Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1929-12-08 / 49. szám - Pro és kontra. Az olvasó rovata

Ez a rovat az olvasóé. Azt akar­juk, hogy az olvasó is megszólaljon s a kontaktus tökéletes és harmoni­kus legyen közöttünk. A modern élet megmutatta, hogy a problémák egyoldalú megvilágítása sohasem ve­zet azok kedvező megoldására. Ma már vitatkoznunk kell, hogy a min­dennap szürkeségéből fel-felbukkanó kérdésekre helyes feleletet nyerhes­sünk. Ez a rovat a vita rovata lesz, ahol olvasóink maguk vethetik fel az eldöntendő problémát, mely lehet majd bármilyen tárgykörből való, kivéve egyet: a politikát. A könyvhét elé! A szlovenszkói magyar kultúrá­nak tizenegy év alatt nem volt ha­sonló jelentőségű eseménye, mint a december 8- án kezdődő magyar könyvhét. Ami értékünk van, amit érdekes és jelentős íróink termeltek, ami kulturvágy fogamzott és meg­valósult kínozott vidékeinken, város­ból városba seregszemlét tart és szé­­lesivü — nem akarjuk vádolva azt írni, hogy utolsó és elkeseredett — föllobbanásban megkísérli a fagyos szivek meghódítását. Valamennyi jelentős Írónk megszólal. Valameny­­nyi olyan, akinek mellére a buda­pesti kritika akasztotta a kitüntetést, akiről Móricz Zsigmond, Szabó Dezső, Osvát Ernő és számtalan más „tekintély“ irt a legjobbat, aki ere­deti és jelentősen uj szemszögből nézi az előttünk célszeres furcsa életet, csak akiről nálunk nem vez tudo­mást senki, mert nemo próféta in patria sua. Ez utón hivjuk föl sokezer olva­sónk figyelmét a küszöbönálló ese­ményre. Szeretnök, ha az a meleg családi kapocs, amely a Képes Hét és hívei között van, segitségré lenne a szlovenszkói magyar kulturmun­­kások akciójának és olvasóink meg­szívlelnék szavunkat. Minden Képes Hét olvasó e hét alatt legalább egy szlovenszkói magyar könyvet vásá­roljon. Legyen ez kötelesség, érde­klődés és jószándék. Aki teheti, men­jen el a könyvhét rendezésében meg­tartott előadásokra — csaknem vala­mennyi magyar városban lesz ilyen — és nyilt füllel, joákarattal hall­gassa meg, amit egymilliós magyar­ságunk kulturvezetői a mi kultur­­problémáinkról, irodalmunkról, cél­jainkról, gondjainkról és szellemi életünk nem érdektelen és biz anyára valami újat szülő harcairól mondani fognak. Sokat tanulhat, megtanul becsülni, hiszen eddig úgysem hallott épületest e problémákról, valljuk be bátran. A dolog most az egyszer nagystílű, őszinte és mély, nem sza­bad elhanyagolni. A Képes Hét természetesen a tőle telhető aktivitással lelkesen vesz részt az akcióban Minden érdeklődésre szívesen felel. Mindenütt ott lesz min­denütt felvilágosit. Útbaigazítást ad könyvekről, Írókról, a tehnikai dolgo­król. Szerkesztőnk maga is két elő­adást tart: egyet Pozsonyban, egyet Losoncon. A lap később érdekes an­­kéttal akarja szolgálni a sloven­­szkói magyar kultúra ügyét. Nem akarunk e helyen kritikai méltatásokba bocsátkozni. Barátilag arra kérjük híveinket: próbálják meg s meglátják érdemes volt. Van 10—15 írónk, aki nemcsak figyelmet érdemel és támogatást, hanem akinek oeuvrejét ismerve uj perspektíva, uj lelkesedés, uj megoldási lehetőség — s talán egy kis megnyugvás féle is — támadhat bennünk. Van ezekben az írókban valami abból a sokat emlege­tett tisztult mentalitásból és kisebb­ségi geniusból, amelyről sajtópolé­miákkal és a Sarlós—mozgalommal kapcsolatban annyit hallott minden­ki, s amit megismerni nemcsak érde­kes és szép, hanem hasznos és épitő is. A közönségtől függ, születik-e a szlovenszkói tájon valami uj ma­gyar kultúra - féle, vagy sem. A csira megvan, a szándék is, de a közönség mindent lelohaszthat. Viszont legminimálisabb érdeklődés is