Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-11-24 / 47. szám - Irodalom, művészet • Komlós Aladár: Szinházi esték - Társaság, divat • Bozzay Margit: Az érett aszzony értéke
I R O l) A I O H M v VESZET Színházi esték Földes Imre: Égő oáros (Dráma 3 felvonásban, Uj Színház) Nem, a legnagyobb pesti siker ma nem az „Egy, kettő, három“, nem a „Két leány az uccán“, nem is a „Tizennyolcévesek“ hanem a „Hivatalnok urak“ és a „Császár katonái“ szerzőjének legújabb darabja, amelyet pár hete zsúfolt házak előtt mutatott be egy pesti színház. Vannak napok, mikor három előadás is van a darabból: egy délelőtt, valamelyik fiuvagy leány-középiskola növendékei részére, egy délután, mikor egyik-másik társadalmi egyesület lelkesedi végig az előadást, egy pedig este, a vezénylés nélkül érkező felnőttek részére. Földes Imre „Égő városkáról van szó. El kell ismerni: az Égő város épp úgy tele van hatásos jelenetekkel, mint Földes Imre korábbi darabjai, délelőttönként egész padsorok zokogják végig az érzényebb epizódokat, s előadást sem igen láttunk az Uj Színházban ehhez foghatót. Azonban ... Hogy is mondjam, kényes dologról van szó... A darab egy meg nem nevezett utódállam közelebb meg nem határozott városában játszódik s azt mutatja be, milyen módon történt annak idején e város elszakitása. Természetesen nincs magyar ember, aki egy szinmagyar lakoságu város elvételét helyeselni tudná, — Masaryk sem helyesli — s afelől sem lehet kétség, hogy a határok megállapítása távolról sem történt oly lelkiismeretességgel, mint ahogy történnie kellett volna. Senkinek sem lehetne tehát szava ellene, ha Földes Imre csak annyit tett volna, hogy hangot ad a magyar fájdalomnak. Az „Égő város“-ban azonban a magyar oldalon csupa tündöklő hős van, az ellenséges oldalon pedig csupa hülye és csirkefogó. Nos, ezt a rajzot nem vagyok képes valószínűnek elfogadni, sőt azt sem hiszem, hogy a hazafiasság megkövetelné elfogadását. Aki azt tartja, hogy az ellenséggel szemben nem kötelező az igazságosság, csak egy kötelességünk van vele szemben: a minél hevesebb gyűlölet, azt legyen szabad egy történelmi példára figyelmeztetnem, amely más tanulsággal szolgál. Zrínyi Miklós, a költő, minden bizonnyal volt olyan jó hazafi és olyan jó katona, mint Földes Imre, a török pedig, < rinyi korában több mint egy századj, ’, már az ország szivében, igazán ell< sége volt a magyarságnak: - tessék elolvasni a Szigeti Veszedelmét, s megfigyelni, milyen respektussal, mennyi emberséggel ir a pogányról a nagy költő, aki pedig önálló nemzeti hadsereget akart felállítani a török kiűzésére. Igaz, Zrínyi kivételes jellem és szellem volt, — de tessék végignézni az egész régi magyar irodalmat, sehol nem találjuk az ellenségnek azt az igaztalan, hitvány becsmérlését, amely a modern irodalomban oly gyakori s nem az ellenségnek árt, csak saját magunkat alacsonyit le. Véletlenül épp a napokban olvastam Bertrand Russel egy cikkében, hogy az angolok a 17. században megbüntettek egy embert, mert ez rágalmakkal illette a velők háborúban levő hollandusokat. Ezek a régiek pedig aligha voltak roszszabb katonák, mint a maiak. Úgy látszik aoznban, hogy régente még a hadviselést a halállal szembenézni tudó katonák végezték, nem pedig haditudósítók és más nyelvelő kofák. Komlós Aladár TÁRSASÁG, DIVAT Az érett asszony értéke Ezt a kérdést egy kirándulótársaságban vetette fel egy kalandjairól híres gavallér, akit rohamosan szaporodó fehér hajszálai egyáltalán nem akadályoznak meg a