Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-12-15 / 50. szám - G. I.: Egy vermut és egy kapuciner
Egy veimuí és еду kapuciner Irta: G. I. z autó lassan kúszott előre a torlódó őszi uccán. Vámos Ernő izgatottan nézte, mint nyúl állandóan a soffőr a sebességváltóhoz, megállítja a kocsit és várja, mig lassan mozogni kezd az előtte álló autósor. Szerette volna siettetni a soffőrt, mert fölötte izgatta az a kérdés: mit akar tőle Kovács Géza, akit harminc esztendeje nem látott, aki valamikor jogászcimborája volt, együtt lumpolták el a havi zsebpénzt, együtt eszelték ki az adósságcsinálás legraffináltabb módjait, mig egyszer közbejött valami nőügy — nem is emlékszik rá, kiről volt szó, ki körül támadt az összekoccanás, régen volt és nem volt komoly ügy, komoly szerelem. Most tiz perc előtt felhívta őt telefonon egy körúti kávéházból: azonnal jöjjön, saját érdekében beszélnie kell vele. — Talán pénz kell neki — lehet — manapság annyi komoly egzisztenciát tört derékban az élet, ma oly nehéz beleilleszkedni a kenyérkereset uj szokásaiba és tempójába, a múltkor is találkozott egy volt bankár barátjával, aki most speditőr — borzasztóan sima lett az élet talaja és mennyien csúsztak lefelé. — Hallatlan, milyen idegesitő ez a lassú autózás, hallatlan, milyen bután nagy a forgalom — a kocsi megállt, közvetlenül a járda mellett állt meg, egy lány benézett az autó ablakán é3 mintha mosolygott volna. A aj jón mi lehetett, kis kokott, vagy amatőrje a szerelmi sportnak? — az élet nagyon komoly lett, de a nők, mintha többet mosolyognának, mint azelőtt..., — Nézd, Ernő, amiért ide kérettelek, egy nagyon komoly és nagyon szomorú dolog. Férfiak vagyunk, öregem és a férfivoltunk egymásiránti őszinteségre kötelez. Biztosan bajban van — pergett Vámos Ernő fejében a gondolat filmje, egyet nyelt a vöröses vermutból és önmagában valami szánakozásfélét érzett. Milyen kopott ez a Géza, milyen ízléstelen a nyakkendője, hogy megőszült és gyűrött lett az arca, a szemei vörös héjuak, talán iszik is, talán ez okozta a tragédiáját. — Mondd, Géza, mi a foglalkozásod és hol vagy? — Törvényszéki biró vagyok, barátom és itt vagyok Pesten, a feleségem tavaly meghalt, van egy nagy fiam, huszonkét esztendős, bankban van, szép gyerek, kicsit könnyelmű, de majd megjön az esze. — Aha, a fiúnak kell protekció. Ugylátszik, tudja, hogy лап egy csomó bankrészvényem és jóba vagyok a kaszinóból egy sereg bankvezérrel — gondolta Vámos. — A könnyelműség a banktisztviselői pályán nagy baj — mondotta és a következő percben úgy érezte, hogy jó volt ezt mondani, ki tudja, mit akar ez a Kovács és jó előre elkészíteni a fedezéket. — Nem olyan könnyelműségről van szó, ami a fiú foglalkozását érintené. Nem iszik, nem kártyázik, de tudod, amolyan modern bankfiu, aki szereti a táncot és szereti a nőket. Különösen a férjes asszonyokat. — Szóval, snejdig fiad van, nem rád ütött — mondta mosolyogva Vámos. Kovács arcán egy alig észrevehető gúnyos mosoly felhozott végig. — Igazad van, nem rám ütött. Ez a megjegyzésed célzás volt. Én megértettem. Elzára céloztál, akit Eperjesen jogászéletünkben leütöttél a kezemről, mert én nem voltam divatos udvarló, megszéditő gavallér, bókokat hazudó szeladon, csak egyszerűen, fájdalmasan,
