Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-03-03 / 9. szám - Heltai Jenő: Álmokháza
első vad roham végét. Ekkor megszólította valaki: — Föl tetszik szállni? Kaiméi végignézett a megrakott kocsin, amelyben diadalmasan izzadva és boldogan fuldokolva lapultak egymáshoz a keményöklüek. Kelletlenül rázta fejét. Szomszédja nyugodtan folytatta: — Nekem föl kell szállnom, azonban ezt a vak embert szeretném valakire rábizni. Legyen szives segítse fel a 21-esre... Rámutatott a mellette álló alacsony, zömök vakra, azután egyet ugrott és a következő pillanatban vigan lógott már az induló kocsi lépcsőjén. Onnan kiáltott a vak felé: Szervusz pajtás! Aztán vigyázz! A vak jókedvűen harsogta vissza: — Ne félts pajtás! Jók az emberek... Karmel barátságtalanul, bosszúsan nézte a vakot, akit igy egyszerűen átadtak neki. Mit csináljon vele? Meddig várjon miatta? Mikor jön a 21-eis és hány 21-esnek kell jönnie, mig üres is akad köztük? Órákig álljon itt, holott a szeretője várja? Miért éppen ö? Más is hallotta, hogy a vakot föl kell segíteni a 21-esre. Hát segítse föl más. A vak úgy sem tudja, kit szólított meg a barátja. ö pedig meg is mondta, hogy nem száll föl. Gyalog megy, talán fog valahol egy konflist. Jók az emberek? Azért se jók! ö nem az. Próbálja ki máson a vak, hogy jók-e az emberek! És valami hirtelen fölvillanó, leküzdhetetlen gonoszsággal elsoimpolygott a vak mellől. Otthagyta. Egy lépésnyiről visszanézett rá, az volt az érzése, hogy a vak is nézi, figyelmesen, szemrehányón, majdnem fenyegetőn. Hát aztán? Vállát vonta, elment. A vak most várni fog, ki tudja meddig, amig észreveszi, hogy otthagyták és még egyszer meg kell szólítania valakit. Ez bántotta egy kicsit, de azután megint fölülkerekedett benne megmagyarázhatatlan, majdnem gyerekes gonoszsága. ügy kell a vaknak! Hogy mer az emberekben bízni, hogy mer az uccára kimenni, párszor eszébe jutott még, mindjobban elmosódva, mind jelentéktelenebbé törpülve. Azután tökéletesen elfelejtette. Annyira, hogy álmaiban rá se ismert többé a vakra. Még az állatkertben sem tudta pontosan, találkozott-e vele valaha is? Csak a villamos vad csöngetése kapcsolta vissza emlékezetébe. Most rettenetesnek látta azt, amit elkövetett, annál visszataszi* tóbbnak, mert ő maga is nyomorék volt már. Félkezü, aki mellől úgy sompolyognak el az emberek, ahogy ö állt odébb a vak mellől. Ez a vak boldogabb, mint ő, mert nem látja, hogyan kerüli az ép és az egészséges a nyomoréknak és a betegnek a tekintetét! Megértett mindent. Megértette, miért üldözi a vak. miért ment utána a kórházba, miért toppant eléje az állatkertben: hohó pajtás, nem menekülsz meg a büntetéstől, itt vagyok, nyomodban vagyok mindig és mindenütt, foglak, küldelek, kormányozlak, kínozlak és csak azért nem végzek veled, mert a játék mulattat még! Jól teszi a vak. így bánna el ö is azzal, aki rossz hozzá, követné a világ végére is, útját állná mindenütt, belopózna álmaiba, irgalmatlanul megbosszulná a bántalmazást. Eszébe jutott a három Vetter-lány. Milyen izgató fűszere volt ennek a kalandnak a bosszú, milyen természetesnek látja Irén is, Klári is azt, hogy bűnhődnie kell! (Folyt, köv.) Szlovenszkó közgazdasági galériája: Baán Bertalan pozsonyi bankár, a Szlovák Általános Hitelbank ny. vezérigazgatója. (Győri és Boross felv.) Tost Barna pápai prelátus, kanonok-plébános, Kassa város polgármesterhelyettese. (Győri és Boross felv.)
