Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-02-03 / 5. szám - Szini Gyula: Tetőtűz
Collen Moore legújabb First National filmjében, a „Why ue Good"-ban, melynek amerikai bemutatójáról csodákat mesélnek. Egyszerre csak valaki feltépte az ajtót, a cselédleány sikoltozva lépett be és magánkívül kiabálta: Ttiz van! 2. A szobában lévök az életösztön löporszerü rugalmasságával ugrottak föl. Egy pillanat alatt valamennyien kinn voltak a folyosón és látták, hogy sürü, tüzes pernye hull az udvarra, a tető egy része fölé fekete, tömör füstfelhő gomolyodik, a tetőnek ezen a részén a házfedélnek az udvarra eső pereme egyetlen izzó zsarátnok volt. A harmadik emeleti lakók fejveszetten futkároztak, bútoraikat, gyermekeiket, értékes dolgaikat kapkodták, igyekeztek őket a füstből kimenteni, az udvarra lecipelni, biztonságba helyezni. Az alsóbb emeleteken, különösen az első emeleten, Agáta kisasszony lakása előtt, a folyosón már valamivel nyugodtabban viselkedtek az emberek. Némelyek egykedvűen néztek föl a magasba és csak arra vigyáztak, hogy a pernye ne hulljon rájuk. Egy cselédlány minden ok nélkül élesen vihogott, mint a bolond. Agáta kisasszony arcán nyugtalanság tükröződött, féltette a bútorait, kedves emlékeit, otthonát, ame'yben harminc év óta egyfolytában lakott. A filozófus öreg ur arca feltűnően halvány volt, talán azért, mert nagyon érzékeny lélek volt, talán Agáta kisasszony iránt való szimpátiából. Az első percek riadalmaiban Dénes elvesztette a szeme elől Mártát, pedig a szerelmes szivek mohó; ágával csak őt kereste mindenütt. Nem tudta, hogy a leány a nők veszedelmes kíváncsiságával nem rohant-e föl a harmadik emeletre. Azt sem tudta, merre keresse. Gondolatai csak akkor lettek nyugodtabbak, mikor fölharsant a tűzoltók trombitája és az első tűzoltó felrohant a lépcsőn a padlás irányában. Ekkor jutott csak eszébe Dénesnek, hogy hátha Márta a lakásban maradt, És csakugyan meg is találta ott a szobájában. A leány azzal volt elfoglalva, hogy nagy motyóba kötötte össze a legkedvesebb dolgait, amiket hirtelen össze tudott szedni szekrényéből, sublótokból, skatulyákból, hogy veszedelem esetén, biztos helyre vihesse őket. Veit abban a motyóban talán hasznos és értékes dolog is, de ahogy Dénes látta, nagyrészt jelentéktelen holmik voltak, amik azonban egy fiatal leányra nézve legelső sorban fonto1 ak. Például egy bársonykötésti, kapcsos könyv, ami emlékkönyv vagy napló lehetett. A könyv kiállt a motyóból. Dénes könnye kiragadhatta belőle és bárhogy tiltakozott is ellene Márta, felnyitotta erőszakosan az album kapcsát. A könyvből levélcsomag hullt ki, amely selyemszalaggal volt átkötve. Márta már későn kapott utána, Dénes láthatta, hogy ezek az ö levelei, amiket az idők folyamán Mártához irt. Jámbor, csaknem együgyű levelek voltak, aminőket tisztességes fiatalember írhat tisztességes és távoli leányrokonának, apró semmiségek, amikben csak a sorok közt mer bujkálni a forró szimpátia, és a gyáva, óvatos, mások számára észre nem vehető szerelmi vallomás. — Eltette a leveleimet? — kérdezte Dénes meghatottam — A leány elpirult. Dénes megfogta a kezét. Mélyen a szemébe nézett és kérdezni akart tőle valamit, de csak a szeméig jutott el ez
