az emlékezetes éjszakán csak a jámbor Zsófikét sodorta útjába, egy gyáva és puha kis nőstényt, akit könnyű volt megfélemlítenie és meghatnia. Zsófika talán maga is azt hitte, hogy kötelességét teljesíti akkor, amikor odaajándékozza magát az elkeseredett katonának; jót cselekedett, nem rosszat és sem igazi értékét nem tudta, sem árát nem kérte annak, amit tett. Pedig Karaiéi akkor a mámor és a vágy révületében boldogan odaadta volna életét is egy olyan végzetesen tökéletes pillanatért, amilyet talán ez a szerencsétlen százados kapott a fekete asszonytól. Irigyelni kezdte ezt az embert amiatt, hogy asszonyára talált, ráakadt az igazira, aki mérgező bájával, kegyetlen követelőzésével, kínzó biztatásával fölsarkantyuzta érzéseit azokba a magasságokba, ahol nincs többé különbség öröm és fájdalom, másodperc és örökkévalóság, élet és halál között. Választani se lehet többé köztük, vak véletlenen múlik csak, hogy földultságának és kétségbeesésének a ködében melyikhez kap az ember. Csakugyan van olyan szerelem, megértés, erős egymáshoz való tartozás, amely két vergődő léleknek az élet fokoz'hatatlan teljességét adja egy bódult pillanatban? Lehet-e a közösségnek ezt az isteni pillanatát túlélni? Jöhet-e utána még valami, több annál, ami addig volt? És lehet-e ez a Több más is, mint a halál? Amikor elfogyott minden csók és minden könny, van-e más befejezése is a reménytelen nincstovábbnak? Igen, vele is megtörténhetett volna ez, megtörténhetne ma is, csak az asszonyon múlik, valakin, aki nincs, nem is volt soha, hiába hívták Nusinak, Irénnek, Klárinak vagy Zsófinak. Valakin, akinek a nevét és emlékét hiába keresi százszor elkezdett és ugyanannyiszor abbahagyott naplójában, ahol szerelmi bevétel gyanánt könyvelte el, de aki mindazonáltal talán mégis volt vagy talán el fog jönni ... Mikor? Miért járt nála a porcellánasszony? Valamivics régen becsukta már az ajtót, de ő a csukott ajtón keresztül is látta a két holttestet. Visszajött a szolga, vele egy rendőr, később egy elegáns, fiatal rendőrfogalmazó is jött és egy pár újságíró, nőtt a tömeg, izgatott volt mindenki, csak ö állt mozdulatlanul a folyosó falához támaszkodva, az ajtóra meredve. Amikor behívták, úgy ment be a szobába, mint a holdbajos. Szemét lesütötte,* hogy ne lássa a két holttestet. Ez a kép: a meztelen asszony és haptákban ülő százados elmoshatatlanul rajzolódott eléje; nem akart változtatni rajta azzal, hogy mégegyszer megnézi. A rendőrfogalmazó fontoskodó kérdéseire egy pár fáradt, szürke szóval felelt: nem, senki sem járt a szobában... nem, nem ismeri ezt a szerencsétlen századost. .. annyian vagyunk!... nem, nem hallott semmi neszt... Aztán kiment, megint anélkül, hogy a két holttestre nézett volna. Nem kíváncsiskodott, nem érdeklődött aziránt, hogy ki volt a százados, kije, mije volt a nő, maradt-e utánuk valami irás, bucsuzólevél, magyarázat, miért haltak meg, hogyan haltak meg. Érezte, hogy minderről többet tud, mint amennyit a rendőrség valaha is ki fog deríteni; alighanem többet tud annál a két embernél is, aki talán maga sem tudta pontosan, miért halt meg? Visszament szobájába és leült az ágyra. ^Hajdan és most. Segraoe őrnagy „Sóidén <Rrrorn”ja, amely résztoesz a floridai gyorsasági versenyen ÍHajdan és most. ÍJz első „versenykocsi”, mely 1903- ban megnyerte a floridai nemzetközi autóversenyt.