óriási lendítő erőt jelenthet. Itt, lapunk legintimebb helyén, kérjük közönségünket, vegyen részt a szlovenszkói magyar kulturmun­­kások akciójában. Nincs áldozatról szó, csak érdeklődésről. Mindenütt megtudja, mi a cél, mi az intenció, mit kell tenni. Ismételünk, legalább egy könyvet vegyen, s ha nem tudja melyiket, forduljon hozzánk biza­lommal. Büszkék lennénk, ha intésünk és felhiváunk legalább némi eredmény­nyel járna. Ha híveink segítségével legalább egy téglát raknánk a szlo­venszkói magyar kultúra nehezen épülő házának falába. S. P. Farsang előtt. Még karácsony is jómesszire van s lám, mi már a farsangra gondolunk. De hát az idő gyorsan repül, észre se fogjuk venni és itt lesz már a víg farsang bufeledhető táncaival és báljaival. Csakhogy ami az egyik ambernek vigalom, az a másiknak szomorúság. Szomorúság például a farsang is annak, akinek nincs módjában, két el­adósorban levő leányát bálokba vinni, mert hiányzanak a — toalettek. Kopottan vagy, egészén olcsó ruhában szintén nem, mehe­tünk el a mulatságra, már csak a társaság kedvéért sem, melynek valaha nem is olyan régen — mi is egyenrangú tagjai voltunk. Farsang itt lesz tehát s mi továbbra is otthon ülünk majd s elmélkezünk az idők változásán. Karnevál herceg nem hoz nekünk örö­möt. Azt hiszem, nem mi vagyunk az egyedüliek Szlovenszkón, akiknek ez a helyzetünk. Szólaljanak meg a többiek is. Sch. G.-né, Kassa. Nyelveket tanulni Azt szokás mondani, hogy mindenki annyi embert pótolhat, ahány idegen nyelvet beszél. Annyi tény, hogy a nyelvtudás igen nagy segítségére lehet az embernek a ke­nyérért folytatott küzdelem közepette. Két­szeresen érvényes ez a tény a szlovenszkói magyarság életében, mert hiszen itt, a mostoha gazdasági viszonyok következtében, borzasztóan kiélesedett a konkurrencia az állások elnyerését illetően. Azt hiszem, hogy hasznunkra volna, ha valamilyen nivós nyelviskola létesülne Szlovenszkón, mely nyugati mintára levelekben oktatna a szük­séges nyelveket. Németországban pld. ren­geteg ilyen intézmény működik pompás eredménnyel. K. K. Érsekújvár. Szerelem? Fiatal leány vagyok, úgynevezett bakfis. Az élettől annyit tudok még csak, hogy az nagyon is nehéz. Egy ügyvéd irodájában vagyok alkalmaz va s ha este fáradtan haza megyek, örülök ha kipihenhetem magam s olvashatok egyet-mást. Csak nagyritkán jut eszembe a „szerelem“. Általában úgy va­gyok ezzel a fogalommal, hogy inkább csak az irodalomból és a moziból ismerem. Őszin­tén szólva, kissé idegennevüen hat rám, amikor nagy, szenvedelmes szerelmekről olvasok, mert nem hiszem, hogy ilyesmi ma is létezik még. Több idősebb barátnőm ment férjhez az utóbbi hónapokban, s nem mond­­nám, hogy szivekházasságokat köttöttek. De olyan erejű szenvedélyekről, aminőket a moziban látni, azt hiszem, seholsem volt szó. Szeretném most már végleg megtudni: mi az igazi szerelem? Kérem a Képes Hét olvasóit, válaszolja­nak kérdésemre. T. Ilus, Lőcse. Sminkelés a kavéházban Bevett Szokássá lett, hogy a mai hölgyek a kávéházban, vagy egyéb nyilvános helyen, félóránként nyugodtan előveszik a púderes­dobozt vagy a rúzst s a legtermészetesebb mozdulatokkal korrigálnak egyet-mást szép­ségükön. Ez a látvány manapság annyira gyakori, hogy fel sem tűnik már. Én sem találok benne különösebb „erkölcstelen­séget“. Viszont, állapitjug meg, hogy a dolog nem túlságosan Ízléses. A sminkelés végre a toeletthez tartozik, épp úgy, mint —■ mondjuk -—■ a harisnya felhúzása. És ha a harisnyát nem illik a kávéházban fel­venni, miért puderezzük vagy ruzsozzuk ma­gunkat ugyanott. Vagy talán nincs igazam? E. L., Pozsony,

Next

/
Oldalképek
Tartalom