Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1929-03-10 / 10. szám - A Képes Hét gyermekszépségversenye

A Képes Hét gyermekszépségversenye. 1. Sipos

Irénke,

Ipolypásztó. 2. Bihari Juci és Zsuzsi, Prága. 3. Läufer

Ilike, Prága. 4. Gönci Gyuri, Kassa. 5. Herritz Kázmér, Besztercebánya. 6. Eperjessy Erzsiké, Ungvár. 7. Inczinger Bobó és Ferica, Tőketerebes. 8. Melich Livia,

Gizólt.

9. Roubicsek Vera, Renée, Károly és Rudolf.

10. Varga Margitka és Bözsike, Pozsony.

— Morfiummérgezés, — válaszolta Willovsky anélkül, hogy a beteg körüli szorgoskodását beszüntette volna.

— Szóval baleset? — Hangjában volt valami fenyegető.

— Balesetnek is nevezhető, — mondta Willovsky — de jó volna, ha orvost hivatna azonnal.

— Az inas már megtette ezt. Köszönöm fáradozását, doktor ur. Az orvos megérkezéséig feleségemmel madok.

Willovsky felállt.

— Ön nem túlságosan udvarias, doktor von Drekiel.- Nincs most időnk, se hangulatunk udvarias szólamokhoz.

Egy pillanatra szemközt álltak egymással, aztán fukar meghajlással távozott a magántanár.

Fölheviilve lépkedett a forgalmas uccákon át. Elhatározta, hogy Drekiel házát többé föl nem keresi. Eddig csak Lung tanár házában találkozott Drekiellel, akit szellemes társalgónak s elegáns világfinak ismert meg; nem értette ezt az ellenségeskedést, mellyel irányában viselkedett. Még érthetetlenebb volt előtte Drekielné tragédiája, melynek akaratlanul tanúja lett. Mert, hogy Éva von Drekiel öngyilkosságot kísérelt meg, ez nem volt előtte kétséges.

Mi adott mérget a szép, vidám asszony kezébe, aki a társaság körülrajongott kedvence volt? Arról sokat beszéltek, hogy az ügyvéd elhanyagolja feleségét s egy ünnepelt énekesnőnek teszi a szépet, de azért a pár, valahányszor nyilvánosan jelentek meg valahol, a legjobb és legharmonikusabb házaséletet élő két embernek látszott. Drekiel igen figyelmes volt feleségéhez ilyenkor. Az aszszony hírén — bár kacérsága közismert volt — eddig nem esett csorba. Bátyja halálával volna összefüggésben a tett? Ezt a gondolatot is elvetette.

Elgondolkodva lépett be törzskávéházába.

— Mi az, már rám sem ismer, Willovsky doktor ur? — kiáltott feléje Sarkos, a kritikus, akinek asztala mellett ment el.

— Bocsánat, oly szórakozott vagyok, — szólt Willovsky s anélkül, hogy letette volna kabátját, a göröghöz ült, — csak egy cigarettát szeretnék nyugodtan elszívni.

Rövid ideig hallgatagon ültek egymással szemközt s Willovsky szemmelláthatólag élvezte a lokál nyugalmát, melyet ezidőtájban csak kevesen kerestek fel s azok is csendes újságolvasók voltak.

— Megköszönte önnek már Trenzin a dolgokat? — kérdezte azután Sarkos.

— Megköszönni? Trenzin? De mit? (Folyt, köv.)