Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-12-01 / 48. szám - Krónika • Karinthy Frigyes: Hölgyeim és uraim - Vozári Dezső: Courths-Mahler: Viktória halála
KRÓNIKA a mellékuccában, ahol átjövök, pincehelyiség, a pincehelyiségben bort mérnek. A bejárat mellé hatalmas deszkát szegeztek ma ki, a deszkán felirat. A felirat első szava, óriási betűkkel „Elhatároztam...“ Ez előtt meg kell állni. Ez az „elhatároztam“ szó, igy, első személyben, lenyűgöz, mint Zola híres vezércikkének első szava „Vádolom“ vagy mint egy kiáltvány, statáriumi hirdetmény, „Elrendelem“ vagy „Megparancsolom“ címmel, afféle napóleoni tónusban. Ezt meg kell olvasni. Ugyan mit határozott el, hamleti töprengések után — Francia szocialista plakátok. ugyan miféle eredményre jutott, önmaga számára, a bormérés rejtélyes tulajdonosa, nagy lelki tusák hőse, aki most közli az emberiséggel, hogy vége a kétség és habozás korának, a Gondolat megszületett és kiforrt, mint az ujbor, itt a cselekvés perce! Hát ezt. „Elhatároztam, hogy vevőimnek a legjobb uradalmi fajborokat ezentúl eredeti hordókból mérem ki és hogy a hordókon, mint az árjegyzékekben, boraim maligán-fokja fel lesz tüntetve.“ (Név) s. k. Nem gyönyörű? A tulajdonos tehát elhatározta, hogy ezentúl igazi és jó bort fog mérni vevőinek — az eredeti hordókból fogja mérni a bort, abból a hordóból, amelyik a palackon jelezve van és nem például — mintahogy azok teszik, akik még nem tudták elhatározni magukat — a vizvezetékcsőből vagy a kávédarálóból. Azt mondják, jó bornak nem kell cégér. De ilyen cégér kedvéért érdemes megállni a bor előtt. Nem stilszerütlen ez a forradalmat, sőt borradalmat bejelentő kiáltvány. Uj korszak nyílik meg — mégis igazuk volt a futuristáknak, dadaistáknak, szürrealistáknak: olyan időket élünk meg, amikről nem álmodott a kor gyermeke — egy tótágast álló világot. Legközelebb megjelenik a kiáltvány, melyben a rendőrség közli elhatározását, hogy ezentúl rendet fog csinálni. Az írók elhatározzák, hogy ezentúl igazat fognak írni. A kormány elhatározza, hogy ezentúl jól fog kormányozni. Most még csak istennek kellene elhatározni, hogy ezentúl jóba lesz a szegény magyarral és nem veri meg többé olyan kocsmárosokkal, akiknek külön elhatározás kell hozzá, hogy azt mérjék, amit ígérnek. Karinthy Frigyes Courths-Mahler: Viktória haláia Ezt a rémregényt, mint mondani szokás, az élet irta. Az élet bogozta sötétárnyéku cselekményét émelyítő és szomorú epizódokká, melyekben úgy imbolygóit két valószinütlenül kigondolt s mégis eleven figura, mintha csakugyan nem apától-anyától születtek volna, hanem az olcsó literáris fantázia ernyedt szárnycsapásai dobták volna őket a háború utáni Európa megtépázott héroszai és heroinái közé. Courts-Mahler asszony joggal panaszkodhatik, amiért áz élet orozva elírta előle ezt a hálás és milliós példányszámokkal kecsegtető témát. Viktória meghalt, de halhatatlanná lett szerelme által, mely groteszk regényalakká degradálta az egykor gőgös és gazdag Hohenzollern-hercegnöt. Úgy halt meg Viktória, hogy halála stílusos és harmonikus befejezést nyújtson élete regényéhez: szegényen, kifosztottan, félredobva egy kórházi ágyon. Courts-Mahler Hedvig meg lehet vele elégedve. A hősnő, aki összeütközésbe került az egyetemes erkölcsi tézisekkel: tradícióval és praktikus morállal, megbünhődött és Zubkov, a degenerált bárfiu, aki néhány hónap alatt elszórta a királyi vagyont, börtönben vezekel bűneiért. Sorstragédia? Kétségtelenül az. A háttér kissé túlzottan grandguignoli ugyan, de végre is — valóság, amit a kortársak mindanynyian hitelesen tanúsíthatnak.
