Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1929-11-24 / 47. szám - Berkes Imre: Holt hangok

— És mondja, hogy történt?

Tovább játszott, mint egy gyermek s a zongora lágy énekéből kihallatszott a beszéde:

— Akkor megfordult a zászlós, aki előttem rohant a galiciai utón és azt mondta: Pajtás, én meghalok. Elesett és meghalt. Ráborultam és sejtelmem sem volt róla, miért véres az ingem. Ez Chalupskinál volt, szeptember nyolcadikán. Azt hittem, a zászlós vére hullott rám, de az ing az én véremtől volt véres. Jöttek a katonák és a halottakat eltemették. Engem is el akartak temetni, de csendesen azt mondtam, hagyj békén, én élek s ez elég volt arra, hogy ne temessenek el, aminthogy az élet gyakran elég ok arra, hogy az embert eltemessék.

— Mit játszol? Ezt sohasem hallottam, — kérdezte elfúlva és remegve — milyen szép, milyen gyönyörű! Ezt sohasem hallottam! Hagyd itt ezt a zenét énnékem, hisz amúgy sincs semmim. Ugy-e, ezt hoztad nekem Ázsiából?

A hadnagy ránézett.

— Egy öreg zongorahangoló járt itt a környéken. Vén csavargó, a szive az ujja hegyében volt, ezzel a dallal próbálta ki a zongorákat, azt mondta, régi francia dal. erre énekelt és erre táncolt egy híres francia király kedvese. Tőle tanultam. Ülj ide, megtanítalak rá!

És a francia király kedvesének a zenéje, amit most az Ázsiából jött hadnagy játszott hűtlen menyasszonyának, olyan volt, mint a könnyű csipke, amely egyszerre

Binder András,

Pozsony: „Nehéz az élet!“ (Pályamű.)

A Zeppelin Szófia felett!

Grika közelebb jött hozzá.

— Az élet elég ok arra, — ismételte s a szeme felvillámlott. — Vártalak, te, vártalak, te csillagom, —suttogta bele a zongora hangjaiba. — Ah, hűtlen menyasszony, tudom, becstelen és szerencsétlen, de távolban a halott vőlegény Chalupski véres földjében, ahogy Írták s itthon semmi, pusztaság és reménytelenség, könny és kétségbeesés, te csillagom, tudod-e ezt? És azt mondták, jobb lesz igy, Rög Lászlóval, a barátoddal, ha emlékszel rá, mint a halottal, aki Galíciában maradt egy nyárfa tövében. Ez az egész. De jó, de jó, te csillagom, hogy hazajöttél Ázsiából. Milyen szőke a hajad!

Még közelebb lépett.

csak ráborul egy ínegcsukló vállra. És olyan volt, mint a hajladozó cédrus Libanon hajnali szellőjében - és olyan, mint egy láthatatlan könnycsepp az elrévülö szem mélyén, amitől egy pillanatra eláll a szív verése. Lehet, hogy most egy ijedt madárszárny lebegett fölöttük, lehet, hogy egy menekülő őzláb futott végig a zongorán. Olyan volt a régi, francia dal, mint egy hófehér kar, mely ölelni akar, olyan volt, mint a szerelem egy halott kastélyban.

Egymásra borultak, mint lankadt fűszálak a temetőben. Egymásba fonódtak, mint két füzliliom a sivár szikla ölén. Hangjuk elhalt a csöndben s a zongora hangjai is elhaltak, mint félénk madarak a zivatarban.

Valahol kitárult egy ajtó. Rög László állt ott, puská