Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1929-11-10 / 45. szám - Wallace, G. H.: Kisértet a hajón

— Lucy kisasszony, nyelvtanárnő.

És a fiú lelkességét látva, odasugta neki kicsit roszszáloan :

— Nem való neked az ilyen nő!

Boldizsár sértődötten:

— Miért? Olyan rossz hírem van, hogy tisztességes lányok szóba sem állhatnak velem?

Az öregur azonban nem válaszolhatott, mert a lány közel lépett és kacagva emlékeztette Boldizsárt:

— Nagyon haragudtam magára — mondta neki, — nem volt úri dolog, úgy rátámadni egy védtelen nőre.

Boldizsár felujjongott: „Egy védtelen nőre!“ És elhatározta, hogy ...

*

A családi kupaktanács őrjöngött. Gergely bácsi fúriaként rohant szeretett unokaöccsére, kezében a disznóölő késsel:

— Inkább megöllek, semhogy azt a gyalázatos perszónát behozd a famíliába!

De Boldizsár fütyült az okos szóra.

— Egy szerény ibolya ebben a Babilonban! Azért acsarkodnak ellene, mert szegény, — gondolta és továbbra is szorgalmasan eljárt a francia órára.

Csak egy dolog aggasztotta. Lucy ugyanis határozottan kikosarazta.

— Nem akarok férjhez menni — magyarázta a fiúnak, — előbb hadd ismerjem meg magát. A jellemét, az egyéniségét.

Boldizsár teljesen boldog volt és biztos volt a nőt illetőleg. Melyik korrekt urilány beszélt volna igy, ha ö, a milliomos, a föld- és gyártulajdonos feleségül kéri? És azzal fenyegetődzött, hogy felköti magát, ha Lucy nem lesz a felesége.

— Majd meglátom ...

Ekkor már a család is beleegyezett és Gergely bácsi fogcsikorgatva könyörgött a lánynak, hogy ne tegye szerencsétlenné Boldizsárt. Irgalmazzon. Az anyja talpig feketében járult elébe.

Lucy végre megadta magát.

— De egy feltétellel, — mondta.

— Máris teljesítve van! — csókolgatta kacsóit önkívületben Boldizsár.

— A boldogult nővéremnek két kislánya maradt árván ... Se apjuk, se anyjuk... Párisban vannak dajkaságban ... Két édes iker... Szeretném őket adoptálni!

Boldizsár mukkanni sem tudott a meghatottságtól. Csak könnybe,nuszó szemekkel intett igent, míg a család többi tagjainak egyszerűen a torkán akadt a szó és Gergely bácsi a mérgezett tőrét kereste ...

X dolgot ügyesen kell megfognunk. Egyetlenegy utmód van őt ártalmatlanná tenni: valahogy ki kell csalnunk búvóhelyéről. És ez csak akkor lehetséges, ha biztonságban tudja magát. Ha sikerül vele elhitetnünk, hogy hamis nyomon vagyunk. Ezért kellett Lanet őrizetbe venni. Ezért kellett meggyanúsítanunk azzal, hogy Mrs. Rasselyer- Brownnal összeköttetést tart fenn. Sőt ezért kellett végül beismerésre is bírnunk. Ha ezt a hajó-kisértet megtudja — —• És kitől tudhatja meg?

—■ Alice asszonytól, — felelte Leuthner csendesen.

20.

—■ Mi van Laneval? — kérdezte Alice asszony Leuthnertől, mikor az a fülkéjébe lépett.

— Még idejében levágták a szijjról.

Az asszony szemmelláthatóan megkönnyebbülten ereszkedett vissza a pamlagra.

— Hála Istennek!

— Alice, maga örül annak, hogy férje gyilkosát nem érte utói a megérdemelt sorsa?

— Hagyjuk ezt. Én nem akarok mást, csak a nyugalmamat ...

—• Ami a nyugalmát illeti, úgy az most, amikor Lane ismét lakat mögött ül és —

Alice megrezzent.

—- Mi történt Lanevel?

—■ Crawen kapitány őrizteti. Nos, aztán a legközelebbi kikötőben át fogja adni a hatóságoknak.

Az asszony a kezét tördelte.

—■ Engedjék futni a szerencsétlent.

— Arról szó sem lehet. Aki bűnös, bűnhődjön.

—- De nézze csak, Paul —

— Nekem különben semmi közöm a dologhoz. Azonban Crawen hallani sem akar olyasmiről, hogy Lane szökéséhez segédkezet nyújtson.

— Beszélni fogok majd vele.

Leuthner vállat vont. Néhány percig szótlanul ültek szemközt. Alice törte meg a csendet:

— Miért akart Lane öngyilkos lenni?

Leuthner nem felelt azonnal. Mrs. Rasselyer-Brown megismételte kérdését, A kapitány tette magát, mintha csak most merülne föl először előtte ez a kérdés.

—■ Azt kérdi, mért követett el öngyilkosságot? A lelkiismeretfurdalásai miatt. Azt állítja, hogy a meggyilkolt szelleme megjelent előtte — megállóit az ablakával szemben és megfenyegette ...

Mrs. Rasselyer-Brown fehér lett, mint a fal. Leuthner erősen figyelte arca játékát. Úgy olvasott az asszony szivében, mint egy nyitott könyvben.

—- De hiszen Lane mégsem... — A mondat végét elharapta.

—- Lane egészen összetört a börtönben, — folytatta helyette Leuthner. — Amit ott szenvedett, annyira megviselte, hogy idegei teljesen fölmondták a szolgálatot. Úgy látszik, látomásai voltak. Lehet, hogy valaki minden célzat nélkül tényleg megállt ablaka előtt és ő valami ok miatt a meggyilkoltat vélte fölismerni benne. Nem lehet tisztán megállapítani, hogy az egész dolog hogyan történt, de elég az, hogy Lanet pokoli félelem szállta meg, elvesztette a fejét és fölakasztotta magát. A rossz lelkiismeret, az néha végzetes tettekre ragadtatja az embert...

Leuthner erősen hangsúlyozta utolsó szavait, hogy az asszonyt kínozza.

Az asszony arca még egy fokkal sápadtabb lett.

— Lanet tehát lelkiismeretfurdalás gyötri?

— Természetesen, — bólintott Leuthner. — Azért is vetemedett öngyilkosságra.

Alice a fejét csóválta.

— Nem értem. De hisz eleinte tagadta, hogy a gyilkosságot ő követte volna el.

— De most már beismeri.

—■ Az lehetetlen, —• szaladt ki az asszony száján.

Leuthner magasra emelte a fejét.

— Nos, igen, — folytatta az asszony kissé megzava-