Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-03-10 / 10. szám - Kosáryné Réz Lola: Iskolanővér
A H. D, W. tátraszéplaki skiversenyéről. A célegyenes. Greta Hőnél, a kitűnő prágai hegedümüvésznö. I5KOLRNŐDÉR Irta: Kosáryné Réz Lola Márta csengetett, de nem jött ki senki. Még egyszer megnyomta a megsárgult csengőgonbot a fakó ajtó szélén, aihol a töredezett tejüvegtáblákat belül valami függönyféle takarta. Most sem jött senki, 'hogy beeressze. Rossz helyen járna? Még egyszer megnézte a feljegyzést. Nem, itt a cim: harmadik emelet huszonöt, az udvarban. Miikucs Ilonka és Berti II., illetve III. osztályú tanulóknak itt kell lakniok s mert már tiz napja nem voltak ' iskolában, valószínűleg betegek. Ezért küldték el hozzájuk az iskolanővért, az újdonsült iskolanővért, Mártát. Ez volt az első látogatása, mióta kinevezték. Eddig sohasem járt egyedül, együtt keresték fel az úgynevezett nyomortanyákat s tanulták meg, mit kell tenniök ilyenkor. Márta újra csengetett, kicsit félve, de határozottan. Hivatása hozta, ide, ő most olyanféle, mint végrehajtó, vagy rendőr, csakhogy nem büntetést, bajt, gondot, hanem enyhülést akar hozni. Irgalmas emberek felébredt lelkiismeretét, segíteni vágyását. Körülnézett az elhagyatott függőfolyosón s egyszerre olyan különösnek érezte, hogy itt áll, egy idegen lakás ajtaja előtt s csenget... Még nem is olyan régen, a világért sem merte volna megtenni. Félénk és kissé kényes leányka volt, soha egyedül nem ment sehová, még ismerős' helyekre sem. S most iskolanővér lett belőle és idegen házakba fog járni mindig. A rokonai kicsit meg is ütköztek. Mi leszel te, Márta? Iskolanővér? Mi az? Valami apácai éle? Nem apáca? Hát mi? És mi lesz a dolgod? Borzasztó! De a mai időben, hiába, sok minden nem borzasztó már, ami azelőtt az volt. És Márta nem borzadt a szegény gyerekektől. Szerette őket. Túlságosan sok melegség volt a szivében, nem tudta volna valami irodában tölteni az életét. Azzal leszámolt, hogy nem fog férjhez menni. Nem volt sem különösen szép, sem különösen eleven, nem tudott kacérkodni, hangosan kacagni, a fiuk figyelmét magára fordítani. Öltözködni sem tudott különösebben, Csendes volt és szerény, félt a hangos szótól, a túlságosan kivilágított irodáktól, a bizalmaskodó beszédtől... Egyszóval, inkább iskolanővér kívánt lenni, mint hivatalnoknő, mert igy nem élettelen aktákkal és nem pajtáskodó fiukkal, hanem szegény, árva gyerekekkel volt dolga. Furcsa Ízlés, — mondták a rokonok. De nincs mit vitatkozni rajta. És most itt áll és negyedszer is csenget. Mi az? Csakugyan nincs senki itthon? Ebben a pillanatban dobogó szívvel hallotta, hogy valaki jön az ajtó felé. Mi tagadás, kicsit félt. Még mindig félt az idegen emberektől, pedig mennyire igyekezett gyakorolni magát, hogy ne féljen! Összeszedte a bátorságát s elképzelte, ki jön. Valami mogorva asszony, vagy részeges férfi... A legrosszabbat igyekezett elképzelni, hogy meg ne ijedjen, ha nyílik az ajtó és el tudja mondani, amit kell: — Az iskolanővér vagyok, a gyermekeik után jöttem tudakozódni... Hirtelen elakadt. Az ajtó kinyílt s a nyílásban egy kézjelent meg, a kézben olló, meg tü, befűzött cérnával. Ez a kéz kinyitotta az ajtót ügyetlenül, nagynehezen, mert hiszen minden ujja el volt foglalva az ollóval meg tűvel. Aztán a karját is meglátta Márta. Nagyon fehér férfikar volt. S most az arca tűnt eléje.... Fiatal, nagyon fiatal férfi állt előtte a küszöbön, szinte fiúsán keskeny arccal, .serkedő bajusz a szája fölött. Borzas volt és rendetlen, gallér nem volt a nyakán a nadrágtartó csak az egyik vállára volt feltaszitva. ö tartotta egyik kezében az ollót, meg a tüt, a másik kezében pedig ... Mártának nevetnie kellett volna, amint meglátta, di összeharapta a száját, mert végtelen .sajnálat költözött a szivébe. Ennek a fiúnak a másik kezében egy kékszinü kis nadrág volt, amire jókora barna foltot próbált odavarrni, fekete cérnával a borzashaju, fehérkezü fiatalember. Egy darabig egymásra meredtek. Kínos zavart éreztek mind a ketten. És szégyent. A fiatalember ügyetlenül megigazgatta a másik vállán is a nadrágtartót. • — Az iskolanővér vagyok... — kezdte újra Márta. Ebben a pillanatban csengő hang hallatszott odaibentről: — Apuka! Apuka! Hol vagy már? — Be kell mennem, — mondta a fiatalember és sarkon fordult. — Félek, hogy felborítják a tintatartót. —’ Az iskolanővér vagyok. — kezdte Márta harmad’
