Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1929-01-06 / 1. szám - Brecht, Bert: A bestia

szerük volt rá, hogyan kell ezeket a nemszinészeket kezelni. így az uj Muratovnak is először egészen egyszerűen elbeszélték azt az eseményt, mely a film egyik jelenetének tárgya volt, majd megkérték, játszaná el ezt a Muratovot úgy, ahogy elképzeli magának. Azt remélték ugyanis, hogy a testi hasonlatossággal együtt a fellépése is azonos lesz a kormányzóéval.

Azt a jelenetet választották, ahol egy zsidó deputáció jelenik meg Muratov előtt s kérve-kéri, vessen véget már egyszer a gyilkos pogromnak. (Kézirat 17. oldal: a küldöttség várakozik, Muratov föllép, sapkáját és kardját a fogasra akasztja, az Íróasztalhoz megy, átlapoz egy újságot stb.) Kissé, nagyon kevéssé kifestve, a cári kormányzó egyenruhájában megy fel a „hasonmás“ a szinre, mely a kormányzói palota történelmi nevezetességű dolgozószobáját ábrázolja. Aztán az egész rendezői kar előtt megjátszotta Muratovot, úgy, „ahogyan elképzelte“. És a következőképpen képzelte el:

(A küldöttség várakozik, Muratov föllép.) A „hasonmás“ mérges arckifejezéssel jön be az ajtón, kezeit zsebében tartja, kissé előrehajol. (Sapkáját és kardját a fogasra akasztja. Erről a rendezői utasításról, ugylátszik, megfeledkezett. Karddal és sapkában mindjárt az Íróasztalhoz ül. (Átlapoz egy újságot.) Zavartan tolja félre a kikészített újságot. (Meghallgatja a küldöttség szónokát.) A mélyen hajlongó zsidókra rá se néz, nem tudja, hogy kezdje el a dolgot, kinzottan lesi a rendező tekintetét.

A rendező kara harsányan nevet. Az egvik segédrendező mosolyogva áll fel, zsebrevágott kezekkel felmegy a „hasonmáshoz“, hogy segítségére legyen a továbbiakban.

— Most jön majd az almaevés, — szólt vigasztalóan. — Muratov szenvedélyesen szerette az almát s kormányzói ténykedését, az állati rendeletek kibocsátásán kívül, főleg az almaevés töltötte ki. Az almákat itt szokta volt tartani a fiókban. Látja, itt vannak az almák.

Egy fiókot húz ki az Íróasztalból.

— Hát szóval a deputáció most előre fog jönni s mikor a szónok beszélni kezd, akkor maga elővesz egy almát innen és megeszi. Érti, öregem?

A hasonmás figyelmesen hallgatta végig a sugórendézöt. Az almák láthatólag megnyugtatóan hatottak rá.

Újra megkezdték a jelenetet. Muratov balkézzel egy almát vesz ki a fiókból s mig jobbjával szórakozottan firkál egy papírlapra, enni kezdi az almát, nem esik neki éhesen, inkbb unottan fog hozzá. A küldöttség vezetője előadja a zsidók kérését. Muratov most már csakis az almának szenteli figyelmét. Nem is hallgat oda. Később erélyesen int, egy mozdulatot tesz, mely félbeszakítja a zsidó mondatát s általában az egész ügyet elintézi.

Ezután a “hasonmás“ a rendezőkhöz fordul s morogva kérdi:

— Ki fogja őket innen kivezetni?

A főrendező ülve marad.

— No, hát mi az, már készen van?

— Igen. Azt hittem, hogy most kivezetik őket.

A főrendező mosolyogva nézett körül s igy szólt:

— Ennyire mégsem egyszerű a dolog a bestiákkal. Valamivel jobban kell megerőltetnie magát.

Fölállt, hogy mégegyszer átvegye a jelenetet az öreggel.

— Egy véreb nem viselkedik igy, — folytatta a főrendező -— legfeljebb valami szegény, szerény Írnok. Át kell gondolnia az egészet, anélkül nem megy. Képzeljen el egy vérszopó bestiát. A kisujjában kell hogy legyen. No, próbáljuk meg mégegyszer.

TÉLI KURRK:

C5ÚZ-KQ5ZUÉHY-I5CH H5. Pöstyén különlegessége a ‘Thermia Pa la ce" és „Ir m a-f ü ráfi“ közös pa lotája, mely a G7oC uulkanikjs iszapforrások felett épült. (Fi beteg a szobából fűtött folyóson jut az iszapfürdőkbe). HjII télikert, reuniák. — Felvilágosítás, prospektusok: FClKDQlBRZöFITÓSFiB, POSTYÉD,

Ismét megindult a szcéna. A „hasonmás“ egészen ügyesen állt most már föl. Minden utasítást pontosan elvégzett s nem is rosszul. Úgy látszott, hogy ö is épp oly jól el tud játszani egy bestitát, mint bárki más. Csak a fantáziája nem volt túl terjedelmes. Félórai munka után igy nézett ki a jelenet:

(Muratov föllép.) Vállait behúzza, mellét kidülleszti, fejét szögletesen mozgatja. Az ajtóból egyetlen pillantással végigméri a mélyen hajlongó zsidókat. (Kardját és sapkáját a fogasra akasztja.) E műveletnél leesik a kabátja, nem emeli föl, otthagyja. (íróasztalához megy, átlapoz egy újságot.) A szinházrovatot lapozza föl s átfutja a műsorokat. Ujjaival egy slágerdal taktusát veri az asztal lapján. (Meghallgatja a küldöttség szónokát.) A zsidókat egy öntelt mozdulattal három méterrel hátrább küldi.

— Sohasem fogja megérteni. Amit itt csinál az semmi — mondta a főrendező. — Ez közönséges színház. A régi iskola átka. Barátom, manapság nem igy képzelünk el egy bestiát, egy Muratovot.

A rendezők kara fölállott. Kochalovot kezdték újra rábeszélni, vállalja el mégis Muratov szerepét. Vita keletkezett. Csoportok képződtek az atelierben. A bestia lényegét igyekeztek meghatározni.

Muratov kormányzó történelmi karszékében felejtve, előrehajlott, rossz tartással ott ült a „hasonmás“, csaknem pityeregve meredt maga elé. De azért figyelt, igyekezett a helyzetet átérteni.

A zsidó küldöttség tagjait alakitó színészek is résztvettek a vitában. Két statiszta, a városka két öreg zsidó lakosa, vitte a szót. Annakidején valóban tagjai voltak a valódi Muratovhoz menesztett deputációnak. Azért szerződtették őket, hogy a felvételeket a történelmi hűségnek legmegfelelőbben eszközölhessék. Ők úgy találták, hogy a „hasonmás“ legelőször játszott a legjobban. Azt nem tudják, másokra, akik nem voltak Muratovnál, hogy hat ez a játék, de órájuk éppen a szokásszerüség és bürokratikus intézése a mészárlásoknak tette annak idején a legmélyebb benyomást. Ezt a magatartást pedig legelőször találta el a leginkább a „hasonmás“. Az is tetszett, ahogy az almát ette, egészen mechanikusan. Muratov különben annakidején nem is evett almát a kihallgatáskor. A segédrendező ezt a leghatározottabban visszautasította:

— Muratov mindig evett almát, tudja. És különben is, ott volt maga egyáltalában?