Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-12-29 / 52. szám - Dzurányi László: Pozsony régi és új lelke
POZSONY RÉGI ÉS UJ LELKE Irta: Dzurányi László A Duna változatlanul lefelé folyik s fölötte a pozsonyi vár festői kulisszája is a régi, az ódon gettóban még ott kisért a középkor sok szenvedése és romantikája s a sok apró, drága ékszerként ható főúri palota még őrzi a város nagy reneszánszának, Mária Terézia idejének elpusztíthatatlan emlékét, bár a gyönyörű Fadrusz-szobrot a művészet nemzetek fölött álló géniuszának halálra sebzésével el is pusztították a vandál kezek; a pozsonyi diéta épülete ma is változatlan zord komolysággal néz alá, (talán a márciusi idők tavaszi viharvetőjéről: Kossuth Lajosról emlékezik), néhány sziget, köztük a bidermayer-hangulatu Mayer-cukrászda, ahol valaha főhercegkissszonyok itták a haboskávét s ropogtatták a pozsonyi patkót, azi újabb kor udvari életére emlékeztet s a huszárromantika sarkantyupengését visszhangozza. A „heurigerek“ ma is kitűzik ereszükön a lombos rudat, hogy a pozsonyi lankák tevével vigasztalják meg a busuló pressburgereket, csak a másfélszázadnál idősebb Pressburger Zeitung öreg gépei némultak el egyidöre és a régi Palugyay-fogadó öltözött modern, Középeurópa legnagyobb hoteljeivel konkurráló köntösbe s ma már nem állanak előtte a csallóközi urak négyesei és csézái. Változatlanul szegik fejüket az égnek a régi őrtornyok is, csak kissé csodálkozón pillantanak alá a megmásult életre, a szédítő, uj történelmi konjunktúrára, ami ezt a csendes, nemes várost rövid évtized alatt kétszeresére hizlalta. Széditően növekedett Pozsony és ez a növekedés, ez a nagyraépülés nem járhat egy kis bábeli zavar nélkül. A maliciózusok úgy mondják, hogy „összeszaladt város“, a konjunktúra sajátos és külön moráljával, a mélyből feltört uj gazdagokkal, akiken talán még érzik a parvenüillat, elsodort egzisztenciákkal, akik rejtelmes kávéházi életet élnek és alighanem csak abból élnek, hogy a pénz szédítő cirkulációjában az ő ölükbe is odapendül néhány apróbb tallér. Bizonyos, hogy a mai Pozsony a forradalmi urbanizmus terméke, amelyben elhalványul sok értékes, tartalmat adó tradíció s a nagyranött keretekhez megfelelően nem képes kiérlelődni az egységes pozsonyi kulturélet, mert hiszen négy faj és négy nyelv él és fejlődik egymás mellett a maga külön tradícióival és külön igényességével. Azaz, hogy a tradíciók háromnál jobbára közösek, de a negyedik frissen jött, nem is annyira az asszimilálódás, vagy akár az alkalmazkodás, mint inkább a hódítás szándékával. Ez a sokrétűség az uj konjunktúra mohó, zsivajos tempójával szinte nyugtalanítóan hat, mert eltakarja a város igazi lelkét, mely a gyors változásban szintén erősen felbillent, mert hiszen a kövekbe merevült régi história mellett ott zug zavarosan az uj história rohanó árja. Sok idő kell, mig ez az ár föltisztul és még több idő, hogy megszülessen Pozsony harmonikus, uj lelke. Mi, akik valaha Pozsonyban éltünk, mégis szeretjük ezt a várost, mert a dicsőséges múlt mellett a szlovénszkói városi kultúra nagy Ígéretét látjuk benne, a hatalmasan felfejlődött uj fővárost, amely nekünk is fővárosunk. Kétszeresen kell tehát őrködnünk, hogy ez a város ne veszítse el a régi, nagy múlt tradícióit és a maga komoly, magyar értékeivel továbbra is hirdesse a magyarság vitalitását és a kisebbségi sorsban is változatlan építő erejét és diadalmas helytállását a négy nemzet versenyében. Pozsony madártávlatból — A Duna — Vigadó-palota —■ Pozsonyi ghettórészlet — Alul: A régi városháza — A híres koronázó dómtemplom
