Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-11-24 / 47. szám - Kodolányi János: Kati bucsut vesz
Magyar szüret. (Pályamű.) papianát s a villanylámpa hideg fényét... Irtózatos félelemmel bujt bele ruhástul az idegen ágyba, a borzasztóan úri ágyba, mintha a pokol tüzébe feküdt volna, a hideg tűzbe ... Lefeküdt egy gomolyagba, -mint a macska, fejére húzta a takarót, a lámpát nem oltotta el és félt iszonyúan. Mitől? Nem tudta, csak félt, az élettől, a haláltól, az egyedülléttől, a szellemektől, az idegen falaktól s a tisztaságtó’, a bűntől, amit a nagyságán is látott s ami itt leorditott minden tárgyról, amit ő „urasságnak” nevezett, mi pedig észnek, civilizációnak ... Tudniillik nem tudott imádkozni sem, csak sirt, sirt s a régi szalmazsák annyira csábította, hogy egyszercsak elhatározta: elszökik. S ebben nem talált semmi különöset. Tán nem is foglalta szavakba. Csak a vágy nőtt benne. Mint ahogy az állat bőg az elhagyott istálló után s ha kinyílik a kapu: elindul gondolkodás nélkül egyenesen haza. Mikor másnap este Kati titokban összeszedte még ki sem bontott cókmókját s az ajtó felé indult, egyszerre elállt könnyeinek bő özönvize és szinte melege volt a boldogságtól. Eszébe -sem jutott, hogy valakit becsap. Ö nem mérlegelte a cselekedeteit, csak tett, vagy nem tett. Nem is szégyelte magát, nem érezte, hogy gyáva, hogy ostoba, hogy hazug... Azt <se, hogy a sötét országúton hazáig futni talán félelmesebb, mint lefeküdni a puha, fehér ágyba s betakarózni a piros paplannal. Ehelyett ösztönösen surrant arra, amerre nem világított a konyhából kiszűrődő lámpafény s futott, futott a kapu felé ... Úgy érezte, most a jóistenke mosolyog rá és kinyújtotta feje fölé a kezét, minden baj ellen. A nagyságos asszony pedig ... Egyszercsak lesiklo'tt keze a kapu kilincséről. Szinte megdermedt... A nagyságos asszony holnap látni fogja, hogy ő nem készített aprófát! Pillanatig sem habozott. Mintha nagy bűn terhelné a lelkét, amit jóvá kell tennie, Kati lehajtott fejjel visszafordult, odament az ölfa mellé, kiválogatta az alkalmas fadarabokat, megkereste a fejszét, egyik fát a másik után a tőkére téve, gondosan vágta az aprófát. A konyhaablakon kiszűrődő lámpafény -sárga világosságában ... Kis batyuja a földön hevert s a gondos munkában még a szája is tátva maradt, a nyála is kicsurrant. S nem is jutott eszébe a szökés addig, amíg egy rakás gyujtalék meg nem győzte arról, hogy immár semmi teher nem nyomja a lelkét s eleget tett a parancsnak ...
