Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1929-02-17 / 7. szám - Harsányi Zsolt: Emil és Póli (részlet)

1932-ben ebben az óriási los-angelesi stadionban tartják meg az olimpiai játékokat.

Smil és 9óli

^Részlet a „Beszterce üslromá-ból, amelyet 9T(ikszálh regényéből JHarsányi Zsolt irt

(Tarnóczy Emil, a fiatal zsolnai ügyvéd, nemrég érkezett haza külföldről. Itthon felfedezi, hogy kis unokahuga, az árván maradt Póli, egy részeges Írnokhoz, Klivényihez került gyámságba, aki nagyon rosszul bánik vele. Elhatározza tehát, hogy Pólit mindenáron kiszabadítja Klivényi körmei közül. A fiatalok a polgármester szobájában találkoznak.)

Póli: Nos?

Emil: Nem találtam azt a csirkefogót sehol. Nem csoda, olyan felfordulás van a városban, mint forradalmakkor.

Póli: Most mit csináljunk? Én meghalok, ha vissza kell menni hozzá.

Emil: Hogy gondolsz olyat? Hamarabb összedől egész Zsolna.

Póli: De hát hova megyek? A legegyszerűbb megoldás, hogy elutazzak és valami intézetbe menjek, az ... az lehetetlen.

Emil: Pénz nem számit.

Póli: Arra nem is gondoltam. De... akkor nem láthatlak. Ha látlak, akkor érzem, hogy végre van valakim a világon. Rokonom van. Családom van. Barátom van.

Emil: Rokonom van. Családom van. Barátom van. Nem furcsa, hogy én is szóról-szóra ugyanezt érzem? Nekem se volt eddig senkim. Úgy érzem magam, mint a gyerek, akit kézenfogtak.

Póli: Milyen rossz szeme is tud lenni az embernek. Mikor én először találkoztam veled Nedecen, világot járt embert láttam benned, valami erőset és hatalmasat, aki kézenfogva vezet. . Magamat pedig óvodás kislánynak éreztem, aki felnyúl egy nagy kézért, hogy belekapaszkodjék.

Emil: Hát nem igy van?

Póli: Nem bizony. Én olyan brutális szenvedéseken mentem keresztül, hogy kétszer annyi éves lettem, mint amennyi vagyok. Én már úgy tudom látni az életet, mint ahogy csak az öregek látják, minden ocsmányságával és kegyetlenségével, kicsit már szinte közömbösen. Nem én .vagyok kettőnk közül a gyerek, hanem te. Van is a nézésedben valami, ami egy kis gimnázistáé. Valami csodálkozó, nyílt és kedves.

Emil: És olyan buta?

Póli: Oh nem, dehogy. Nagyon nyilteszü kis gimnázista vagy. És nem úgy van, ahogy Nedecen mondtam neked, — emlékszel? — hogy hirtelen egy kis rokonod született. Hanem nekem adott egy ilyen nagy mélák fiút a jó istenke. Olyan furcsa nekem, hogy a gyámom akarsz lenni. Tulajdonképpen úgy kellene, hogy engem nevezzenek ki a te gyámoddá. Hogy mindig megigazítsam a nyakkendődet és mindig megcirógassam a hajadat.

Emil: És felnevelj és megtaníts késsel-villával enni és mikor már elég nagy vagyok, akkor szétnézzél az eladó lányok között, ahogy jó mamához illik.