kalandkergetésben s aki mióta túllépte a hatodik X-et, csak tizennyolchúszéves leányokkal foglalkozik. A társaság felelete majdnem egyöntetű volt... A férfiak — egy-kettő kivételével — azt mondották, nincs... S ilyenféle kijelentéseket tettek a nők is, akik valamennyien csinosak és fiatalok, de abból a fajtából valók voltak, amely a fiatalságon és csinosságon kívül semmi maradandóbb értékkel nem rendelkezik. Amig hallgattam a férfiaknál és nőknél egyaránt kissé léha és állandóan a szerelem és nemiség határát súroló kijelentéseket, hogy minden agyonhangoztatott kulturáltság, felvilágosodottság, megtisztult gondolkozás ellenére is nagy átlagban mindig ott tart az emberiség, hogy a mindkét nemben rejlő két értéket egy értéknek veszi, sőt hogy a kisebb értékét tartja nagyobbnak és igazabbnak. S ez a véleményem nem változott meg akkor sem, amikor az egyik ur a nő és a férfi szerepét fejtegette a szerelemben s ennek főkellékeül a nő szépségét és fiatalságát tartotta legelengedhetetlenebbnek. A magyarázat intelligens volt, logikus és ebből a szempontból igaz s mégis — én, aki pedig feltétlen hive vagyok annak, hogy a nő legyen szép, vagy legalább is csinos és kellemes hatást ébresztő — nagyon felháborodtam rajta... Felháborodtam, mert végtelenül megalázónak tartom, hogy ma, amikor a nő egyénileg, szellemileg egészen a férfi mellé került, aminek következtében kell, hogy asszonyi értéke háttérbe szoruljon egyéni és emberi értéke mellett, — mint ahogyan a férfinél is háttérbe szorul a férfiérték az általános emberi mellett — még mindig azzal a kijelentéssel szégyenitik meg, hogy a férfira való hatása elmúlásával megszűntnek nyilvánítják az értékét is. Éppen úgy mint évszázadok előtt... Éppen úgy, mint akkor, amikor a nő hivatása kimerült a férfinak való tetszésében s amikor minden nő annyit ért csak, amennyire a férfira tudott hatni. Régebben egy írónővel vitatkoztam hasonló kérdésről s ő akkor ezzel a rövid mondattal zárta le a vitát: „A férfi szeme mindig, mindörökre pogány marad.“ Akkor nem hittem neki s tiltakoztam a kijelentés ellen. Ma azonban már tudom, hogy nagy átlagban igaza volt. Igaza van, mert hiszen a fenti példa szerint hiábavaló minden megfeszített női akarat, tehetség, intelligencia, jóság, szorgalom és tudás, a férfit ma sem ezek az örök emberi és általános értékek vonzzák elsősorban a nő részéről, hanem a nagyon is labilis asszonyi értékek, sőt, azokat ezek nélkül még arra sem éidemesiti, hogy foglalkozzék velük. S az éremnek ez csak az egyik oldala. A másik: maga a női nem az, amely a férfinak ezt a balhitét alátámasztja, mert nemcsak elismeri ezt a kívánságát, nemcsak hangsúlyozza emberi értéke felett asszonyi értékeit, hanem még a mai, elég hosszúra nyújtott fiatalság időtartama alatt is túlnyomóan asszonyi értéke kultiválásával foglalkozik, az igazi emberi kincsek gyűjtése helyett. Kérem, ne mondják azt, hogy elfogult vagyok. Ne mondják, hogy ez nincs igy, hogy a leányok és asszonyok ugyanannyi időt fordítanak belső életükre, intelligenciájuk, tudásuk, jóságuk fejlesztésére, mint a külsőre. Ne mondják, hogy nem hallgatnak szívesebben üres, semmitmondó, léha bókokat, mint mély, lélekkel, tapasztalattal, emberi igazsággal átfűtött fejtegetéseket. S azt se mondják, hogy ez azért van igy, mert a férfi kívánja igy ... Mert egyik esetben sem adok igazat nekik. Nem adok igazat, mert minden évezredes átöröklés és minden évezredes férfikivánság ellenére is a nőnek végre rá kellene jönnie arra, hogy a legtöbb baj,